2011 őszén gondolt először 6 fős, 50 – 60 év közötti, nem sportos baráti társaságunk erre a túrára. Akkor jót nevettünk rajta. Télen újra felvetődött a gondolat és fórumokat kezdtem olvasni. Ráakadtam Győrffy Árpád honlapjára és az ő biztatására is szervezni kezdtük az utat.
A jó tanácsoknak megfelelően próbáltunk jó bicikliket, nyerget, biciklis nadrágot, táskát beszerezni. Kicsit előtte edzeni, de ez időhiány miatt nagyon kevés alkalom volt.
Többszöri időpont változtatás után május 27-én, vasárnap reggel indultunk el kocsikkal Siófokra. Ott a Vértes szállodában hagytuk autóinkat, és a már előre elkészített biciklis táskákat felszerelve, első fotót elkészítve, megkezdtük volna körutunkat.
Gondoltam teljes “harci” felszerelésben még indulás előtt kerülök egyet a szálloda udvarán, amikor is az egész csomagtartóm csomagostól együtt hátraesett. A hátsó világítás zsinórja rögtön szakadt.
Na, ez kezdettnek nem rossz! – gondoltam igen fanyar arccal.
Fiúk meghúzták igen becsületesen a csomagtartó csavarját. Helyreállt minden, indulhattunk.
Igaz még egyszer egyik társunk hátranézett és csak annyit mondott: mi nem vagyunk normálisak! Itt vannak a kényelmes autók, és mi 5 napot biciklin akarunk tölteni?!
Az Edda együttes egyik dalának szövegével én csak annyit mondtam: “Gyere őrült, gyere őrült….”
Nekivágtunk a nagy kalandnak.
Az időjárás: szélcsend, napsütés, 24 fok. Kívánni nem lehetne jobbat.
Siófokon még tekeregtünk egy kicsit, mire ráakadtunk a bicikli körútra.
A térképekről, fórumokból tudtuk, hogy az első nagyobb megmérettetés az Világosnál lesz. Dehogy ennyire! Hát azt nem gondoltuk. Igen szuszogva toltuk felfelé a bringát, és meg is volt az első pihenőnk a vasútállomásnál. Ott tréfálkoztunk, hogy biztos, hogy ezt akarjuk mi csinálni? Ne forduljunk vissza? Jó nagy lejtőn mennénk lefelé! Aztán az aligai első panoráma feledtette a “hegyre” mászást.
Első fotónk Apával a körúton Aligánál
Akarattyánál nagyon készültünk a könnyebb útvonalra, böngésztük előre a térképet, de eltévedtünk, nem jött össze. Végül is az Árpád utcán keresztül mentünk. Bizony az sem volt olyan jó felemelő érzés, de átvészeltük.
Két fiú jóval előbb járt, mint mi négyen, amikor telefonáltak, hogy a kenesei szervizben várnak bennünket. Utolértük őket. Kicsit idegesen mesélték, hogy ők a 71-es úton jöttek, és az egyikük csomagtartója úgy járt, mint az enyém a szállodában, dobott egy hátast. Csak ott épp lejtőn jöttek lefelé. Enyhén szólva dobálta a hátulját, kacsázott egy kicsit, de sikerült megfogni. (Csak úgy zárójelben, mindegyik bringa az út előtt szervizben volt!)
Aztán még egy gyors nyeregcsere is és a kedves személyzettől elbúcsúzva indultunk tovább.
Az árnyas fák alatt, madárcsicsergést hallgatva tekertünk, és ahol csak lehetőség volt rá, csodáltuk a Balatont.
Egy-két emelkedőt még leküzdve igen boldogok voltunk, amikor este fél 7-re megérkeztünk első állomásunkhoz Almádiba. Széles vigyorral az arcunkon gördültünk be a kerékpárút mellett lévő Hotel Monopolyba. Az első 47 km meg volt!
Vacsora, “bóóóódogság”, pihenés és reggel útra kelés.
2. nap
A cél Révfülöp. Az időjárás olyan, mint tegnap, a lehető legkellemesebb minden szempontból. A terep tűrhető, a panoráma csodás.
Csopakon az első pihenő, ahol egy 10 fős bringás baráti társasággal jól elbeszélgettünk. Ők Szekszárdról jöttek és már többször végigtekerték ezt az utat, de mindig északnak indultak Siófokról. Most fordítottak rajta. Ő szerintük nem jó döntés volt. Kicsit elfáradtak és az északi rész “valamivel” nehezebb, ahogy ők fogalmaztak. Viszont nagyon biztattak bennünket, hogy csináljuk meg a Passau-Bécs útvonalat. Állítólag gyönyörű. Na, tessék! Már is itt a következő úti cél?! Most is csak nevetünk még rajta így második nap a Balaton körül. (Itt olvasható egy régebbi beszámolóm, talán ma is hasznos lehet még – gyá)
Tekerjünk tovább, mert látni egy-két kósza felhőt. /Én mindig a felhőket néztem?/ De, hogy ebből ilyen vihar lesz, azt azért senki nem gondolta. Kisfaludy strandnál jártunk Füreden mikor nagyot dörrent az ég. Kezdett esni az eső. Kicsit áztunk meg amikor a Tagore sétánynál letakartuk gyorsan a bringákat és beugrottunk az étterembe. Óriási szerencsénk volt, hogy nem két község között kaptuk el a vihart. Mert az volt a javából! Villámlás, mennydörgés, jégeső és csak ömlött-ömlött.
Kihasználva a holt időt, megkajáltunk, vihar után pár fotó még kedvenc városomban és indulás tovább.
A csapat egy része a füredi Rózsakert előtt
A levegő lehűlt, a szembeszél igen fújt, de tekertünk. A Tihanyi Apátságot csak távolról csodáltuk. A felhők újból gyülekeztek, így az örvényesi vízimalmot kihagytuk, a szív alakú sírköveket kívülről néztük meg Balatonudvariban. Itt még tekeregtünk egy kicsit, amikor megtaláltuk az unokatesóm üdülőjét. Ő isteni balatoni halászlével és túrós csuszával várt bennünket. Az energiánkat pótolva, kicsit megpihenve és sok elismeréssel már az eddigi teljesítményünkre is , újból nyeregbe szálltunk. Kellett is az energia, mert azért jött még egy-két “dombocska”. A szél persze szembe fújt. Zánkánál azért elénekeltük, hogy: “…az úttörő oly vidám, ajkáról ki sem fogy a nóta…” Jaj, de régen volt!
És aztán jött Szepezd a nagy “kaptatóval”. Nem szégyen az… bizony itt is toltuk a bicajt. Három, nem éppen sovány, idősebb hölgy, lihegtünk felfelé, amikor egy nádszál karcsú, fiatal kis hölgy, csomag nélkül úgy elhúzott mellettünk, mint egy gyorsvonat. De nagyon aranyos volt. Csak ennyit mondott: hajrá, hajrá… Kellett is a biztatás, mert akkor már nagyon fáradtak voltunk. Igen vigyorogtunk amikor megpillantottuk a Révfülöp táblát.
Megtaláltuk a Hotel Révfülöp szállodát is, ahol igen nagy meglepetésünkre a két fiú már a fotelben ült. Megint csaltak, a 71-sen jöttek!
A szálloda felújítása tervbe van, hogy finoman fogalmazzak, rá is fér. A 4. emeleten viszont gyönyörű panorámával a Balatonra nekünk tiszta, rendes szoba és kényelmes ágy volt. Nem is vágytunk másra a 98 km után! Este még lementünk a hajóállomáshoz vacsorázni, a reggelit is ott fogyasztottuk el. Isteni finom volt a lángosuk. Aki azon a környéken megéhezik, mindenkinek ajánlom.
A révfülöpi kikötő
Indulás Révfülöpről, a túl parton Boglár. Elérünk mi oda kerékpárral? Nagyon szeretnénk!
3. nap.
A cél Keszthely. Az időjárásra szintén nincs panasz, a lehető legjobb. Kellemes meleg, szép, csendes idő.
Révfülöpöt elhagyva igénybe vettük a szintén Árpád által ajánlott benzinkutat egy kerékpumpálás erejéig. Aztán Balatonrendes előtt tényleg eltűnt a biciklis út, és kicsit eltévedve nem a 71-re, hanem a Balcsi felé indultunk, így betévedtünk Pálköve strandja felé.
Élveztük a nagy lejtőt, amikor egy óriási durranást hallottunk, és a kanyar után kiderült, hogy az egyik társunk hátsó defektet kapott. Külső, belső gumi szétrepedve. Azóta az egyik bringástól tudjuk, hogy a kerékpárosok ezt zsargon nyelven állítólag kígyóharapásnak mondják.
Persze készültünk a szervizekből is, kinyomtatva minden, papír elő. Révfülöp volt legközelebb, őket hívtuk. Sajnos csak másnap tudnak kijönni- válaszolták. Addig azért még sem állnánk itt!! Más megoldást kell keresni, újabb szerviznek telefon, mindez fél 12 körül. Csak délután 3 körül tudnak kijönni! Az egyik kedves helyi bácsi útbaigazít, hogy nem messze van itt egy gumis. Megtaláltuk. Azt a kedvességet, rugalmasságot, gyorsaságot most is csak megköszönni tudjuk. A fiatal hölgy autóval visszament Révfülöpre, mindent beszereztek, pillanatokon belül megcsinálta és kb. egy óra hossza múlva tudtunk tovább indulni. Ha valakinek ilyen jellegű problémája akad ezen a vidéken csak ajánlani tudom a 71-es út mellett Balatonrendesen Péringer Tibor autószerelőt. Mobilszáma: 30/467-1281. Még figyelmeztettek is bennünket, hogy némelyik fahídnál vigyázzunk, mert volt ott már egy-két gond.
Kihasználva minden időt a pihenésre
Balatonrendes és Ábrahámhegy között ismét megkerült a bicikliút
Aztán az első komolyabb “műszaki ” problémát feledtette az elénk táruló gyönyörű Badacsony.
A Tóti-hegy Badacsonyörs végétől
A római utat nem találtuk meg, így a 71-es úton suhantunk tovább. Később már ugyan láttuk, így viszont gyorsabban haladtunk, és az emelkedő is kevesebb volt. Most mi is csaltunk, nem csak a kettő fiú!
A Badacsony mellett elhaladva
Kicsit-nagyon majréztam a sok autó mellett és még jobban értékeltem a kerékpárutat, amikor Szigliget előtt rátértünk. A szigligeti várat csak távolról néztük meg. Nem lett volna rá erőnk már felmászni! A Szent György-hegy látványa kicsit kárpótolt bennünket.
Kisebb, nagyobb emelkedők még voltak, kezdtünk fáradni, de azzal biztattuk egymást, hogy már csak kb. 20-25 km Keszthely 🙂 Néha poénként elhangzott az Edda száma: “Gyere őrült, gyere őrült, névsor olvasás….”
A körút legnehezebb részein, a hol fent, hol lent “akción” talán túl vagyunk, amikor Edericsre értünk.
Az égen újból gyülekeztek a felhők, kicsit petyergett, úgy is mondhatnám olyan “szonytolkás” idő volt. Itt főleg a két vadászunk kívánságának engedve megnéztük az Afrika Múzeumot. Kár lett volna kihagyni! Tényleg nagyon érdekes, mindenkinek ajánlani tudom.
A nap kisütött, újból bringára ültünk és a meseszép panorámát bámulva kerekeztünk tovább.
A szigligeti hegyek és a Badacsony a Bece-hegy aljából, ahol a bicikliút visszatér a 71-es mellől a Balatonhoz
Balatongyöröknél pár fotó a csapatról. Igaz az őszes úr, aki egy padon üldögélt elég mogorva volt, hogy ilyen feladatra mertük megkérni.
“Szálljunk fel, én is akarom, így most jó ….”
Egy kis pihenő a vízparton – valahol Balatongyörök alatt
Nézd barátom! Milyen messziről jöttünk!
A györöki strand mellett
A györöki strand bejárata
Sok helyen jól el lehet igazodni a táblákon, de vannak hiányosságok is. Ezeken a részeken legtöbb helyen el is tévedtünk – Balatongyörök – valahol a Böngyér utca környékén
Következett a körút tényleg legszebb része, ahol én is készítettem jó pár képet hátulról a csapattársakról.
Valahol Balatongyörök és Vonyarcvashegy között
Bár féltem is, hogy elterülnék már itt menetközben, a nagy fotózás közepette. Nagyon vigyázni kell , elég egy apró kavics és már dob is egyet a bicajon!
A fiúk egyre jobban érezték magukat. A mai délután a fizikai megpróbáltatásaikat próbálták nem ásványvízzel feledtetni az útba kerülő “kötelező” megállókban. Az átlagosnál jobban mosolyogtak, amikor beértünk Keszthelyre. Mi lányok is – no nem az ital miatt, – de igen boldogok voltunk, amikor megérkeztünk a Kakadu hotelbe, összesen 145 km bicikli utat magunk mögött hagyva.
Este masszírozás, pezsgőfürdő várt ránk, ami igen jót tett lestrapált lábainknak, popóinknak. A családias szállodára, a nagyon kedves személyzetre, az isteni finom házias vacsorájukra, ízletes, bőséges reggelijükre sokáig emlékezni fogunk és ha arra járunk biztos felkeressük őket.
4. nap.
A fiúk a reggelinél kicsit csendesebbek voltak. Vajon miért is? Lehet, hogy előző nap a fröccs kicsit több volt, mint energiapótlás? De a bulihoz ez is kell!
A csomagokat bicajra pakoltuk és 10 óra körül újból nekivágtunk az aznapi távnak.
Az időjárást újból csak dicsérni tudjuk és hálásak vagyunk az égieknek. Kitűzött cél Balatonboglár. Onnan már egyik társunktól majd el kell köszönni, mert elfoglaltsága miatt neki szerda estére haza kell érni.
Keszthely gyönyörű parkját, virágait csodáltuk, amikor – pont a vasútállomás mellett – társunk hátsó kereke újból defektet kapott. Igaz most nem “kígyóharapást”, de ez is azonnal leengedett. Gondoltuk itt gyorsan megoldjuk a problémát. Ő azonban – mivel délután már úgyis utazott volna haza – úgy döntött: ő bizony már nem várja meg a 3. defektet. Itt a vonat, már ülök is fel. – köszönt el tőlünk. Próbáltuk még maradásra bírni, de nem lehetett. Így most már csak öten folytattuk egy kicsit keserűbb szájízzel utunkat.
Átkeltünk a Zala-folyón és persze a mi távoli Zagyva folyónk is eszünkbe jutott. A Nyugati-berek részt elhagyva először Balatonmáriafürdőn pihentünk egy kicsit.
Az egyenes, sík terepen gyorsan szaporodtak a kilométerek. A fiúk sem álltak meg olyan sűrűn, mint előző nap. Talán ezen az útszakaszon volt a legmelegebb és ilyen hűs fák sem voltak mindenhol. Ilyen bukkanókkal viszont elég sok helyen találkoztunk, vigyázzatok velük!
Azt viszont megállapítottuk, hogy ezt 30-33 fokos melegben igen nehéz lenne nekünk végigtekerni.
Találkoztunk több német bicajos csapattal, vidáman hellóztunk egymásnak. (Csak úgy zárójelben, hogy a bicikli út során mindig igen kedvesen mosolyog mindenki, mindenkire és a helló sosem maradt el.)
A part melletti utakon újból gyönyörködtünk a panorámában, a túl oldalon lévő Badacsonyban. Szinte hitetlen volt az a tudat, hogy pár nappal ezelőtt ott bicajoztunk a túl oldalon. Még soha nem láttam olyan szép kékes, türkiz – zöld színűnek a Balatont, mint akkor ott Fonyódnál. A kis hullámok, a távoli vitorlásokkal….. de jó rá emlékezni!
Kis keresgélés után fáradtan, délután fél 3-ra megtaláltuk Balatonbogláron a Kis-szieszta panziót, mai napi végállomásunkat. Eddig összesen 191 km-t letekerve jól esett az ebéd. Itt is finoman főznek! Úgy döntöttünk kaja után pihenés, utána megyünk le a hajóállomásra.
A döntés jó volt, mert közben nagyon hirtelen vihar lett. Örültünk, hogy ezt bentről a szobából néztük, arra gondolva, hogy ezt is megúsztuk!
Este ott a panzióban beszélgettünk még egy orosházi férfival. Sokat mesélt a biciklis túráiról. Ő bizony Orosházáról is már bicajjal jött. Elmondta, hogy évente 3000-3500 km-t kerékpározik. Főleg a folyók mellett. Most Ausztria volt célba véve, de mivel rossz időt jósoltak így döntött a Balcsi mellett. A rossz idő azonban itt is utolérte. Elkapta a vihar, amit mi a szobánkból néztünk. Nem volt kedve kempingben sátrat állítani, ezért jött ide megaludni. Hát ilyen a biciklisek sorsa?
Elérkezett az utolsó, az
5. nap
10 órakor utoljára elénekeljük a szlogenünket: “gyere őrült, gyere őrült, névsor olvasás…
Cél Siófok!
Lelléről még elküldtem az otthoni barátoknak az utolsó sms-t: “Földvár felé félúton…”
Öszödön sikerült elkeveredni, ketten lemaradtunk. Telefon, mert csak hiányoztunk nekik. Mondtuk ne izguljanak, jövünk, csak a “beszédünket” tartjuk meg. 🙂
Szemesen a part mellett még pár fotó és egy jó beszélgetés egy nyugdíjas bácsival, akinek ott van nyaralója.
Földvár, Zamárdi… egyre több vigyor és persze egy pici letörtség, hogy mindjárt vége?! Amire annyira készültünk, amit annyira vártunk?! És most már vége lesz?! A meg tudjuk mi ezt csinálni? kérdésre most jött el a válasz, hogy igen:
M E G C S I N Á L T U K!!!!
Május 31-én 14 órakor 234 km-t letekerve épségben, egészségben, sok szép, örök emlékkel visszaértünk Siófokra.
Mi csajok könnyes szemmel, fáradtan, de nagyon boldogan szálltunk le a bringáinkról. Az álom valóra vált! Körbekerekeztük a Balatont.
Ui:
Egy-két jó tanács a most útra kelőknek:
Minimális csomag, csak a legszükségesebbeket vigyük magunkkal. Jó bicikli, minimum 3 fokozatú sebességváltóval. Kényelmes nyereg. A legfontosabb a biciklis nadrág! Sok kényelmetlenségtől megóv. Nekem jól bevált az útra a kalciumos víz, szőlőcukor. Minden reggel és este bekentem a lábam izomlazítóval. Ez az időpont úgy gondoljuk jó választás volt. Még sehol nincs olyan nagy forgalom.
És kell hozzá egy jó csapat, baráti társaság, aki a holtpontokon átsegítve csak ennyit mond: “Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás…”
Mindenkinek nagyon jó tekerést, szerencsés célba érkezést kívánok.
Üdvözlettel:
Szűcs Mártonné
