Ó, a Balaton, régi nyarakon – élménypályázat írással, képpel, videóval














A zavaros Tihany környéki zátonyépítésről a víz világnapján

Tavasszal általában teljesen kitisztul a Balaton vize, szélcsendes időben akár több méterre is lelátni. Nem így van a Tihany körüli zátonyépítéssel, ahol félmilliárdos költséggel, benne ötven százalékos uniós támogatással 10 ezer köbméter követ temetnek a Balatonba, hogy új ívóhelyeket létesítsenek egyes halfajoknak.






A vírusturizmus, amit nem sokan kívánnának a Balatonnak

A balatoni régióban élők különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a koronavírus járvány esetleges bedurvulása esetén, mert az egyébként is korlátozott kapacitású egészségügyi és más humán szolgáltatásokkal a valódi állandó lakosok mellett másokat is ki kell szolgálni.








Korán jött, de nagyon óvatosan érkezik a tavasz a Balatonhoz

Február 21-én adtam hírt arról, hogy mandulavirágok formájában megérkezett a tavasz a Balatonhoz. Március 5-én újra körülnéztem az északi part középvidékén és a talán leginkább mediterrán vonásokat mutató györöki részen. A bejárt vidék nagyobb részén kicsit úgy tűnt, a kikelet megállt az ajtóban, hogy bebocsátási engedélyt kapjon.








Balatoni programok a 2020. február 27-március 20. közötti időszakra

Az utolsó februári szombat kicsit csendesebb a korábbiaknál, de így is több érdekes programot találunk a Balatonnál. Alsóörsön Télűző forgatagra, Badacsonyban Borbarangolásra, Balatonakaliban Gazdafórumra, Örvényesen Sváb estre, Siófokon Spájz Értékpiacra várják az érdeklődőket. Most szombaton rendezik a Badacsonyi Borvidék borászatainak budapesti bemutatkozását is.









A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár