Közel kétszer akkora a balatoni szabadstrandok hossza, mint a fizetőseké

A Balaton legnagyobb szabadstrandja, a 4,2 kilométer hosszú siófoki Aranyparti szabadstrand délnyugati részének részlete a Tátra utca környékén - Fotó: Győrffy Árpád

A kétszáz-egynéhány kilométeres Balaton-part hatodát, összesen 37 kilométert a strandok foglalják el. Sokan talán el sem hiszik, a strandok jelentős többsége – számban és hosszúságban is – ingyenes szabadstrand. Igaz, ezek szinte mindegyike a déli parton található.

A korábbi strandjáró terepszemlémre alapozva kiszámoltam a balatoni strandok hosszát, hogy eloszlassam azokat a tévképzeteket, amik sokak agyában a nyári melegben időről-időre megfogalmazódnak. A számolás eredménye szerint

a Balatonnál nyilvánosan működő 113 strand összesen 36.888 méteres partszakaszt foglal el. A strandok közül 53 fizetős, ezek együttes hossza 13.995 méter, ami a teljes strandhossz 37,7 százaléka. A fennmaradó 22.993 métert – az összes hossz 62,3 százalékát – 60 szabadstrand adja.

Zalában csak pénzért

A balatoni partvonal 10 százalékát kitevő északnyugati része Zala megyéhez tartozik. A négy parti településen összesen 8 strand működik, közöttük nincs egyetlen ingyenes szabadstrand sem. Az utolsót, az egykori keszthelyi Déli szabadstrandot néhány éve kutyás hellyé nyilvánították, a korábban szintén ingyenes keszthelyi “Libásra” pedig még régebben mondták ki az ítéletet.

A 8 zalai strand teljes hossza 2.470 méter, ami a balatoni fizetős strandok teljes hosszának 17,8 százaléka.

A leghosszabb zalai strand az 520 méteres vonyarcvashegyi Lidó strand – Fotó: Győrffy Árpád

A legkisebb zalai strand a 80 méter szélességű györöki Szépkilátó strand. A strandot kétszer 30 milliós közpénzcsomagból újították fel. Pénztáros nincs, jegyet érintős bankkártyával lehet venni az automata kapunál. A község honlapja szerint a strand ma is inkognitóban működik – Fotó: Győrffy Árpád

Veszprém megye is inkább fukar

A teljes Balaton-part mintegy 47-48 százalékát elfoglaló Veszprém megyei oldalon összesen 39 strand található, közülük 5 ingyenes szabadstrand. A 34 fizetős strand együttes hossza 8.455 méter, az összes balatoni fizetős strand hosszának a 60,8 százaléka.

A Veszprém megyei partszakasz leghosszabb strandja a csopaki, amelyik 570 méter hosszan nyúlik el a parton – Fotó: Győrffy Árpád

A Veszprém megyei ingyenes szabadstrandok közül kettő Tihanyban, egy-egy Örvényesen, Balatonkenesén és Balatonakarattyán található. Ezek összes tóparti hossza 740 méter, ami az összes balatoni szabadstrand hosszának 3,2 százaléka.

Az öt Veszprém megyei szabadstrand közül a legkisebb a kenesei Alsóréti szabadstrand, aminek 60 méter hosszú partját többségében nádas foglalja el – Fotó: Győrffy Árpád

Somogy, a szabadstrandos Kánaán

A teljes Balaton-part mintegy 42-43 százalékát elfoglaló Somogy megyei oldalon összesen 66 strand található, közülük 55 ingyenes szabadstrand. A 11 fizetős strand együttes hossza 2.970 méter, az összes balatoni fizetős strand hosszának a 21,4 százaléka.

Egy érdekesség a somogyi oldal kisebb fizetős strandjai közül, a Sóstói strand. Bár a parti szélessége csak 130 méter, a partvonala mégis 300 méteres a trapézos kialakításának köszönhetően – Fotó: Győrffy Árpád

A somogyi oldal 55 ingyenes strandjának teljes hosszúsága több mint 22 kilométer! A 22.253 méter hosszúság alapján a déli part biztosítja a balatoni szabadstrandok teljes hosszának 96,8 százalékát.

A Balaton Somogy megyei részén található 15 település mindegyikén legalább egy ingyenes strand található, de 7 olyan település is van – Balatonkeresztúr, Balatonfenyves, Balatonboglár, Balatonszemes, Balatonőszöd, Szántód, Zamárdi -, ahol csak belépő mentes szabadstrand működik.

Az első igazán nagy szabadstrandot a Balaton 250 méter széles sávjának feltöltésével az 1960-as években alakították ki Siófok széplaki részén. A terület nagyobb részére vállalati, intézményi üdülők, vendéglátóhelyek kerültek, de a part menti sávot meghagyták a strandolóknak. A feltöltési programot később több más településeken és Siófokon is folytatták.

A partfeltöltés óta Ezüstpartként ismert széplaki Balaton-part részlete az egykori Ezüstpart Hotel környékén – Fotó: Győrffy Árpád

Az ingyenes strandok közül szám szerint a legtöbb – egyaránt 7-7 – Balatonmáriafürdőn és Fonyódon található. De legnagyobb kínálatra Siófokon számíthatunk, ahol az 5 szabadstrand együttes hossza 7.380 méter, ami az összes balatoni szabadstrand hosszának 32 százaléka, durván harmada.
Jelentős a szabad partszakasz hossza Zamárdiban (2.825 m), a már említett Fonyódon (2.550 m), Balatonbogláron (2.050 m), Balatonszemesen (1.700 m), Balatonlellén (1.610 m) és Balatonfenyvesen, ahol 1.368 méter a település 5 szabadstrandjának együttes hossza.

A korábban több külön részként kezelt zamárdi Nagy szabadstrand (vagy Nagystrand) 2,5 kilométer hosszan biztosít lehetőséget a fürdésre. A nyár egyes napjain kicsit megrövidül, mert az előtérben látható részt rendezvények miatt lezárják – Fotó: Győrffy Árpád

Az 1,2 kilométer hosszú fonyódligeti Árpád parti szabadstrand részlete. A szépen gondozott keskeny sávon több helyen találunk mosdót, játszóteret és vendéglátóhelyet – Fotó: Győrffy Árpád

A balatoni szabadstrandok mindegyikéről részletes információt találsz 2023-as frissítéssel a balatontipp.hu lapjain. Az egy-egy strandhoz vezető tartalomjegyzéket ide kattintva éred el: Balatoni szabadstrandok fotókkal, információkkal
Ugyancsak 2023-as frissítéssel találsz információt a balatoni fizetős strandok többségéről is az innen elérhető tartalomjegyzékből indulva: Balatoni fizetős strandok
Érdemes legalább a fotókat végiglapozni az Azok a 60-as, 70-es évek – Amikor a legjobb balatoni szabadstrandok születtek című cikkben is, amiben azt mutattam be, hogy a Balaton medrének feltöltésével hogy hozták létre a mai szabadstrandok többségét.

Kellemes balatoni strandolást mindenkinek!

Győrffy Árpád
Ha érdekesnek találtad az írásomat, segíts azzal, hogy megosztod, ajánlod ismerőseidnek is!

 

Iratkozz fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradj le semmiről! A feliratkozással hozzájárulsz adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatomat és tájékoztatómat itt olvashatod)

Hasznos lehet!

2 Comments on "Közel kétszer akkora a balatoni szabadstrandok hossza, mint a fizetőseké"

  1. Kemény Zsigmond | 2024.08.17. at 11:17 |

    Igen értékes, nem csak fürdőzők, túristák számára hasznos/hasznosítható/hasznosítandó írás.Köszönet érte! Várakozással figyelem a minden település Településfejlesztési tervében is foglaltak sorsának a feldolgozását, közreadását, kiemelten a Parti sétányok, Szolgalmi lejárók állapotát…

  2. Kiss Katalin | 2024.08.16. at 22:37 |

    A szabadstrandoknál viszont gyakran nem ingyenes a parkolás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár