Zánka – Rendhagyó Online Majális 2020
Töltsük a 2020-as Majálist egy kicsit másképp, egy kicsit máshol, de mégis együtt!
Töltsük a 2020-as Majálist egy kicsit másképp, egy kicsit máshol, de mégis együtt!
Az idei strandszezonban megújult vizesblokkokkal és parkolóval várják a vendégeket a Községi strandon. Központi támogatásból újul meg a csúszda is. Mindezzel párhuzamosan a település a balatoni régió legmeghatározóbb mandulatermelő központjává vált.
A beruházás keretében a Veszprém déli elkerülő szakaszt a Litéri és Füredi csomópontok között végig négysávossá bővítik, a lámpás csomópontok helyett külön szintű csomópontokat alakítanak ki, a meglévő burkolatot felújítják, korszerűsítik.
Jelenlegi számításaik alapján másfél milliárd forintnyi veszteséget okoz a hévízi önkormányzatnak a koronavírus járvány, de ennek ellenére is folytatják a tervezett fejlesztéseket, és a várost folyamatosan vendégfogadásra alkalmas állapotban tartják – hangzott el egy hétfői sajtótájékoztatón.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal megtiltotta a holland vállalatnak agresszív értékesítési módszereinek folytatását – közölte a versenyhivatal kedden az MTI-vel.
Április elején írtunk arról, hogy milyen nehéz helyzetbe hozhatja a balatoni önkormányzatokat az idegenforgalmi adó tervezett felfüggesztése. Mostanra kiderült, hogy az akkor gondoltnál is durvább a helyzet.
A Balatontipp.hu régiókalauz legfrissebb hírei,
Százhetvennégy évvel ezelőtt nemes szívű magyar emberek Hertelendy Károly és Széchenyi István vezetésével megteremtették a menetrend szerinti balatoni hajózást. Most egyesek az államot képviselve ennek a hajózásnak a leépítésére készülnek.
Hetente jelentkező játékunk második sorozatának első részével jelentkezünk. Egyben az első sorozat harmadik részének megoldását, a legjobb megfejtők névsorát és az első sorozat végén tartott sorsolás eredményét is megírjuk.
Az írást Vándor Tamás készítette a Balatontipp Ó, a Balaton, régi nyarakon élménypályázatára. Ha tetszik, lájkolja, népszerűsítse ismerősei körében, hogy a szerző elnyerhesse megérdemelt jutalmát.
Az írást dr. Péti Miklós készítette a Balatontipp Ó, a Balaton, régi nyarakon élménypályázatára. Ha tetszik, lájkolja, népszerűsítse ismerősei körében, hogy a szerző elnyerhesse megérdemelt jutalmát.
Az írást Kiss Laura készítette a Balatontipp Ó, a Balaton, régi nyarakon élménypályázatára. Ha tetszik, lájkolja, népszerűsítse ismerősei körében, hogy a szerző elnyerhesse megérdemelt jutalmát.
A Balatontipp.hu régiókalauz legfrissebb hírei,
A balatoni önkormányzatok többsége az utolsó áprilisi hétvégén is fenntartotta a járvánnyal kapcsolatban húsvétkor és a rá következő hétvégén meghatározott korlátozásokat. Néhol kicsit lazítottak a szabályokon, de vannak szigorítások is.
Újabb tulajdonoshoz került a badacsonyi hegyoldal egykori látványos épülete, a Ranolder villa, ami az utóbbi évtizedekben lezajlott többszöri tulajdonosváltás ellenére inkább a gazdátlanság példája lehetne.
A nyárindító eseményként beharangozott utcaszínházi forgatag új időpontban, augusztus 28-30. között várja a nagyérdeműt. A fesztivál az új dátumon kívül több változtatást és újdonságot is nyilvánosságra hozott.
A hévízi önkormányzat dolgozói és segítőik két nap alatt közel ötezer személynek adtak ingyenesen maszkokat. Ezzel a városban állandóra bejelentett 4745 lakos és a Hévízen tartózkodási hellyel rendelkező mintegy 550 külföldi és belföldi személy többsége hozzájutott 2-2 maszkhoz. A hévíziek mellett gondoltak a város közösségi szolgáltatásaiban dolgozókra és a majdani érettségire érkező diákokra, pedagógusokra is.
A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület nem engedi el tagjai kezét a válság idején sem: tag önkormányzataival és a szolgáltatókkal közösen a turizmus újraindulására készül – írják az egyesület közleményében.
A Balatontipp.hu régiókalauz legfrissebb hírei,
A vállalkozások, intézmények sokféleképp reagálnak a járványveszély miatti kényszerű bezárkózásra. Vannak, akik simán megadják magukat, várva a korábbi “normális” világ visszatértét, mások, ha visszafogottan, más eszközökkel is, de próbálják fenntartani a korábbi működésüket, vagy legalább kapcsolatban akarnak maradni vevőikkel, látogatóikkal.
Igazolás a Balatoni Bringakör Keleti Félkörének letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Hat balatoni csúszda felújítására összesen 396 millió forintot osztott szét a Magyar Turisztikai Ügynökség a december közepén meghirdetett 700 milliós pályázati keretből. A maximálisan adható 100 milliós támogatást egyedül a balatonfenyvesi önkormányzat kapta meg.
Hetente jelentkező játékunk első sorozatának harmadik részénél arra jutottunk, hogy nem várunk tovább, a jövő héten megtartjuk az első sorsolást az eddigi és a most következő rész legjobbjai között. Érdemes próbálkozni!
Közel húsz balatoni település polgármesterének aktuális intézkedéseiből emeltük ki a talán fontosabb részeket. A skála a település teljes vagy részleges lezárásától, az emberek önkorlátozásában bízó, inkább segítő, mint tiltó magatartásig terjed.
Szombattól további egy hétre fenntartja a kormány a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokat, és az önkormányzatok a hétvégére ismét jogot kapnak a húsvéti időszakéhoz hasonló korlátozások elrendelésére – jelentette be Gulyás Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Helyi lakosoktól kapott információk szerint hétfőn délelőtt ismét teljesen lezárták Badacsonytomajt az idegenek előtt. A bejáratoknál felállított ellenőrzőpontokon csak a helyi lakosokat és bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező más ingatlantulajdonosokat engedik át.
Dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester csütörtökön délben még értelmetlennek minősítette több balatoni kollégájának parkolókat, strandokat, parkokat lezáró döntését, aztán pénteken délután maga is meglépte ugyanezeket, sőt még egy lapáttal rá is tett a tiltásokra.
A Balatontipp.hu régiókalauz legfrissebb hírei,
Április elején egy hetente jelentkező játékot indítottunk balatoni szálláshelyek, önkormányzatok, vendéglátóhelyek, hajós vállalkozások és más szolgáltatók támogatásával. Az aktuális résszel a húsvéti ünnephez is kapcsolódunk.
Holnap, április 11-én, József Attila 115. születésnapján tartjuk a magyar költészet napját. Az ünnepi elmélyüléshez ajánlom egyik utolsó versét, amit a halála előtti hetekben Balatonszárszón írt 1937 novemberében.
Húsvét előtt több balatoni település polgármestere hozott korlátozó intézkedéseket, hogy elvegyék a máshol élők kedvét a tóhoz látogatástól, s ezzel megelőzzék a múlt hetihez hasonló tumultus kialakulását a parti területeken a hosszú hétvégén.
Most senki ne jöjjön Hévízre, kéri nyomatékosan Papp Gábor. A polgármester úgy véli, a helyi polgárok, vállalkozások eddig példaértékűen betartották a korlátozó intézkedéseket, és azt szeretnék, ha ez húsvétkor is így maradna.
A veszélyhelyzetre való tekintettel lezárjuk a keszthelyi Balaton-partot – jelentette be Nagy Bálint polgármester.
Hévíz polgármestere az érintett képviselők, bizottsági tagok támogatásával hozta meg döntését, hogy a tiszteletdíjakat a védekezési költségekre fordíthassák.
Nagyon keményen érinti a balatoni régió településeit Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi bejelentése az idegenforgalmi adó év végéig való felfüggesztéséről.
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Miközben Ausztriában Kurz kancellár hétfői bejelentése szerint májusban a szállodák újranyitását tervezik, a magyar kormány adó felfüggesztő döntése alapján a turizmussal foglalkozó hazai önkormányzatok nem csak a tavaszt, a nyarat, az egész évet törölhetik a költségvetésük bevételi oldalán.
Az év első két hónapjában rendkívüli forgalommal indult a turizmus a kereskedelmi szálláshelyeken a Balatonnál és országosan is, derül ki a KSH ma reggeltől hozzáférhető adataiból. A meghatározó vendégkörből egyedül a kínaiaknál voltak már akkor vészjósló jelek.
A vendégek nem vágynak luxusra, de a kényelem, a tisztaság, és a szállásadók vendégszeretete nagyon fontos – derült ki egy helyi felmérésből Gyenesdiáson.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!