Balatoni

Vezetői válság a Balatoni Körnél – a 24.hu szerint a pénzeken különböztek össze

A Balatoni Kör elnöksége szembesült azzal, hogy az egyesület dinamikus fejlődése miatt válaszúthoz érkezett és a továbblépésnek elengedhetetlen feltétele egy szervezeti átalakulás, ezért az egyesület elnöke és teljes elnöksége felajánlotta lemondását – jelentette be egy január 26-án nyilvánosságra került közleményben a hat éve alakult egyesület vezetősége.



Balatoni turisztikai leltár 2020-ról – Covid, korlátozás, zuhanás, díjemelés

Borzalmas veszteségeket hozott az első covidos év a balatoni turizmusnak. Régiós szinten 44 százalékkal esett vissza a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, a vendégéjszakák száma 2,6 millióval lett kevesebb, miközben a szállásdíj bevétel 18 milliárd forinttal csökkent. De minden rossz ellenére is úgy tűnik, az érintettek többnyire sikeresen kezelték a kihívásokat. Ezt bizonyítja, hogy amíg országosan 58 százalékos volt a visszaesés,  a balatoni régióban csak 44 százalék.


Balatoni tél – Eddig csak szeles, hideg időt kaptuk, a téli örömökre még várni kell

Úgy tűnik korán örültünk az ígért télnek. Én legalábbis így jártam a múlt hét végére és a hét elejére kiadott meteorológiai előrejelzésekkel. Abban bíztam, hogy több év kihagyás után végre normálisan befagy a Balaton, és a harmadik próbautat is megtehetem a négy éve készített fakutyánkkal. A hétfői tapasztalataim szerint ehhez még sokat kell aludnunk.




Bele is szólhat! – Vitalehetőség a balatoni partvédőművek megemeléséről, felújításáról

Fontos ponthoz érkeztek a Balaton működésére hosszú távon kiható hatalmas beruházás, a partvédőművek megemelésének, felújításának előkészítésével. A “Balatonpart közterületei partvédő műveinek és közvetlen háttérterületeinek rendezésére vonatkozó környezeti hatástanulmányról” virtuális közmeghallgatást hirdettek, amin bárki kifejtheti a véleményét.


Balatontipp Hírlevél – 2020.12.15.

Kedves Olvasó! Mivel több érdekes hír is összejött az elmúlt két hétben, a tervezettnél előbb jelentkezek az új hírlevéllel. Válogassanak belőlük! Jó olvasást és egészséget!…


Balatontipp Hírlevél – 2020.12.02.

Kedves Olvasó! Miközben lassan téliesre fordul az időjárás a Balatonnál, friss hírlevelünkben ismét bőségesen kínálunk jó és híreket az elmúlt három hét terméséből. Válogassanak belőlük!…


Balatontipp Hírlevél – 2020.11.10.

Kedves Olvasó! Sajnos a koronavírus radikálisan átalakította terveinket, lehetőségeinket. A november eleji hírlevelünket eredetileg azért időzítettük így, hogy friss információkat tudjunk adni a Márton-naphoz kapcsolódó…


Balatontipp Hírlevél – 2020.10.23.

Kedves Olvasó! Az ígértnél kicsit korábban jelentkezünk új hírlevelünkkel, hogy az aktuális hírekről, rendezvényekről időben értesülhessenek. Jó olvasást, kellemes balatoni időtöltést! Győrffy Árpád szerkesztő Hírek,…


Balatontipp Hírlevél – 2020.10.09.

Ismét új hírekkel és támogatóink programajánlóival jelentkezünk. Legközelebb várhatóan november első hetében küldjük friss hírlevelünket. Az előrejelzések szerint most néhány napig rosszabb idő várható, de aztán ismét a legszebb őszi arcát mutatja a balatoni táj. Ha tehetik, élvezzék közvetlenül a szépségét!


Balatontipp Hírlevél – 2020.09.26.

Kedves Olvasó! Sokak biztatására újraindítottuk háromhetes kitekintésű régiós programajánlónkat. Egy héttel ezelőtt még azt fontolgattuk, hogy a szennyes mosását másra hagyjuk, de több olyan ügy…



Balatontipp Hírlevél – 2020.09.18.

Bár a víz még mindig kellemes hőmérsékletű, és a nap is szépen süt, a hirtelen lehűlt levegő miatt a strandolásnak egy időre vége. Persze a Balaton nem zár be. Ilyenkor szép kirándulni, vitorlázni vagy akár pincét járni.  Ezekhez is ajánlunk néhány ötletet írásainkban.


Balatontipp Hírlevél – 2020.09.11.

Kedves Olvasó! Megújuló bicikliútról, gigantikus méretű zagytér ürítésről, tiltakozó civilekről, szüreti programokról és veteránautó kiállításról olvashatnak többek között ezen a héten a Balatontippen. Először jelentkezünk…






Nézze meg a balatoni régió legfontosabb múzeumait ingyenesen az ünnepen!

Egy húsz éve élő jogszabály szerint a nemzeti ünnepeken díjtalanul lehet látogatni a muzeális intézményként nyilvántartott helyek állandó kiállításait. Augusztus 20-ára készülve ismét megkérdeztük a hivatalos listán szereplő intézményeket. Több helyen is érdekes látnivalókkal és ingyenesen várják a látogatókat az ünnepen.














Balatoni programok a 2020. július 17-augusztus 6. közötti időszakra

Ezen a hétvégén is színes rendezvénykínálattal várják a vendégeket a Balatonnál. Több más mellett Alsóörsön Strandszínházra és Jazz Mólóra, Balatonakaliban sakk szimultánra, Györökön Borkorzóra, Szárszón Bereczki Zoltán koncertjére és bábszínházba, Hévízen főtéri karibi táncházba, Keszthelyen városi sétára és komolyzenei hangversenyre, Révfülöpön Villa Filip Napok fesztiválra, Siófokon a M.É.Z. zenekar koncertjére, Szigligeten Magna Cum Laude koncertre, Tihanyban főtéri fúvóskoncertre, Vonyarcvashegyen Bali Miklós gitárkoncertjére, Zánkán Sebestyén Ivett műsorára várják az érdeklődőket.







Balatoni programok a 2020. július 3-július 23. közötti időszakra

Ahogy ráfordulunk az igazi nyárra, egyre több balatoni településen várják érdekes programokkal a vendégeket. Július első hetének végén Alsóörsön és Tihanyban Kövi Szabolcs játszik, Badacsonyban éjszakai holdfénytúrát indítanak, Balatonszárszón Pilinszky János verseit hallhatják két emberi hangon és gitáron, Gyenesdiáson koncerteket, táncos bulikat tartanak, Hévízen szabadtéri kamarakoncertet rendeznek, Keszthelyen múzeumi és városnéző sétára visznek, Örvényesen bábműsor, Zánkán interaktív gyermek előadás, Siófokon énekkoncert lesz többek között.


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár