Vörs – Ha az idén nem is lesz Európa legnagyobbja, legalább megépült a betlehem

A betlehemi istálló a Szent Családdal, az ajtóban Gáspár királlyal és az egyik pásztorralA betlehemi istálló a Szent Családdal, az ajtóban Gáspár királlyal és az egyik pásztorral - Fotó: Győrffy Árpád

Kicsit megkésve, de az idén is bemutathatjuk a karácsonyi időszak különleges balatoni alkotását, a Vörsi Betlehemet. Mentségünkre szól, hogy a megszokottnál jóval később, csak közvetlenül karácsony előtt készült el. Így mi csak a két ünnep között jutottunk el hozzá.

A karácsonyi köszöntőnkben írtunk arról, hogy a járvány miatt hozott intézkedések a Vörsi Betlehem sorsára is keményen kihatottak. Először úgy volt, hogy az idén megtörik a hagyomány, fel sem építhetik a bibliai életképet, amit az utóbbi években Európa legnagyobb beltéri betlehemeként tartottak számon. Végül 72. alkalommal is elkészülhetett. Igaz, a korábbiaknál sokkal kisebb lett, és nem fogadhatnak látogatókat, így csak a misére járók láthatják.

A vörsi Szent Márton-templom, ahol 1948 óta évről-évre megépítik a különleges betlehemet

A vörsi Szent Márton-templom, ahol 1948 óta évről-évre megépítik a különleges betlehemet – Fotó: Győrffy Árpád

Mi is előzetes egyeztetéssel mentünk vasárnap délután, hogy olvasóinknak legalább képekkel bemutathassuk. Az egyik kalauzunk most is Simon Rudolfné Simon Irénke néni volt, aki már az első betlehemeket is láthatta. A másik kalauz pedig az egyik építő, Simon György, aki jóval a hagyomány elindítása után született.

Mint Simon György elmondta, az ünnep előtti püspöki körlevél alapján tudomásul kellett venniük, hogy a járványhelyzet miatt az idén csak maguknak építhetik meg. De arra gondoltak, hogy így is megtartják a tradíciót, a megszokott formában és méretben készítik el. A járványügyi korlátozások december eleji meghosszabbítása után azonban a többség egy kisebb változat mellett döntött, így a méretből engedtek.

A korábbi években a hegyes, dombos természeti környezetben elhelyezett életkép teljesen kitöltötte a templom kereszthajójának bal oldali részét. Hogy elférjen, leszerelték a Jézus szíve mellékoltár szobrait, bakokra pallókat helyeztek, így az oltárt megvédve fölépíthették a betlehemet. Az idén erre nem volt szükség, mert minden elfért a mellékoltár előtti területen.

A korábbi években a kereszthajó végét teljesen kitöltötte a bibliai életkép, most elfért a közepén – Fotó: Győrffy Árpád

Az életkép egyik részlete egy bárányt tartó pásztorral, a háttérben egy barlangszerű juhakollal – Fotó: Győrffy Árpád

Tűznél melegedő pásztorok birkával – a subás alakokat néhány éve Balatonszentgyörgyről kapták – Fotó: Győrffy Árpád

Egy szerecsen szolga és az érkező Menyhért és Boldizsár király – Fotó: Győrffy Árpád

Az életkép központi része a fontosabb szereplőkkel – Fotó: Győrffy Árpád

József, Mária és a Kis Jézus tehenekkel, bárányokkal – Fotó: Győrffy Árpád

Simon György elmondta, hogy sokan segítettek az idén is a munka előkészítésénél. A felépítést Gere Lászlóval kettesben végezték le. A kisebb méret ellenére is a betlehem minden fontos elemét elhelyezték. Igazán csak azt sajnálja, hogy ezt sem mutathatják be, hisz csak azok láthatják, akik a miséken részt vesznek. Abban bíznak, hogy jövőre már nem kell a járvánnyal számolniuk, és akkor ismét a megszokott nagy méretben készíthetik el a bibliai életképet.

Győrffy Árpád

További írásaim a vörsi betlehemről

Vörs – Hatvannyolc éve építik az örömhírt hozó óriásbetlehemet – 2016.12.05.
Vörs – Lebontják a betlehemet, hogy adventkor újjászülethessen 2017.02.02. 
Vörs – Képek az ország idén is újraépített legnagyobb betleheméről – 2017.12.15.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár