A kisebb cégeknél 30 százalékkal nőtt a bevallott forgalom az online pénztárgép miatt



Balatoni programok a 2019. május 31-június 13. közötti időszakra

Május-június fordulóján több településen tovább zajlanak a gyermeknapi rendezvények. A komoly gasztronómiai programot keresők nem csalódnak, ha megcélozzák a balatongyöröki Háromlábú Fesztivált. Persze más rendezvényeket is találunk, több más mellett Kapolcson utcaszínház fesztivál zajlik négy napon át, Keszthelyen elkezdődik a városnapi rendezvénysorozat, és folytatódik a Badacsonyi Borbarangolás program is.











Gyenesdiás – Kulturális és más szabadidős rendezvények 2019 júniusában

Júniusban a sport és a kultúra áll a rendezvények középpontjában Gyenesdiáson, de lesz újdonság is: a békességre törekvést, a test-lélek-szellem megújítását, a másik ember segítésének gondolatát magukénak érezve a Léleknektár Klub vezetése Gyógyító Gyöngy címmel egy alternatív gyógyítást népszerűsítő programot hívott életre, mely a hónap végén a Nagymezőn kerül megrendezésre.




Balatongyörök – Kulturális és más szabadidős programok 2019 júniusában

Nagyon keményen nyitják az első nyári hónapot az idén Balatongyörökön. A Szépkilátóban rendezett Háromlábú Fesztivál után alig pihenhetjük ki magunkat, máris jön a pünkösdi szezonnyitó, a hónap közepén pedig a Nyitott Pincék Napján a Bece-hegyi pincék között tájékozódhatunk egy-egy borospohár iránytűvel – hogy csak a legnépszerűbb programokat emeljük ki.


Hévíz – Kulturális és más szabadidős programok 2019 júniusában

Júniusban szinte minden napra jut egy érdekes rendezvény Hévízen. Az egyedi programok mellett az idén ebben a hónapban lesz a Pünkösdi Vigasságok Míves Portékák hétvégéje vásárral színesítve, és az Angyalok és Csavargók Nemzetközi Művésztelephez kapcsolódva most tartják az Angyalok és Csavargók Filmművészeti Szimpóziumot illetve az Angyalok és Csavargók Estéi– Összművészeti Fesztivált is.



A nyáron újra közlekednek étkezőkocsik a Balatonhoz

Június közepétől a nyár végéig, tesztjelleggel újra közlekednek étkezőkocsik. Naponta 16 Balaton expresszen vásárolhatnak streetfood jellegű ételeket és italokat az utasok, lesz csapolt sör és hamburger is – jelentette be hétfőn Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.


Alsóörsi programok 2019 nyarán

Június 28., péntek 18:00 Arcélek a víztükörben – Endrődi Mihalkovics könyvbemutató a Művelődési Házban Június 29., szombat 18:00 XX. Jókai Endrődi bableves muri a Művelődési…







Kapolcs – Török gyerekeket is várnak az idei Kapolcska táborba

Több mint száz 9-15 éves gyereket várnak az egy hónap múlva kezdődő Kapolcska táborba. A tábort záró KisFesztivál 60 kulturális- és ökoprogramja pedig mindenki előtt nyitott lesz az idén is, mondta el Márta István programvezető szerdán a Falumalom fészere alatt tartott sajtótájékoztatón Kapolcson.














Bizakodó állásponton – Tudósok a Balaton ökológiai állapotáról 2019 tavaszán

Az algáktól és a víz barnaságától nem kell tartanunk, de a magas, túlszabályozott vízszint és a közvetlen emberi beavatkozás jelentős károkat okoz a nádasokban, derül ki több más mellett abból az anyagból, amit Dr. Jordán Ferenc, az MTA Ökológiai Kutatóközpont, Balatoni Limnológiai Intézet vezetője és kutatótársai készítettek az elmúlt enyhe tél hatásaira is figyelve.



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár