Balatonfűzfő – Cukkinis húsos gombóc nyerte az Aranygombóc díjat
Az idén is a hagyományos elemekből építkezett a balatonfűzfőiek nagy nyári eseménysorozata, a 4. alkalommal megrendezett Aranykapu Fesztivál.
Az idén is a hagyományos elemekből építkezett a balatonfűzfőiek nagy nyári eseménysorozata, a 4. alkalommal megrendezett Aranykapu Fesztivál.
Tíz napon át koncertekkel, folklórprogramokkal, játszóházzal, játékparkkal, gyermek előadásokkal, főzőversennyel, veteránjármű találkozóval szórakoztatják a Balatonfűzfőre látogatókat. A rendezvény fénypontja várhatóan az idén is gombócfesztivál lesz.
A korábbi hírekkel ellentétben az úszó VB után mégis újra kiírják a fűzfői Balaton Uszoda felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárást, és addig is folyamatosan biztosítják az uszoda működési feltételeit.
A 20. alkalommal megrendezésre kerülő program délelőtt hagyományosan a kispályás focival és a gulyásfőző versennyel indul, a délutáni kulturális programokat este strandbállal zárják. Nem csak nézőként, versenyzőként is szívesen látnak bárkit.
Soha nem látott tömegben lepték el a korcsolyázók Tihanyt. Több helyi is úgy vélte, hogy korábban ennyien legfeljebb a levendula szüret idején szoktak lenni. Sokan korcsolyáztak Keszthelyen, Balatonfűzfőn és valószínűleg a déli part több településén is, de arról nincs közvetlen információm.
Kedd délutáni északkelet-balatoni terepszemlém is azt bizonyítja, hogy a balatoni jégnél nincs ezerarcúbb és bizonytalanabb dolog. Az alábbiakban a Fűzfői, almádi, alsóörsi, tihanyi tapasztalatokat mutatom be sok képpel, köztük egy különleges légköri jelenség, a napkutya fotójával.
A Jókai Közszíntér Kézműves Klubjának nyílik kiállítás 2016. október 21-én a Jókai Közszíntérben. (Balatonfűzfő, Jókai u. 19.)
Az 1976-ban alakult fűzfői “Nike” Táncegyüttes és a tánchagyományok fennmaradásának 40 éves évfordulója alkalmából 2016. szeptember 17-én 18 órától jubileumi gálaműsort rendeznek
Kiállításokkal és Vágfalvi Ottó bronzportréjának felavatásával emlékeznek a múlt év őszén 90 éves korában elhunyt festőművészre, aki 66 éven át volt a település lakója, 21 éven át irányította a gyártelepi művelődési házat, ahol képzőművészeti szakkört is vezetett.
Mintegy három mázsa gombócot készítettek és fogyasztottak el az idén a 10. alkalommal megrendezett Balatonfűzfői Gombócfesztiválon, ahol a legfinomabbnak járó aranygombóc díjat egy hagyományos túrógombóc nyerte el.
Hagyományos 10 kilométeres éjszakai túra minden korosztálynak
Tíz napon át tartó rendkívül változatos programsorozatra várják a Balatonfűzőn élőket, nyaralókat, oda látogatókat. Kiállítások, gasztronómiai, zenei programok, kutyás és veteránjármű bemutatók szerepelnek több más mellett az Aranykapu fesztivál műsorában.
Gyakorlott suppereknek, vagy más szóval sup-osoknak hírdették meg a múlt szombatra a balatonfűzfői Surf Station első hosszú távú Sup-Per Cup versenyét. A tizenöt nevező rendkívül szép időben, megfelelő szélviszonyok mellett, jó sebességgel evezte le a 11 kilométeres távot.
Folytatása következik, ígérte Marton Béla balatonfűzfői polgármester a település délkeleti és délnyugati részeit összekapcsoló új partisétány és kerékpárút múlt hétvégi avató ünnepségén.
Három szomszédos balatoni település ingyenes belépési lehetőséggel kedveskedik az önkormányzati strandokon a gyerekeknek a gyermeknap alkalmából.
Szerencsére az idő igazolta a tavalyi előzetes lelkendezésemet, valóban a balatoni bicikliút talán legérdekesebb, legszebb részét hozták össze Balatonfűzfő partjainál.
Április első csütörtökén rendezték meg a Balatonfűzfői Öveges József Szakképző Iskola hagyományos tantárgyi vetélkedőit. A rendezvényen három megyéből több száz diák vett részt.
Elmeszelte a Veszprémi Törvényszék azt a népszavazási kezdeményezést, amit két balatonfűzfői képviselő adott be arról, hogy létesüljön-e lőporgyár és hadianyag raktár bázis a városhoz tartozó ipari parkban, illetve legyen-e lehetőség az ott jelenleg is működő veszélyes üzemekben további kapacitást bővítő fejlesztésekre.
Kína egyik jelentős kikötővárosának, a 7,7 millió lakosú Qingdaonak (Csingtao) első számú vezetője írt alá turisztikai együttműködési megállapodást Balatonfűzfő polgármesterével.
Más szemléletű marketingmunkára lenne szükség a településeken és az idegenforgalmi adó befizetéséhez is jó lenne valamilyen hatékony ösztönzőrendszer – állították egy Balatonfűzfőn tartott turisztikai tanácskozáson.
A balatonfűzfői Öveges József Szakképző Iskola a kereskedelem, a gazdaság és marketing területe iránt fogékony diákoknak ajánlja az április 7-én megrendezésre kerülő kereskedelmi és marketing…
A Veszprémi Törvényszéken folytatódik a Balatonfűzfőn tervezett hadiipari, lőporgyári beruházás és a jelenleg is működő veszélyes üzemekben esetleges bővítésével kapcsolatos népszavazás ügye.
Orthodox és unorthodox megoldások címmel turisztikai szakmai napot szervez egy tanácsadó cég a város önkormányzatával összefogva 2016. március 10-én.
Aki csak nehéz ételektől szokott álmodni, talán elképzelni sem tudja azt a 110 hektáros, speciális fóliaszerkezettel fedett vizes szórakoztató centrumot, amit a vörösberényi Balaton-part mellé akarnak megépíteni.
A jogszabályoknak megfelelően került át a közel egymilliárdos uniós támogatás a MIL-EXIM Kft-hez, de ez még nem jelenti azt, hogy mindenképp meg is kapják
Az első akadályon továbbjutottak a Balatonfűzfőn tervezett hadiipari fejlesztésekkel és a már itt működő egyéb veszélyes üzemek további sorsával kapcsolatos kérdések, de még egyáltalán nem biztos, hogy lesz róluk népszavazás.
Bóka István szerint a balatonfűzfő tervezett hadiüzem a Balatontól 1-2 kilométerre ma már nem vállalható sem környezeti, sem élet-, illetve vagyonbiztonsági, sem pedig terrorcselekmények kockázata szempontjából.
Úgy tűnik, szembe megy egymással a kormány két tagja a Balatonfűzfőn tervezett hadiipari beruházásokkal kapcsolatban.
Friss hírek a balatoni jéghelyzetről az önkormányzatoktól, strandüzemeltetőktől és más érintettektől kapott információk alapján.
Támogatási és biztonsági oldalról is kérdéseket vet fel a fűzfői hadiipari fejlesztés, derült ki az ügyről rendezett önkormányzati fórumon
A balatonfűzfői lőporgyár tervezett újraindításáról kérdeztük a téma szakértőjét, Szabóki Sándort, az üzem egykori vezetőjét.
A fűzfői nitroglicerin üzem 1977-es felrobbanásáról meséltek a Dózsa 1. üzem egykori dolgozói. Azt mondják, a szerencsének köszönhető, hogy a robbanás “csak” négy halálos áldozattal járt. A tragédia így is hozzájárult a Nitrokémia működésének megváltozásához, a robbanóanyag gyártás helyét egyre inkább a vegyipar környezetre veszélyesebb ágai vették át.
Közel egymilliárdos uniós támogatással egy ötvenezer tonnás kapacitású hadianyagüzem balatonfűzfői megvalósítását jelentették be
Balatonfűzfő – Szobrok, festmények sok helyi kötődéssel – 2015.04.17. A 2000-ben várossá nyilvánított Balatonfűzfő jubileumi kulturális rendezvényeinek egyikeként két fűzfői kötődésű alkotó, Hullán Bea festő…
Balatonfűzfő – Újra öltünk és örökítünk – hímzőkiállítás 2015.03.24. “Újra öltünk és örökítünk” címmel rendeznek kiállítást a Balatonfűzfői Hímző Szakkör anyagaiból a Jókai Közszíntérben (Balatonfűzfő,…
Korcsolyázási lehetőségek Balatonfűzfőn Itt adunk majd hírt a 2013-2014-es tél friss jeges híreiről, ha megfelelően befagy a Balaton. Addig nézd meg a legutolsó jégszezonról szóló információkat…
Nemcsak vitorlásról, a szárazföldről is rendkívül csodálatos a balatoni táj szeptemberben. Nem rég egy almádi előtti vitorlázásról adtam közre képeket, most felmentem a hegyoldalba, hogy visszanézzek a Balatonra.
Balatonfűzfő – Szenzációs terv – Állandó kutyastrand nyílhat az új parti sétány mellett – 2015.09.16 Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott a harmadik alkalommal megrendezett Falkastrand szombaton…
Balatonfűzfő – Falkastrand – kutyákkal a Balatonban – 2015.09.12. Ha csak egy napra is, de ismét a kutyák és a kutyások birodalmává válik a balatonfűzfői…
Balatonfűzfő – 15 éve város – Az ipar szülte, de a tudás adja a jövőjét – 2015.08.26. Balatonfűzfő lakóinak megfelelő otthona akar lenni a jövőben is,…
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!