Vigántpetend – Hajliliomos tavaszköszöntés húsvétkor a Balaton-felvidéken – 2017.04.16.
A vigántpetendi lányok az idén is egy több száz éves népszokással, a “hajliliomozással” köszöntik a természet megújulását húsvétkor.
A vigántpetendi lányok az idén is egy több száz éves népszokással, a “hajliliomozással” köszöntik a természet megújulását húsvétkor.
Balatonkenese – Márciusban tervezett programok
Színes programokkal kezdődik a tavasz és ezzel a turisztikai szezon Balatongyörökön. A gyerekek és felnőttek egyaránt találhatnak kedvükre való elfoglaltságot.
A 2017-es szezon egyik érdekessége, hogy Balatonszárszóra költözik a Duma Színház gyermekszínházi tagozata. Természetesen az idén is lesznek bőven gyermekprogramok és más színházi előadások, de a lecsófesztivált a szüretet.
A Balaton-felvidéki község 2017-ben tervezett fontosabb rendezvényei időponttal, közreműködőkkel
A Révfülöpön 2017-ben tervezett jelentősebb kulturális és más szabadidős programok időpontja, helyszíne
A balatoni fejlesztési forrásokból az idén kevesebbet adnak a rendezvények támogatására és a közbiztonsági, vízbiztonsági feladatokra, miközben növelték a településfejlesztési beruházások támogatására szánt összeget.
Az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ Füredi út 1 szám alatti épületében rendezik meg az idén is a nagyközség hagyományos tél végi kulturális rendezvénysorozatát, a XXVII. Révfülöpi Téli Estéket. A tervezett program az alábbi lesz.
Belvárosi Múzeum Február 10. péntek 17:00 Kerekes Elek Megyei Prima díjas festőművész (I. terem) és James Carcass angol üvegművész (II. terem) kiállításának megnyitója Városháza Díszterme…
Programok a Vonyarcvashegyi Művelődési Ház és Könyvtárban Február 10., péntek 11.50 Zenetörténeti előadás élőzenei bemutatóval Kiss Tamás vezetésével 15.00-20.00 Társastánc foglalkozások Február 11., szombat…
Február 10-én, pénteken 18 órakor Hagyomány a divatban címmel nyitják meg Rezesné Czinderi Andrea és Rezes Gábor kiállítását A gyenesdiási Községházán megrendezett tárlat megnyitóján…
2017. január 20. (péntek) 18 óra Kult-óra emberi hangra és hegedűre műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Városháza Dísztermében (Hévíz, Kossuth u. 1.) Előadja:…
Január 7. (szombat) – I. Alsóörsi Újévi Kívánsághangverseny – 17 óra Hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg újévi koncertünket, melyben népszerű opera-; és operett-részletek, valamint örökzöld melódiák…
Több balatoni településen is speciális közösségi időkapuk felállításával, megnyitásával segítenek, hogy mindenki jó hangulatban léphessen át a következő évbe.
November utolsó hétvégéjén ismét ünnepi díszbe öltözik Keszthely főtere, hogy a jövőév elejéig helyet adjon az ünnepi műsoroknak. De nem csak itt, a vásározók, forralt boros pavilonok mellett, hanem tucatnyi más helyszínen is találunk érdekes programokat a következő hetekben az alábbiak szerint.
December 18. 15 óra – Szent Mihály-domb A negyedik adventi gyertya meggyújtása Farkas Edina és Somos Zoltán adventi koncertje kb. 15:45-kor a negyedik adventi gyertya…
Ünnepi díszbe öltözött az idén is a Deák tér Hévízen, ahol a programok mellett vásározók és forralt bort, forró teát is kínáló borházak várják a vendégeket. A hivatalos nyitva tartás november 25-január 9-ig pénteken, szombaton és vasárnap déltől-estig szól, de a korábbi tapasztalatok szerint legtöbben más napon is ki fognak nyitni.
2016. december 04. (vasárnap) – Bajor Gizi Közösségi Ház 09:00-12:00 Mézversenyre nevezett mézek és mézeskalácsházak leadása 10:00 Ünnepélyes megnyitó 13:00 Méhészeti szakmai előadás 14:00-16-00 Mézeskalács…
A harmadik adventi gyertya meggyújtása kapcsán rendezett programokra várják az érdeklődőket a Vonyarcvashegyen a Fő u. 64. szám alatt található művelődési házba december 11-én, vasárnap.
Egy hónapon át zajlanak a hagyományos adventi rendezvények Gyenesdiáson. Többször is lesz mézeskalácssütés, kézműveskedés, és az idén is megrendezik a hagyományos karácsonyi vásárt.
2016. november 26-án szombaton 15 órától Önt és kedves családját is sok szeretettel várjuk a Balatonakali Művelődési Ház nagytermébe, ahol a Balatonakaliért Támogatási Közalapítvány szervezésében…
november 04. péntek, 10.00 – művelődési ház Egészségnap a Vöröskereszt szervezésében 10 és 15 óra között az alsóörsi Eötvös Károly Művelődési Házban előadásokkal, szűrővizsgálatokkal és…
A Kultkikötő immár nem csak nyáron várja látogatóit balatonföldvári és balatonboglári helyszíneire. November 22-én a gyerekek szabadíthatják meg a Napot, a Holdat és a Csillagokat, 23-án fesztiváldíjas mozi lesz a Filmklubban, 29-én este pedig a Gospeltől a Fantomig című musicalgála látható majd.
Szeretettel várnak minden érdeklődőt az Adventi gyertyagyújtásra Vonyarcvashegyen, a Művelődési Ház és Könyvtárban és annak udvarán. 2016. november 27. vasárnap 15.00 Karácsonyi kézműves foglalkozás gyerekeknek…
November 5. Előadás a Horthy korszakról, Horthy Miklós ifjú és tengerész koráról a Kultúra Házában Vitéz Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke és vitéz…
Biztosan nem csalódtak azok, akik egy kellemes szombati programot keresve a balatonakali szüretet választották. Finom ételekben, látványos műsorban, jó borokban és kellemes hangulatban most sem volt hiány.
Október 8-án tartják a Balaton-felvidék egyik leghangulatosabb, legbarátságosabb szüreti ünnepét Balatonakaliban, ahol mindenkit szívesen látnak nézőként, résztvevőként, vendégként.
Kirakodóvásárral, kulturális programokkal, malacsütéssel, operettműsorral, utcabállal, vérnyomás és testzsír méréssel köszöntik az őszt Balatonföldváron 2016. október 1-én a Kemping (vagy Camping) utcában lévő egykori mozi helyén.
A hévízi Termelői piacon szeptemberben is minden csütörtök – tehát szeptember 1-én, 8-án, 15-én, 22-én és 29-én – 17-órától ingyenesen látogatható folklór programot szervez a Gróf I. Festetics György Művelődési Központ.
Nagyon sziporkázónak ígérkezik az ünnepi hétvége a Balaton körül. Legtöbb helyen kulturális programokkal, utcabálokkal és 26 településen tűzijátékkal szórakoztatják a vendégeket pénteken vagy szombaton.
Az idén már ötödik alkalommal rendeznek programot arra emlékezve, hogy egykor török lakói is lehettek a falunak. A strandon zajló délelőtti, kora délutáni rész főleg a gyerekeknek szól, a Török-házban tervezett esti programmal pedig a felnőtteket akarnak kellemes perceket szerezni.
A barátságtalan idő ellenére is jó hangulatban indult szombaton a 18. Zánkai Borhetek programja, ami az egykori “Halásznapok” sorában a 35. lehetne.
A programok időpontja, helyszíne, a szervező elérhetősége
Már csak egy hónap, és indul a nyári kultúrszezon a Balaton déli partján. Az idén 11 éves KULTKIKÖTŐ két hónapon át három helyszínen több mint 200 programmal
Balatonberényben első alkalommal rendezik meg a községből elszármazottak és ma is a községben élők találkozóját. A programot összekapcsolják a hagyományos szezonnyitó rendezvényükkel és a régi…
Több helyszínen zajló rendezvénysorozat koncertekkel, kiállításokkal, sporttal, játékkal, városfelfedezéssel, könyvhéttel és más érdekes programokkal.
Vonyarcvashegyen június első hétvégéjén színes programsorozattal várnak minden érdeklődőt a strand- és a nyári szezon megnyitására. A szezonnyitóval párhuzamosan sportversenyek is zajlanak Vonyarc weekend címmel.
Több ezren szórakoztak az elmúlt hétvégén Hévízen a 6. alkalommal megrendezett Boldog Békeidők fesztiválon. Szerencsére az időjárás is viszonylag kegyes volt, csak a vasárnap esti szabadtéri előadást kellett lefújni az időjósok által ígért nagy szél miatt.
A program szervezői régi igényt szeretnének kielégíteni ezzel a bárki számára elérhető, ingyenes szakmai és egyben családi program megrendezésével, ahol a főszereplők a sokunk által kedvelt Ikarus autóbuszok lesznek.
Balatonfüreden ünnepélyes zászlófelvonással és a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) nagyhajós versenyével megnyitják a balatoni vitorlás szezont.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!