Balaton-átevezés is lesz szombaton az átúszás és átvitorlázás mellett

A Balaton-átevezésen a biciklis deszkás eleve nem indulhat, mert nincs evezője. A kajakos is csak mentőmellényben rajtolhat el - Fotó: Győrffy Árpád

Szombaton megtartják az eredetileg tavaly augusztusra tervezett, többször elhalasztott Balaton-átevezést Fonyód és Badacsony között, jelentették be a szervezők csütörtökön délután.

 

Az átevezésre a Balaton-átúszással gyakorlatilag azonos időben, azzal párhuzamosan, csak ellenkező irányba és attól tíz kilométer távolságra kerül sor, így nem kell tartani a versenyzők összeütközésétől. A szervezők is leszögezik ma kiadott közleményükben, hogy sem a Balaton-átúszás, sem egy a térségben ugyancsak szombaton zajló gyorsasági vitorlásverseny nem befolyásolja az átevezés lebonyolítását. Annyiban persze igen – teszem én hozzá – hogy sokaknak választani kell: úszik, vagy evezz.

 

A csónak és az evező rendben, de itt is hiányzik a mentőmellény – Fotó: Foertepan.hu – Csontos Péter (1940)

A kiírás szerint fonyódi rajt-cél állomás között badacsonyi fordulóval oda-vissza megtett 10,2 kilométeres túratávot emberi erővel, evezővel hajtott vízi sporteszközzel, csónakkal, SUP-pal, sárkányhajóval evezős hajóval lehet részt venni. Bárki rajthoz állhat, aki biztonságos vízi járművel érkezik, ezt a szervezők az indulás előtt ellenőrizni fogják, s aki nem felel meg a kritériumoknak, azt nem engedik elstartolni. Az átevezés csak mentőmellényben lehetséges, amelyről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Kisállatot az átevezésen nem lehet a hajóban tartani.

 

Úgy tűnik, Buksi is kimarad ebből a buliból – Fotó: Győrffy Árpád

Az indulókat egy 200 méteres táv megfelelő teljesítése alapján különböző kategóriákba sorolják, így mindenki a hasonló időeredményeket elérők ellen fog versenyezni.

Az előnevezés ma, július 12-én lezárult. Helyszíni nevezés szombaton 8-11 óráig. A díja felnőtteknél 7.900 Ft/fő, 18 év alatt 6.900 Ft/fő. Ajándékpóló már nem jár hozzá az utolsó hetekben nevezőknek.

A rajt a fonyódi kutyás strandnál – a hajóállomásnál a vasút és a vitorláskikötő közötti úton Fenyves felé indulva lehet megtalálni. (46.7486 17.5499)

Rajt idő: 9-13 óráig. A célba érkezés legkésőbbi időpontja 17 óra. A forduló a badacsonyi mólótól 500 méterre dél-nyugati irányba kihelyezett fordító bója. “Az átevezés befutója a fonyódi strand rajttól bal kézre eső kis öble. A célhoz közeledve a Fonyódi Vízirendészet épülete adja az irányt. A célvonalig egy 200 méteres sűrűn bójázott folyosó vezeti a befutó hajókat.”

Az talán a helyszínen kiderül, hogy mit értenek fonyódi strandon a meghatározásban. Az viszont már előre biztosnak tűnik, hogy Badacsonyban nem lehet igazán nagy látványra számítani a pattól távol elhelyezett, ráadásul a nap irányában lévő forduló bója miatt. Így a nézőknek, fotózóknak inkább a fonyódi rajt-cél hely lehet előnyös.

 

Az átevezés valószínű pályája

 

Akiknek biztosan sikerülne – A Szegedi Evezős Egylet tagjai 1910-ben – Fotó: Fortepan.hu – Gabó

“Nemcsak az egyes kategóriák győzteseit, hanem az abszolút legjobbakat is díjazzák majd, akik pedig teljesítik a távot, mindannyian kapnak egy lángost, ezért lett a rendezvény szlogenje, a lángos odaát van”.

Ha komolyan gondolják a szlogent, akkor máshol kell lángosozni, hisz odaát ki sem kötnek. Persze ettől még érdemes lesz belehúzni.

Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár