Az Európai Unió támogatásával megvalósult három tihanyi projekt, bicikliút építés, kisbusz vásárlás és napelemtelepítés hivatalos lezárásáról adott tájékoztatást Tósoki Imre polgármester Kontrát Károly országgyűlési képviselő társaságában csütörtökön. A “Sétáljunk, bringázzunk Tihanyban” elnevezésű projekt keretében megépült új kerékpárút III. szakasz átadása valójában már két évvel ezelőtt lezajlott, de a fejlesztés teljes lezárását akadályozta, hogy sokáig nem tudtak mit kezdeni egy a bicikliút útvonalában található nagyméretű sziklával. Az eredeti szerződés módosítása után az idén nyílt lehetőség nyílt arra, hogy egy, a szikla tetejére épített rámpás átvezetéssel áthidalják a problémát. Az ugyancsak pályázati támogatásból biztosított plusz kiadással a projekt elszámolható összköltsége 390 millió forint lett. Az átvezető út műszaki átadása már októberben megtörtént.
Biciklisek a tihanyi sziklán
A sziklán átvezető rámpa a Balatonról – innen nem is annyira meredek
Sikeresen pályázott az önkormányzat új kisbusz beszerzésére is. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból mintegy 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el, melyből egy Volkswagen mikrobusz megvásárlására került sor. A beruházás összértéke 12,7 millió forint volt, ebből a településnek csak a forgalmi adó összegét- 2,7 millió forintot kellett vállalnia. Az új járműnek fontos szerepe lesz a lakosság számára nyújtott olyan alapszolgáltatásokban, mint az ebédeltetés vagy a személyszállítás.
Szintén pályázati forrásból valósult meg a napelemes rendszerek telepítése a település különböző intézményein. Három helyszínen – a Falugondnokság, a Művelődési Ház és az orvosi rendelő épületén – összesen 50 kW névleges teljesítménnyel kiépítésre kerültek a közüzemi hálózatra visszatápláló fotovoltaikus rendszerek. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósult meg. Az önkormányzat erre a beruházásra 36,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, 100 százalékos támogatási intenzitással.
A már átadott napelemes rendszerek 30 éves üzemidővel számolva tisztán napenergiából 1579 MW áramot termelnek, és a fosszilis energiahordozók kiváltásával 1476 tonna CO2 kibocsátástól kímélik meg a környezetet.
Kép és szöveg Győrffy Árpád