A borús idő és a nagy szél miatt kicsit szomorkás hangulatban kezdődött az idei Kecskeköröm ünnep Tihanyban, de mire a pörköltek elkészültek, az ég is világosabb lett és a hangulat is a megszokott majálisos filingre váltott a Belső-tó partján.
Az éppen befejeződött áprilisi tél miatt program lemondásokkal indult. A főzőverseny több törzsversenyző csapata is előre jelezte, hogy ilyen időben inkább nem jönnek el. Talán a húsvét közelsége is betett kicsit a rendezvénynek, mert a távolra szakadt tihanyiak egy hét eltéréssel nem nagyon vállalták az ismételt utazást. De bármennyire megnehezültek a feltételek, a szervezők és közreműködők ugyanúgy felkészültek a vendégek fogadására, mint amikor hét ágra sütött a nap.
A főzőverseny csapatai sátrakat kaptak, ami a tüzet zavaró szél ellen is nagyon jó szolgálatot tett. Felállították házaikat, sátraikat a büfések, kézművesek, a délelőtti órákban a középkori játékpark is megnyitott és megérkeztek a rendezvény legnépszerűbb celebjei, Kötélék kecskegidái anyjuk társaságában.
A rendezvény legfontosabb program az idén is a pörkölt-főzőverseny és a pörköltek elfogyasztása volt. A kínálatot sátorról-sátorra járva próbálom bemutatni.
A Hupákoló Gazemberek csapat marhanyakból készített pörköltet hagyományos fűszerekkel, hagyományos módon. Az ételt kenyérrel és hagymás, tört burgonyával tálalták. A zsűri arany fokozattal és a verseny 3. helyével jutalmazta a pörköltet.
Az Asszonytalanok hagyományos birkapörköltet főztek kukoricagánicával. A zsűri ezüst fokozatú oklevéllel ismerte el őket.
Közös sátorban dolgozott velük az Itthon van az Imi nevű csapat, amely az ilyenkor tőlük megszokott ételt, Számadó juhászné levest készítettek staubolással – a zsűri a verseny második helyével jutalmazta a nagyon tartalmas levest.
A Tihanyi Asszonykórus csapata két hozzáértő férfival megerősítve dolgoztak. Mint a séf, Baranyai Ferenc elmondta, az asszonyok kedvére pincepörköltet főztek sertés lapockából tihanyi Othelloval és persze krumplival. A séf szerint a siker titka a megfelelő kezdés, egy marék házi zsíron szalonnát kell lepirítani, a hagyma csak utána kerülhet bele. Az étel annyira jól sikerült, hogy a zsűri arany fokozattal és a verseny első díjával jutalmazta őket.
A füredi és tihanyi barátokat tömörítő Návai-Borissza csapat az idén is 4 az 1-ben módra négy séffel (és alcsapattal) dolgozott. Návai Albert (Berci bácsi és csapata) Csülkös pacalpörköltet készített. Ezüst fokozatú oklevél lett a jutalmuk. Véninger Róbert (Kopasz csapat) az idén is Francia csülköt főzött. A zsűri bronz fokozatra, én aranyra értékeltem. Borissza András (Keszeg-Borissza csapat) hagyományosan kakaspörkölttel várta a vendégeket. A zsűri ezt is bronz fokozattal értékelte. Ugyanezt kapta a Balogh Jenő (Balogh testvérek csapata) pincepörköltje is. A Kopasz csapat elnyerte a leglelkesebb csapat címet is – ami igazán a teljes társaságra is szólhatott.
A távolabbi vendégeket is magába foglaló Inkognitó csapat Zempléni vaddisznópörköltet főzött vaddisznócombból rókagombával és vargányával. Hajdú Imre, a sárospataki séf a hagyományos fűszerek mellett őrölt koriandermagot, borókabogyót, házi kápiapaprika krémet, paradicsompürét használt és csirkealaplével sűrített. Az ételt petrezselymes burgonyagombóccal tálalták. A munkáját három tihanyi és egy mádi kukta segítette. Az ételt a zsűri arany fokozattal és különdíjjal ismerte el.
A szervezők előzetes ígérete szerint a Kecskeköröm ünnepen Kötélék kecskéin kívül is lehetett valódi “tihanyi kecskekörmöt”, azaz a kecske körmét formázó congeria kagylót látni. A kagylókat és különböző ásványokat, csodagyűrűket a siófoki Kövecses-Varga Dániel árulta, akinek saját boltja van Tihanyban. Három éve talált kecskeköröm lelőhelyet valahol a Balaton-felvidéken, de vannak neki Tihanyból származó kecskekörmei is, amiket még az 1970-es években a Ciprián-forrásnál lehetett gyűjteni.
Hagyományosan a Kecskeköröm ünnephez kapcsolódott a Fülöp Ferenc labdarúgó emléktorna, amit az általános iskola műfüves focipályáján tartottak. Az érdeklődés itt is visszafogottabb volt a megszokottnál, füredi erősítéssel három csapat jött össze.
A tornát a “Keddi foci” csapata nyerte, a második helyen az “Öregfiúk”, a harmadikon a Tihany FC csapata végzett.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre