Teljesen szabadra engedett fantáziájú emberek szoktak írni arról, milyen érzés volt az anyaölben magzatként lebegni. Bevallom, én már nem emlékszem erre, de a napokban olyan lebegésben volt részem, ami valami hasonló lehet.
A Balaton Ballooning vezetője, Kollár Gábor hívott meg egy hőlégballonos kirándulásra, hogy megmutassák a repülés szépségeit és eloszlassák az esetleges félelmeimet. Mert azok is voltak, nem tagadom.
A találkozó Hévíz határában egy benzinkútnál volt, másokat a szállodák portáin, vagy más helyeken gyűjtöttek be a társaság mikrobuszával, hogy az indulási helyre, Hévíz és a keszthelyi kertváros közötti Dobogómajori rétre vigyenek bennünket.
A réten egy hatalmas kiterített “lufi” feküdt, ami felfújva több mint 10 ezer köbméteresre hízik. Persze most még ebből semmi nem látszott, csak a rét jelentős részét beborító anyag és az oldalára fektetett utaskosár.
Így inkább egy túl méretes függönyre emlékeztetett
A kosár több rekeszre volt osztva, közepén a “hajtóműnek”, a gázégőknek és üzemanyagnak, valamint a kapitánynak volt a helye, a sarkoknál pedig az utasoknak. Egy-egy “rekeszbe” átlagosan négy felnőtt kerül. Kívülről úgy nézett ki, hogy szűkös lesz a hely, de bőven elfértünk. Valószínűleg azért sem méretezték nagyobbra, mert ez a viszonylagos szűkösség adta egyben a biztonságot is a leszállásnál.
A felszállási műveletek megkezdése előtt Attila, a kapitány rövid oktatást tartott az elvárt viselkedésről és a tennivalóinkról. A legfontosabb a “landing position”, a leszállási pozíció elmagyarázása volt, amit később fenn a kosárban többször el is gyakoroltunk. A lényeg, hogy a leszállási iránnyal háttal kellett fordulnunk, kicsit meghajolva, a fülekben kapaszkodva és fenékkel a külső falon kitámasztva két-két utas együtt stabilan kitöltötte a rekesz adott részét.
Erre azért van szükség, mert így könnyebben viseli az ember, amikor földet éréskor a kosárral kicsit a földhöz csapódnak, akár többször is. Sőt ez a pozíció még akkor is biztonságot ad, ha esetleg leszállás közben elfekszik a kosár a földön.
Persze mindezt csak azután mondom ilyen nyugodtan, miután mi már földet értünk. De előtte még ott volt a felszállás is…
Az eligazítás után két részre osztottak, sorba állítottak bennünket, hogy a beszállásnál majd a lehető leggyorsabban mindenki a megfelelő helyre bemásszon a kosárba, majd a társaság dolgozói elkezdtek életet lehelni a ballonba.
Első lépésként két nagy motoros ventilátorral felfújták levegővel.
Amikor már csarnokszerűen felemelkedett a ballon anyaga, a kapitány bement, hogy a manőverezésnél használt köteleket eligazítsa, a nyitható részek működését ellenőrizze
A ballon teljes felfújása után – még fekvő kosárral – a kapitány a gázégőkkel megkezdte a meleg levegő befújását. A ballon ettől elkezdett emelkedni, és lassan függőleges helyzetbe állította a kosarat.
Ezután kaptuk a parancsot a gyors bemászásra. Ha valakinek nagy volt a kosáron kialakított belépők közötti távolság, akkor kis lépcsővel segítették. Közben a földön matadó dolgozók igyekeztek a lehető legstabilabban biztosítani a kosarat, hisz a ballon ekkor már próbált a széllel együtt mozogni.
Így utólag egyszerűnek tűnt az egész, de bevallom, izgultam rendesen. Persze nem csak én. A felemelkedés utáni felszabadult sóhajok, kiabálás szerint utastársaim többségének is volt miért megnyugodnia.
Innentől aztán közel egy órára elfelejthettük az ilyen izgalmakat. Közben csak a “landing position” gyakorlása emlékeztetett rá, hogy majd le is kell szállnunk. Mint kiderült, többen tartottak attól, hogy tériszonyuk lesz, de semmi ilyent nem lehetett érezni. A kapitány ezt azzal magyarázta, hogy nincs olyan viszonyítási pont – mint például egy kilátó, amin állunk -, amitől a mélységet éreznénk.
A ballon egésze jól bírja a hőt, az alsó része gyakorlatilag hő- illetve tűzálló anyagból van, hogy a meleg és a láng kárt ne okozzon benne
Egy kis körbenézés az indulásnál a folyamatosan lassan forduló kosárnak köszönhetően – hévízi házak – kicsit nappal szemben, így nem a legszebb fényekkel. Egyébként is kicsit kevés volt már a fény a jó fotókhoz, és egy afrikai homokvihar maradék pora is rontotta a fényviszonyokat. Közben ráadásul tovább esteledett.
A hévízi tófürdő
Az előtérben a keszthelyi kertváros, távolabb Keszthely és a Balaton
Keszthely kicsit közelebb hozva – jobbról a Festetics -kastély
Cserszegtomaj alattunk, távolabb Gyenesdiás
A körbenézés közben el is indultunk. A közel húsz kilométeres utunkat a piros vonal mutatja, alul pedig az időről-időre változó magasságunk. A Dobogómajori rétről kb. 160 méteres tengerszint feletti magasságból indultunk, és 190 méterre érkeztünk egy óra múlva Gógánfa és Ukk közé. A legmagasabb, 850 méteres magassággal számolva, a felszíntől számítva közel 700 méterre emelkedtünk fel a repülésünk alatt. (Az útvonal és magassági adatokat a mobilommal rögzítettem, és ezeket vetítettem rá a Google térképére. A magasságnál 10 százalék körüli volt a legnagyobb hibanagyság a kapitány barométeres órájához képest.
Biked-domb kilátója a 180 méteres magasságával
Egregyi Árpád-kori templom
Cserszegtomaji szőlőhegy Rezi felé, Jobbról a Battyán-hát
Többször repültem már utasszállító géppel, köztük kicsinek mondható légcsavaros repülővel is, liftezett már a gyomrom helikopterrel együtt, de mindegyik egészen más volt. Mindig ültem egy ülésben, és hol jobban, hol csak épp valahogy kiláttam a világba.
A hőlégballon teljesen más. A földi viszonyokhoz hasonlítva valami olyan, mintha az égen bicikliznék. A földön is a kerékpárt érzem a leginkább emberszabású járműnek, mert elég gyors ahhoz, hogy haladjunk, ugyanakkor elég lassú is, hogy az elhaladó tájat érzékelni tudjuk. Ilyen a hőlégballon is. Ennél persze sokkal több, mert biciklivel meg sem lehet közelíteni azt a helyzetet, amiben az ember úgy érzi, csendben áll a világ felett, és csak nézelődik, mint a sirály, amikor kitartott szárnyaival ráfekszik a szélre. Egy nagy hangtalan lebegés.
A csendet csak az időről-időre bekapcsolt gáz égő süvítő robaja töri meg néhány másodpercre, hogy a közben elvesztett magasságot visszavegyük, vagy magasabb légrétegekben nagyobb, vagy kisebb, esetleg más irányba fújó szelet keressünk.
A hőlégballonon nincsenek kormányszárnyak, fékező, vagy gyorsító rakéták. S ahogy a kapitány mondta, ezzel nem lehet “krajcolni”, azaz cikcakkban haladni, mint a vitorlásokkal, hogy akár a szél szemben lévő úticélunkat is elérjük.
A ballon egyszerűen arra megy, amerre a szél viszi, ezért kell más magasságban másfelé fújó szelet keresnünk, ha módosítani akarunk kicsit az irányon.
A hatalmas ballonnak ez a tehetetlensége is hozzájárul a repülés szépségéhez. Mivel együtt haladt a széllel, nagyobb magasságban igazán észre sem vettük a mozgást. Ha közben lassan-lassan nem változik alattunk a táj, úgy érezhettük volna, mintha egy helyben lebegnénk.
A Gyöngyös-patak és az Óbereki-csatorna völgye déli irányba fordulva
Egy látványos villa Cserszegtomaj és a Rezi között
Templom Rezi környékén
Házak valahol Rezi közelében
Egy újabb temetői kápolna – sajnos nem tudtam beazonosítani
Rezi délnyugati irányból
Rezi nyugat felől
Zalaszántói sztúpa és alatta a Szent Donát-kápolna
A cserhátmajori tó
Rezi vára
Rezi vára közelebbről
Várvölgy, Lesencék, Szent György-hegy, Balaton
Szántóföldek Zalaszántó mellett
Ingoványos terület Zalaszántó határában
Zalaszántói Vár-rét – vaskori halomsírokkal
Tátika-hegy és vár messziről
Tátika vára
A zalaszántói sztúpa közelebbről
Közben feltűnt alattunk az egyik kísérő kocsink
Már nagyon szürkült, amikor Sümeg és a Sümegi-vár
Bazsi
A bazsi templom közelről
Sümeg és Sümegcsehi közötti Nagy-Erdő-patak lapos területe
Szarvasok Tótvárpusztánál – itt éppen nagyon alacsonyan repültünk
A nyírlakpusztai Tarányi-kastély
Nazca-vonalak valahol Tótvárpusztánál
Lovasmajor Kisvásárhelynél
Szántóföld Kisvásárhelynél
A gógánfai körforgalom
Leszálltunk. A földetérésünk viszonylag nyugodt volt. A szél az első ütődés után még kétszer-háromszor kicsit megemelt bennünket 20-30 centire, és húzott bennünket néhány méteren át a földön. Egyszer-egyszer úgy tűnt, hogy a ballon visszintesbe dönti a kosarat, de végül mégis talpon maradtunk. Itt már nem kellett kapkodni, kényelmesen, és nagyon megnyugodva kikászálódtunk a stabil talajra.
Az utasok is segítettek a ballon kilevegőztetésében
A társaság munkatársai kis csomagot készítettek a lufi több mint háromszáz kilogrammos anyagából, és feltették a közben megérkezett utánfutóra
A kapitány közben oklevelet osztott az utasoknak az ég meghódításáért és pezsgőt kínált a koccintáshoz.
Mire végeztünk az ünnepséggel, majdnem teljesen besötétedett. Ismét előállt a mikrobusz, hogy visszavigyen bennünket a kiindulási helyünkre.
Így mindent egybevetve azt mondhatom, hogy egy kis feleslegesnek bizonyult izgalom után rendkívüli élményben volt részünk. Talán lesz még rá lehetőség olyankor is, amikor még tisztább lesz a levegő, több lesz a fény, még messzebbre lehet ellátni. S talán a szél egyszer a Balaton fölé is elfúj majd.
Ha valaki többet akar megtudni a repülés részleteiről, a Balaton Ballooning honlapján mindent megtalál.
Kép és szöveg Győrffy Árpáda
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre
Kedves Márta!
Köszönöm a biztatást.
Politikamentességet nem ígérhetek. Amíg a politika mindenbe beleszól, óhatatlanul beleütközik az ember balatoni ügyekben is. Én meg nem térhetek ki előle, ez a dolgom újságíróként. Csak példaként említeném a szabadstrandi vécék fizetőssé tételéhez lehetőséget adó gyors jogszabály módosítást.
Rosszindulat szerintem nincs bennem, de ez nem csak rajtam múlik. Ha valaki rosszat tesz, biztosan rosszindulatúnak lát, ha foglalkozni akarok vele.
Persze én is vallom, amit esti tévéreklámokban mondanak: hüvelygombáról legfeljebb este tíz után lehet beszélni. Ennek megfelelően a nyár közeledtével én is igyekszem főleg szép és praktikus dolgokkal foglalkozni. De ha szembejön valami… 🙂
Szép tavaszt, jó szezont kívánok!
Győrffy Árpád
Kedves Árpád!
Hasonló érdekes politika- és rosszindulat-mentes írásokat, élménybeszámolókat bármikor szívesen olvasok a jövőben is! A képekért külön köszönet!