Hévíz – Programok 2020 februárjában





Balatoni programok a 2020. január 23-február 14. közötti időszakra

Az év eleji szendergés után ébredezik a Balaton-part Alsóörsön a strand mellett sífutásra, Badacsonyban Borbarangolásra és badacsonyi túrára, Badacsonytomajon forraltbor főző versenyre, Balatonberényben boszorkánybálra, Siófokon Farsangi Toros Partyra várják többek között a vendégeket a következő hétvégén.


Balatongyörök – A kőrakodó tervét elengedné a Vízügy, de a kikötőt megépítenék

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság első alkalommal tartott lakossági fórumot a Balatongyörök és Vonyarcvashegy közé tervezett kikötőről, amit vízi munkaeszközök tárolására és kőberakásra használnának. A jelek szerint óriási hatása volt az elképzelés megismerése után kirobbant felháborodásnak, mert a Vízügy jól érezhetően szűkebbre venné terveit.





Balatonakali – Borfőző verseny Fánkbállal – 2020. február 1.

A balatonakali Fék vendéglő február 1-én tizenhatodik alkalommal ünnepli a farsangot családias hangulatú borfőző versennyel, ahol a csapatok az eddigi szokások szerint nem csak forralt borokkal, hanem más finomságokkal is kínálják a vendégeket. A borfőzéshez az idén is fánk- és borkorcsolyaverseny kapcsolódik. A napot hagyományosan fánkbállal zárják.








Balatoni programok a 2020. január 17-február 7. közötti időszakra

A hétvégén Badacsonyban borbarangolásra, Balatonberényben és Szárszón kultúra napi rendezvényre, Bogláron disznóvágásra, Füreden borünnepre, Fenyvesen madarász túrára, Györökön játszóházba, Tihanyban egészség- és drogprevenciós napra, Siófokon talk-show műsorra és a “Spájzba” várják az érdeklődőket, Keszthelyen pedig jótékonysági futáson vehetünk részt a Festetics-kastély parkjában, hogy esélyhez segítsük Dávidot.




















Az ÁSZ alapvető gazdálkodási hibákra bukkant a nemzeti parknál – intézkedéseket várnak

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BFNPI) belső kontrollrendszerének kialakítása és működtetése a 2015-2017. években nem volt szabályszerű, nem biztosította a közpénzekkel és a nemzeti vagyonnal történő szabályszerű és átlátható gazdálkodást – állapította meg többek között friss jelentésében az Állami Számvevőszék. A szabálytalanságok korrigálására való felszólítás mellett az agrárminiszternek munkajogi felelősségre vonást is javasolt.






A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár