Balatonfüreden két igazán nyitott, nagy befogadóképességű fizetős strand működik. A Tagore sétány keleti végén található Esterházy strand megjelenésében, gondozottságában továbbra is a régió legelegánsabb strandja. Gondozottságban, szolgáltatásokban hasonló szintet képvisel a város keleti szélén, az Aranyhíd sétány mellett elhelyezkedő sportosabb, nyüzsgőbb Kisfaludy strand.
Július utolsó vasárnapján végre megérkezett az igazi nyár a Balatonhoz. A következő napokban, hetekben egy-egy rövid képes összeállítással tippet szeretnénk adni a strandválasztáshoz. Természetesen a Balatontipp strandfejezetében külön ajánló nélkül is érdemes böngészni.
A sort a balatonfüredi Esterházy és Kisfaludy stranddal kezdjük. A Balatoni Szövetség strandértékelő rendszere júniusban mindkét strandot a legmagasabb, ötcsillagos oklevéllel, zászlóval minősítette, ahogy a korábbi években is. Ugyancsak kiváló a víz minősége szerint kialakított hivatalos besorolásuk is.
Az idei szezonra mindkét strandon teljesen felújítottak egy-egy komplett vizesblokk egységet. Ezekben olyan családi vécéket is kialakítottak, ahová a szülők mások illetve a gyermek zavarása nélkül nyugodtan beviheti a picit. Bővítették a szabadtéri öltözők és a vízbejáró lépcsők mennyiségét, új információs táblákat helyeztek el.
A strandokról részletesebb információ a következő linkekre kattintva található: Esterházy strand – Kisfaludy strand
•
Az időjárási előrejelzések szerint a következő hetekben igazi kánikulára számíthatunk. A hajnali hőmérséklet 15-20 Celsius fok, a napközbeni 28-32 fok között alakul. Záporokat legfeljebb augusztus 4-én, 5-én jósolnak. Az UV sugárzás általában magas lesz, ezért erre mindenképp készüljünk megfelelő ruházattal, védőszerekkel és napirenddel – a balatoni strandoláshoz, kiránduláshoz az alábbi írásokban találnak hasznos információkat: Balatoni fürdési szabályok – Viharjelzés, mentés, elsősegély – Tanácsok hőségriadó, UV riasztás idejére
Győrffy Árpád
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)