Annyi szépséget gyűjtöttek egybe balatonfüredi Concours d’Elegance veteránautó kiállításon, hogy még az is talál gyönyörködni valót, akit egyébként nem igazán hatnak meg a kocsik.
A 4. alkalommal megrendezett bemutatóanyagának zömét az európai gyárak autói adják a magyar, szlovák, cseh, román, német és osztrák gyüjtők járműveiből. A mintegy ötven darabos kollekcióban többségben vannak a német, angol és francia kocsik, de mellettük gazdag válogatást láthatunk a csehszlovák autógyártás 1930-as években készült remekeiből. Persze az amerikai autók sem maradhattak ki és néhány olasz jármű is látható.
A legöregebb autó egy 92 éves francia Unic L3-as négy hengeres, 1750 köbcentis, 16 lóerős jármű a századelő stílusában. Ha egyet kellene kiemelni, nekem legjobban a Bugatti 57 Atlantic tetszett. A Füreden látható kocsi valójában csak egy filmforgatásra készített másolata az 1930-as évek végén négy példányban készült modellnek, de ennek tudatában is megdöbbentő szépségű a különleges formája, vonalai miatt.
Az alábbiakban bőséges válogatást készítettem az autókról. Persze akinek lehetősége van, az élőben is nézze meg a vasárnap délután záruló, ingyenesen látogatható kiállítást.
Az idén is több Rolls-Royce látható a kiállításon, köztük ez a Silver Cloud 3 LWB 1963-ból
A legkülönlegesebb közülük ez az 1954-es Rolls-Royce Silver Wraith, ami az utolsó szériája volt a legendás kézműves autógyártásnak. A kocsi történetéről rövidesen bővebben is írok a mai tulajdonos megszólaltatásával
Az angol klasszikusok közé tartozik ez a Daimler DS420-as modell is 1976-ból
Valószínűleg sok szavazatot kap a szépségversenyen ez a Jaguar XK120-as modell is, ami már elmúlt 63 éves
Ez az MG TC pedig két év múlva betölti a hetvenet
Egy Porsche 912-es 1968-ból
Az amerikai autógyártást ez az 1966-os Ford Mustang képviselte többek között
Igazi különlegesség ez az 1954-es Chevrolet Corvette C1-es
Az 1934-es Chrysler Airflow áramvonalasságával kicsit megelőzte a korát, az amerikai vásárlók akkor még a hagyományosabb vonalú kocsikat keresték
A német autóipart több Mercedes is képviselte. Ez a 300 S modell 1954-ben készült, többek Adenauer kancellár, a svéd király és Yul Bryner, a Hét mesterlövész kopasz hőse is ilyent használt
Csak két évvel fiatalabb az előző kocsinál, de teljesen más világ ez a Mercedes 190 SL 1956-ból
A kiállítás egyik legszebb autója ez a Mercedes 290 Cabriolet 1936-ból
A Mercedes 290 Cabriolet ebből a szögből talán még jobban megmutatja a szépségét
Versenyben van a legszebbek között ez a BMW 315 Roadster is 1936-ból
Teljesen más dizájn ez az 1950-es években készült VW T1 Samba, de osztrák mozgópostaként és amerikai hippiautóként is kultikus jármű lett belőle
A csehszlovák kocsikra áttérve ez a kis gyönyörűség egy Aero 1000 S modell 1935-ből
Ennek az 1934-ben készült Praga Baby kocsinak is nagy rajongótábora lehet
De az 1931-es Praga Piccolonak sincs szégyenkeznivalója
A Praga Piccolo hűtődísze
1931-es ez a szintén csehszlovák Wikov 35-ös autó is
Ez a Wikov 7/28 Sport 1930-ban készült
A Wikov 7/28 Sport hátulról
A francia autókra áttérve, a kiállítás legöregebb darabja ez az 1925-ös Unic L3-as
A francia autóipar egyik kultikus modellje volt a Citroen DS20. Ez a kocsi 1969-ben készült
Zárjuk az összeállítást a Bugatti gyár kocsijaival. Ez a T40-es 1926-ban készült
A T44-es hűtődísze – ma már ilyen veszélyesen kiálló díszeket nem lehet az autókra tenni
Egy Bugatti T49-es Svájcban készült kasznival
Zárásként még néhány fotó a fejképen is szereplő Bugatti 57 Atlantic replikájáról – a vonalait talán erről az oldalról lehet legpontosabban látni
Mint valami jóllakott sárkány, úgy néz ki ebből az irányból a Bugatti 57 Atlantic
A kocsit látva én először azt hittem, hogy Nemo kapitány ugrott át piknikezni a Tagore sétányra, pedig csak a Concours d’Elegance kiállítást rendezték meg 4. alkalommal
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Cookie szabályzat
Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek.
Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat.
A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak.
Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni.
Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!