A hétvégén minden együtt volt a Tihanyi Garda Fesztivál sikeréhez. Az alapból biztosított gyönyörű környezet mellett az időjárás is ötöst érdemelt, volt bőven garda és más hal – ha nem is a Balatonból -, két napon át zajlottak az érdekes programok, és mindehhez még több ezer érdeklődő, akik már így magukban is a hangulat aktív alakítói voltak.
A pénteki nyitó programról korábban már beszámoltunk, sőt egy a szervezők által nem tervezett “kísérő műsorról” is hírt adtunk. Az alábbiakban a rendezvény szombati eseményeit ismerhetik meg sok fotó segítségével, és olvashatnak a vasárnapi főzőverseny eredményéről is.
A szombati program az idén is a gardahalászattal kezdődött. A hajóállomás előtt a dél-alföldi, dunántúli népzenét játszó Tallabile együttes muzsikája fogadta az érdeklődőket. A fesztiválra kinyitott a Móló büfé is, ahol az évszakhoz illő forralt bor mellé finom kolbászt sütöttek.

A látványhalászatra érkezőket a Tallabille zenekar muzsikája fogadta a móló ellőtt

A Tallabille zenekarral állandó vendégük, Soós Réka, a Sebő Együttes tagja énekelt

A gardafesztiválra a Móló büfé is kinyitott
A gardahalászat persze inkább csak virtuális volt, hisz a három éve elrendelt teljes tilalom miatt az idén is csak “látványhalászatra” szólt az engedély. A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. dolgozói a Somosi strand előtt vetették ki hálójukat, amit a nagy nézőhajók az alacsony vízmélység miatt nem igazán tudtak megközelíteni. Persze szép látványban így is volt része mindenkinek a bő másfél órás hajózás során, hisz a reggeli ködtől megtisztult Balaton gyönyörű arcát mutatta minden irányban.

A halászok éppen emelik ki a hálót – erős messzelátó objektívvel fotózva

A Füred katamarán – a háttérben balról a tihanyi móló vége, jobbról a balatonfüredi szállodasor még kicsit ködben

A tihanyi panoráma igazán látványos volt a kemény őszi fényekkel
A nézőhajók kikötése után Tósoki Imre polgármester és Varró János alpolgármester vette át a halászoktól a zsákmányt, és a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarának zenéjével kísérve lehetőséget adtak a móló előtt összegyűlt érdeklődőknek, hogy ki-ki elkészítse szelfijét a melencében lévő gardákkal, keszegekkel.

A gardákkal a kikötőben – balról Punk Ferenc, a 16. alkalommal megrendezett fesztivál kitalálója, a melence két oldalán Tósoki Imre polgármester és Varró János alpolgármester

A hajóállomás a gardák érkezése utáni pillanatokban
A halakat délután egykor borrendi tagokból álló díszes menet vitte az apátsági templomba a füredi fúvósok vezetésével. A menetben a helyieken kívül 39 borrend képviseltette magát az ország minden részéből, sőt néhányan a határon túlról is érkezett. Az apátság előtt a Tihanyi Asszonykórus köszöntötte az ünneplő gyülekezetet, majd bevonultak a templomba.

A borrendek menetét Tihanyi Bencés Apátság temploma elé vezető füredi fúvószenekart Kenyeres Gábor vezényelte

A Tihanyi Asszonykórus balatoni népdalokkal köszöntötte az ünnepi menetet és a gardákat

Varró János és Tósoki Imre már borrendi palástba öltözve vitte a gardákat az apátsági templom oltára elé
A templomban Korzenszky Richárd a halakkal együtt az újborokat is megáldotta. A bencés apátság perjele beszédében arra figyelmeztette a templomot zsúfolásig töltő hallgatóságot, hogy egymásra vagyunk utalva, mert ugyanannak a valóságnak, életnek vagyunk a részesei. Mondhatnánk, egy hajóban evezünk. Ezért a céljaink eléréséhez akkor is együtt kell húznunk az evezőt, ha a mellettünk ülő másképp látja a világot.

Korzenszky Richárd a halak mellett az újborokat is megáldotta
Az újabb fényképezkedések után a menet a halakkal a Visszhangdombra vonult. Borsos Miklós Tihanyi Echo című szobra mellett a borrendi tagok az idén is megpróbálták, működik-e még a visszhang. Úgy tűnik, Laci bácsi a helyén volt, mert ha halkan is, de visszahallhatták a Szózat kezdősorait. Ezen megnyugodva vonultak el a rendezvény központi sátrába a helyi borrend avató ünnepségére.

A Visszhang-dombra tartó menet a Pisky sétányon

A visszhangot próbálók egy része a Tihanyi Echo szoborral
A nézők többsége inkább maradt a szobor közelében, mert az itt lévő kis tisztáson közben elkezdődött a gardasütés hagyományos szertartása. Először jó nagy tüzet csináltak egy nagy halom száraz szőlővenyigével, majd a parazsat körbe szurkálták a jól beirdalt, paprikás lisztben megforgatott, orgonavesszőre húzott gardákkal.

A gardasütő csapat az idén is komoly máglyát csinált a száraz szőlővenyigékből

A pernyével borított parázshalmot körbe tűzködték a már előkészített gardanyársakkal
Amíg a halak megpirultak, zajlott a borrendek ünnepsége. Bevezetőben Koczor Kálmán, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége elnöke Pro Vino Érdemérem kitüntetéssel ismert el a Tihany Vinitores Tychonienses Borrend kincstárnokaként dolgozó Varró János munkáját.

Koczor Kálmán átadja a kitüntetést Varró Jánosnak – hátul középen Salánki Sándor a borrend nagymestere, jobbról az ünnepséget megnyitó Bakos Péter, a rend krónikása
A borrend idei avatásán két tagjelöltet tettek próbára. Ifj. Aradi István és dr. Tóth József egyaránt sikerrel teljesítette a vizsgát, így elnyerte a tiszteletbeli tagságot.

A párnán lévő pincekulcsra tett kézzel esküt tesznek az új tiszteletbeli tagok – a képen Kiss József (balról), Salánki Sándor, ifj Aradi István, Tóth József és Punk Ferenc kancellár
•
A Visszhang-dombon vasárnap délelőtt megtartott halételfőző-versenyre 27 csapat nevezett összesen harminckettő étellel. A hazaiak mellett Szlovákiából, Horvátországból is voltak csapatok.
A versenyt halászlé kategóriában a Tihanyi Asszonykórus nyerte. A második helyen a helyi körzeti megbízott köré verbuválódott “Cukros bácsi csapata” végzett, a harmadik Baja város csapata lett.
A legjobb nem halászlé típusú halétel különdíját a füredi Balaton étterem csapata kapta, akik halas töltött káposztát készítettek. Tósoki Imre polgármesteri különdíját Szerencs város csapata nyerte el halászlével. A rendezvény díszvendégeként szereplő település főzőcsapata gyümölcsös, magos csokiszökőkúttal és táblacsokikkal kedveskedett napközben a fesztivál résztvevőinek.
Az idén első alkalommal adták át az Öreg Halász Emlékdíjat, amit a tavaly, az utolsók között elhunyt egyik tihanyi halász fia, Varró János alpolgármester nyújtott át a Kőszegi Iparosok csapatnak. A Hófehérkének és a hét törpének ölözött kőszegi csapat nem csak a főzésben jeleskedett, hanem az európai aranyéremmel is elismert Tihany virágosítását is új szintre akarta emelni. Talicskájukkal megjelenve olyan helyekre is ültettek virágot, ahol eddig senki nem számított rá.
A főzés mellett a vasárnap délelőtti, délután program elsősorban a gyerekeknek, gyerekes családoknak szólt. A faluban több helyszínen is játékkal, kézműves és ügyességi feladatokkal várták az érdeklődőket, a Visszhang-dombi nagysátorban pedig Szerencs kulturális csoportjai mutatkoztak be.

Fanyüvők a tájház udvarán – a kétkezes fűrész mellett egy komplett gyalupad eszközeit is kipróbálhatta mindenki

Félszáz vásározó kinálta portékáit a Pisky sétány és a Csokonai liget sétányai mellett

Az érdeklődők többsége persze leginkább a halsütő sátrak előtt sorakozott. Mire a tepsihez értek, bőven volt idejük, hogy eldöntsék, ezer-ezer forintba kerülő gardát. vagy keszeget, esetleg S-es süllőt kérjenek 3500-ért, M-est 4300-ért, vagy L-est 5000-ért választanak – XL-est, XXL-est nem láttam, és olyan hatósági ellenőrrel sem találkoztam, aki az unortodox árazási technika részletei iránt érdeklődött volna
A fesztivál Nagy Feró és Rakonczai Imre műsorával – persze külön-külön – és Dj. Aaron Wise nosztalgia diszkójával zárult.
S ha valakinek még nem volt elég a sok műsor, ráadásként két kép, amit bárki láthatott élőben a Pisky sétányról lenézve.

Az elárvult móló

A füredi, csopaki, paloznaki partok a Pisky sétányról
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!