Jótékonykodással összekapcsolt látványos autós-, motorosbemutatókra, élményautózásra, motorozásra és más érdekes programokra várják az érdeklődőket április első szombatján délelőttől késő délutánig Badacsonyban.
A látványos járműfelvonulással kezdődő programot az idén már második alkalommal szervezi meg a városi kulturális intézmény helyi vállalkozókkal, civilekkel, valamint a megyéből és az ország más részeiből érkező autósok, motorosok segítségével a badacsonyi MOL benzinkút mellett található alsó parkolóban.

A 10 órakor induló felvonulás útvonala
Mint az egyik főszervezőtől, Vincze Pétertől megtudtuk, a rendezvény három részből áll. Egy épített autókkal, motorokkal foglalkozó társaság kijelölt pályán tart bemutatót, majd élményautózásra kínál lehetőséget az érdeklődő nézőknek.

Lovász Róbert bemutatója egy M3-as BMW-vel – Fotó: Varga Norbert
Egy másik autós társaság forgalomban lévő autókkal, veteránautókkal, motorokkal biztosítanak lehetőséget élményautózásra, motorozásra Badacsonyban és környékén. Végül a harmadik rész autó-motor kiállítás, ahol a járműveket szigorúan csak a kiállított formában lehet megtekinteni.

Az autókiállításon csak nézni szabad – Fotó: Varga Norbert

Egy kultikus mikrobusz közel ötven évvel ezelőttről – Fotó: Varga Norbert
Tervezett program részletesen
10:00 Látványos felvonulás (Útvonal: Badacsonytomaj Káptalantóti út(46.810654, 17.514666) – Fő út – 71 sz. főút – Badacsony MOL benzinkút)
11:00 Rendezvény megnyitó, pályabemutató
11:00-18:00 Élményautózás és motorozás a képeken látható sorszámozott járművekkel
12:00-18:00 Tombola vásárlási lehetőség
14:00 Motoros bemutató
14:30 Tűzoltóság roncsvágás, tűzoltási bemutató
15:00 Tapolcai Sport Egyesület Modellező Szakosztály, RC Veszprém
modellezői bemutatója
15:00-17:00 Kerékszerelő verseny
18:00 Tombola sorsolás és Kerékszerelő verseny eredmény hirdetése
19:00 Szabadtéri Retro Disco Dj Robival kifulladásig

Borbély Kornél motoros streetfihgter bemutatója – Fotó: Varga Norbert
A rendezvényre a belépés díjtalan, de a szervezők örömmel fogadnak adományokat és tombolatárgyakat. A tavaly befolyt mintegy 200 ezer forinttal két család beteg gyermekeinek ajánlották fel. Az idei bevételből a helyi fiatal tehetséges sportolókat kívánják támogatni. Az autóztatásra, motoroztatásra az információs pultnál lehet majd jegyeket vásárolni.
Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre