Szigliget – Petrovics Emil szerint ez már egy másik világ – 01.07.26.

Szigliget – Petrovics Emil szerint ez már egy másik világ – 01.07.26.

Megyénk különösen gazdag olyan vidékekben, településekben, ahová művészek és a szellemi élet más nagyjai kötődnek. Füred, Tihany, Badacsony, Szigliget, vagy a régebbi időkből Pápa neve sűrűn szerepel az életrajzi lexikonok lapjain. Lassan harminc éve, hogy Petrovics Emil, Kossuth és Erkel díjas zeneszerző az év jelentős részét a szigligeti Soponya-tetőn álló házában tölti. Itt írta az utolsó tíz év összes darabját és az előző két évtized darabjainak nagy részét is.

– Az ötvenes években jártam itt először, az akkor még igazi szellemi műhelyként működő Alkotóházban. Aztán amikor tehettem, visszajöttem. Életem meghatározó szakaszai voltak ezek az időszakok. Az összezártság egyfajta szabadságot biztosított a gondolkozás számára, nagyon jó alkalmat adott az eszmecserére, ismerkedésre. Itt ismerkedtem meg Nagy Lászlóval, Juhász Ferenccel, Örkény Istvánnal – hogy csak néhányat említsek. De a közvetlen kapcsolatokon túl is úgy éreztem, hogy ennek a helynek a természeti és szellemi vitalitása jót tesz nekem. Hogy még többet itt lehessek, telket vettem, házat építettem. Tiltakozik az ellen, hogy a szigligeti letelepedés a rousseaui értelemben vett természetbe való visszavonulást jelentené.
– Éppen hogy a normális életbe tértem vissza ezzel. Itt sem bújok el senki elől, van telefonom, számítógépem. Csak abból a városból menekülök, amely az utóbbi időben már semmiképpen sem felel meg az ember biológiai és szellemi életszomjának. Budapesten, de más nagyvárosokban is az emberek idejének nagy része közlekedéssel, veszekedéssel, a létfenntartás, a fizikai és a szellemi levegővételért való küzdelemben telik el. Ez a táj, az emberekkel nekem a teljes élet lehetőségét jelenti. Itt megtaláltam az ember biológiai, szellemi felépítésének természetesebb közegét. Itt megfelelő életritmus alakulhat ki, amelyen belül rendesen lehet dolgozni.
Azt mondja, ez az élet sem problémamentes. De ezek emberi problémák, nem mesterségesen felfújt fontoskodások a McDonalldstól a kerékbilincsig. Amelyek mind az emberi méltóság megalázása. Az evés, a helyváltoztatás megalázása.
– Itt is szól a rendőr, ha reflektort használok. De emberi módon meg lehet beszélni vele, hogy én inkább vállalom a büntetés kockázatát, sem mint elüssek egy biciklist, mert nem vettem észre.
A gond az, hogy a pénz elviselhetetlen hajszolása ezt a helyet is egyre jobban hasonlítani akarja ahhoz, ahonnan elmenekült az ember. Azzal, hogy a strandot 10-15 évvel ezelőtt a triplájára növelték, egy olyan embertömeg került ide, amit a falu nem tud befogadni. Jönnek az osztrákok, németek, felvásárolják a telkeket, s  ha lassan is, egy tökéletesen diffúz világ kezd létrejönni. Hisz a külföldiek ízlése teljesen eltér az ittenitől a telkek művelésében, a házak stílusában. Nem azt mondom, hogy rossz az ízlésünk, kultúrájuk, csak annyit, hogy eltér a miénktől, és emiatt rombolja az itt eddig létező értékeket. Talán nem következik be egy szociológiai atomrobbanás, de a vitorlás kikötő megépítése mindenképpen azt jelzi, hogy közeledünk Hirosima felé. Ide már azok jönnek, akik rákényszerítik a saját életstílusukat arra a világra, amely többé-kevésbé mentes volt az agresszióktól. Bevonul majd száz újgazdag, ez a hozzátartozókkal együtt 4-500 ember. Ehhez infrastruktúra kell, ami nincsen. De nem is kell, hisz csak az év két hónapjában lenne használva.
Nagy tévedésben van, aki azt hiszi, hogy a vitorláskikötő felépítése bármilyen szempontból is haladás ennek a településnek. A hasznot, ha lesz, majd néhány kupec, gyorsan meggazdagodni kívánó vállalkozó viszi el. Már tele van minden szir-szarral, lim-lommal, vacakkal, ócskasággal, zajonganak. Kialakul a maffiózó világ. Ahogy néhány éve felgyújtották a stranddal szembeni kocsmát, vagy polgármester autóját, úgy a jövőben még inkább megszaporodnak ezek az ügyek.
Ez az átalakulás lehetetlenné teszi az életet. Veszélyezteti a biológia létezést is, de egyértelműen tönkreteszi azt a szellemi közeget, a faluközösséget, amely eddig kezelni tudta a konfliktusokat. Hisz ma az itt élők között – legyenek akár őslakosok, vagy bebírók – valamifajta szövetség létezik még akkor is, ha egyébként személy szerint vitáik vannak egymással, ha nem is szeretik mindig egymást.
De most úgy látja, ide is betolakszik a társadalmi, politikai, gazdasági hazudozás, és ehhez nagyon sokan statisztálnak.
– A kikötő felavatása előtt reggel négy óráig dolgoztak, hogy amire az urak jönnek, kész legyen a kerítés is, ami elzár bennünket a víztől. A zászlódarabocska átvágása, a könnyes ünneplés, az áldásosztás után koccintanak egyet a Farkas-villában. Aztán mindenki megy haza a saját csendes kis házába, miközben nekünk nyakunkba sózták ezt. Az embernek kinyílik a bicska a zsebében. Régen én igazán nem szerettem a Veszprém megyei elsőtitkárt, Papp elvtársat. De hát az egy kezdő volt ahhoz képest, ami itt folyik.
Nekem nincs bajom a vitorlásokkal, még vezetői igazolványom is van, s egy kalózzal ma is eltudok menni, ahová kell. Csak éppen nem ide való egy ilyen kikötő. Ez nem Boglár, Siófok, Földvár, vagy akár Füred, ez más, ez eddig Szigliget volt. Most el akarják rontani. Lehet, hogy csak tudatlanságból, de az eredmény ugyanaz.
Azt mondják, hogy így megyünk Európa felé. Én ehelyett döbbentem azt látom, hogy emelt fővel megyünk bele a butaságokba.
Győrffy Árpád