Siófokon hazai csapatokkal ünneplik a magyar dal napja tízéves jubileumát és egyben a település várossá nyilvánításának 50 évfordulóját.
A 2008-ban Presser Gábor kezdeményezésére elindult magyar dal napja rendezvénysorozat szeptember 9-én 19 órakor kezdődő siófoki koncertjére a Kálmán Imre Kulturális Központ három helyi zenekart hívott magyar dalokat játszani a Fő téri színpadra.
A The FreakEnd Zenekart 2012-ben alakították több évtizede más formációkban játszó zenészek. Az alapfelállásban négytagú, „gitár- és énekközpontú” banda műsora elsősorban a múlt század utolsó harmadának pop, rock és blues klasszikusaiból áll, bár játszanak mai slágereket, és néha akár irodalmi kitérőt is tesznek.

A The FreakEnd egy rendhagyó műsorban, a költészet napi rendezvényen a Kálmán Imre Kulturális Központban – Fotó: Győrffy Árpád
Az Egerszegi Virág énekes köré 2014-ben szerveződött Egerszegi Akusztik (címképünk) népzenét, megzenésített verseket és pop dalokat játszik, de mindezt a 21. századhoz “folkosítva”.
– A zenekar alapvető célkitűzése, hogy az oly kedvelt mai modern popzenébe olyan népzenei motívumokat ültessünk, amelyek a magyarságunk történetét is megjelenítik, a magyar kultúra meghatározó részét képezik. A magyar népzenét egyedi hangzásvilágon keresztül szeretnénk népszerűsíteni minél szélesebb körben, minél több korosztály számára – nyilatkozta korábban Egerszegi Virág.
A koncert harmadik fellépője a több évtizedes múltú Blokk Együttes. A jelenlegi felállásban január óta zenélő banda az igényes bulizene elkötelezettje, de abból minden korosztály számára játszanak élvezhető dalokat széles és változatos műsorukban.

A Blokk Együttes – Fotó: Homoky Zsanett
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)