Kopaszék francia csülök pörköltje vitte el a nagydíjat szombaton a tihanyi Kecskeköröm ünnep pörköltfőző versenyén, de bőven akadt kóstolni való a más ízeket keresőknek is, hisz az ország több részéből érkezett csapatok összesen huszonkét étellel neveztek.
A Németh László Művelődési Ház és az önkormányzat hagyományos májusi programja az idén is a Fülöp Ferenc labdarúgó emléktornával kezdődött az Általános Iskola focipályáján. A győzelmet a “Tihany” csapat szerezte meg, a második a “Keddi foci”, a harmadik pedig az “Öreg fiúk” csapata lett.
Közben a Belső-tó melletti réten a főzőversenyre nevezők felakasztották bográcsaikat, felállították asztalaikat. Kipakoltak a kézművesek, vásározók, beindultak a büfék. Megnyitott a népi játszópark, az aranymosó iskola, valamint a tündérképző, boszorkány és udvari bolond nevelde is. Felállították a májusfát is, amire az idén is felmászhattak a bátrabbak.

Zajlik az óra a tündérképzőben. A bizonyítványt több próba sikeres letételével lehetett elnyerni

Egyszerűbb és bonyolultabb játékot is lehetett választani

A fából készült ringlispíl főleg azoknak jön be, akik nem szeretik a száguldást
A déli óráktól az egyik főprogram az elkészült pörköltek kóstolgatása lett. Ha valaki szépen nézett a szakácsokra, biztosan nem maradt éhesen. Délután kettő órakor már csak néhány edény aljában csillogott egy kis szaft, barnállott egy kevés hús. Akinek nem jutott a versenyételekből, a halsütödében vagy a hot dog árusnál kárpótolhatta magát.
Hagyaték Lovas Egyesület tagjai visszajáró vendégek a Kecskeköröm ünnepen. A betyárok, huszárok, keramikusok az ország több településén élnek. Van közöttük pápai, szegedi, budapesti, devecseri. A tihanyihoz hasonló rendezvényeken tartanak bemutatókat.
Lovat most nem hoztak, mert a rétet behálózó védett ürgelyukak miatt veszélyes lenne az állatok mozgása a területen. Így most csak ostorbemutatókat tartottak és persze ők is főztek. Három bográcsukban sertés- és csirkepörkölt, valamint slambuc készült.

Mindenki kipróbálhatta, mennyire tud bánni egy karikásostorral

Nem gyerekrablás – csak a betyárok is szeretnek csónakázni
Állandó résztvevője a Kecskeköröm ünnepnek Návay Albert, azaz Berci bácsi és Borissza András akik barátaikkal az idén is közös társaságot alkottak. Mint mondták, ezzel is jelképezni szeretnék Tihany és Füred megbékélését a több évszázados szembenállás után, aminek egyik fontos fegyvere, a Füredre irányított faágyú ma is látható a Pisky sétányon.

Berci bácsi (balról) és Borissza András egy csülkös pacalra éhes érdeklődővel
Az idén a keménymag, a csapat tizenhat tagja egyforma csikós ruhát is öltött. A társaság tagjai több önálló csapatot alkotva pacalpörköltet, csülkös pacalt, szarvaspörköltet, kecskepörköltet, francia csülök pörköltet főztek a versenyben, és ehhez jött még a reggelinek készített máj.

Tóth Ernő éppen az alsóörsi Harley fesztivál főrendezőjének, Dobai Attilának mer a maradék szarvaspörköltből
Több helyi baráti társaság, művészeti csoport, vagy vállalkozás köré szerveződő csapat is indult a versenyen, és eljöttek a kisújszállási Konok Kunok is. A csapatot maga a város polgármestere, Kecze István vezette.
A pörköltekről a hivatalos ítéletet az idén is szakmai zsűri hozta meg. A testületet Németh Krisztina, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség régió elnöke vezette, tagja volt még Perger József, a Bakonygaszt elnöke, Májer Gyula éttermi mester, és Száva Zoltán mesterszakács, a Vámosi csárda vezetője.
A legjobbaknak adott kerámiákat Pécsi Krisztina keramikus készítette.

Pécsi Krisztina (balról), Rózsa Éva, a rendezvény főszervezője, Németh Krisztina, Száva Zoltán, Perger József és Májer Gyula a főzőverseny eredményhirdetésénél
Több emléklap, bronz és ezüst oklevél mellett hat arany oklevelet osztottak ki. Ilyent kapott a Kossuth Betyárok csapata, a Tihanyi Asszonykórus, a Rókakerti Tündérek, a Nincs Itthon az Imi, a Balogh testvérek, a Fiatal Legények csapata. Különdíjjal jutalmazták a Návay-Borissza társaságból a Borissza csapatot, a 3. díjat a Kiserdő csapat kapta. A 2. díjat a Konok Kunok csapat nyerte el. A verseny 1. díját ugyancsak a Návay-Borissza társasághoz tartozó Kopasz és csapata nyerte el.

Kecze István, a Konok Kunok vezetője a 2. díjjal

Kopasz – azaz Véninger Róbert a Návay-Borissza csapat keretében főzte francia csülök pörköltjét. A receptet nem árulta el, de azt ígérte, hogy jövőre háromszoros adagot készít, hogy többeknek jusson belőle

A díjkiosztó után Csizmazia Kenéz és Csizmazia Csönge járt el több táncot is

Majd a közönséget is bevonva táncházat tartottak a réten. A tánchoz és a játékokhoz Legeza Márton tekerős és két dudás, Bese Botond és tanítványa, Makos Csongor adta a zenét

Ha valaki nem táncolt, elheveredhetett a fűben, vagy békésen beszélgethetett az Aradi pince borai mellett

Vagy akár kutyát is sétáltathatott
A Kecskeköröm ünnephez az idén is tavaszi népzenei találkozó kapcsolódott vasárnap délután a tihanyi népzenei oktatásra épülve. A Mádl Ferenc téren nagy érdeklődés mellett megtartott programon 14 csoport – népzenei együtes, dalkör, tánccsoport – lépett fel az ország különböző vidékeiről. A fellépőket és közülük is kiemelten a Bonyai Mária vezetésével működő Tihanyi Asszonykórust Varró János alpolgármester köszöntötte abból az alkalomból, hogy a csoport 15 éve működik.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre