Siófok – Nemhogy később, a tervezettnél előbb elkészülnek a Sió-zsilipek felújításával

A siófoki zsilipek átépítéseA siófoki zsilipek építési munkái 2020 októberének végén - Balról a vízeresztő, jobbról átlósan a hajózási zsilip - Fotó: Győrffy Árpád

A legfrissebb vízügyi nyilatkozat szerint félreértések voltak a dátumok kiszámolásánál. A valóságban a korábban hivatalosan bejelentettnél is előbb befejeződik a siófoki vízeresztő és hajózási zsilip, valamint a kiliti duzzasztó felújítása – derül ki a siofok.hu írásából.

A Balaton Fejlesztési Tanács február 19-én tartott online üléséről tudósítva idéztük az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) képviseletében tájékoztatást tartó Illés Lajos szavait. A Viziterv Environ Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a projekt ”jelenlegi kivitelezési készültsége a tegnap felkérdezett kollégák szerint 35 százalékosra tehető. A befejezése pedig 2023 decemberére várható. Jelenleg nem látszik olyan körülmény, ami ennek a határidőnek a teljesítését akadályozhatná, hátráltatná”.

Mint akkor írtuk, a másfél évvel ezelőtti projektindítón még 2022. december 31-ét jelölték meg a siófoki hajózási- és vízleeresztő zsilip, valamint a balatonkiliti mederduzzasztó átépítésének határidejeként. Így egyszerű volt kiszámolni, hogy az ígérthez képest egy évet késik az átadás. A BFT ülésen részt vett az OVF vezetője, Láng István, és az illetékes vízügyi igazgatóság dolgozói közül is többen követték a tanácskozást, de sem a tájékoztató végén, sem az azt követő interaktív részben nem korrigálták Illés Lajost, illetve a dátumot. Akkori cikkünkben idéztük a projekt honlapján szereplő, minden mástól eltérő dátumot is. “A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2023. március 31.”

Sió-zsilipek és a Kiliti-duzzasztó

A Sió-zsilipek és a Kiliti-duzzasztó a térképen – WeGoHere -Balatontipp

A Sió zsilipjei délről

A Sió zsilipjei délről tavaly október végén – Fotó: Győrffy Árpád

Most a siofok.hu oldal friss írásából kiderül, semmi sem igaz a fentiekből. Illés Lajos valamit elszámolt, vagy rosszul tudott, de a honlap készítői is eltévedtek a dátumok között. És természetesen én is csak követni tudtam őket ebben.

A vízügy válasza szerint nincs szó csúszásról – írja a siofok.hu. „a siófoki műtárgyak, hajózózsilip, vízlevezető zsilip és balatonkiliti mederduzzasztómű uniós támogatási rendszerben valósul meg. Ez a projekt az eredeti menetrend és ütemterv szerint zajlik. A félreértést az okozhatta, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a tavalyi évben életbe léptetett intézkedések miatt az Innovációs és Technológiai Minisztérium a projektek megvalósításának segítése érdekében valamennyi projekt vonatkozásában három hónappal automatikusan meghosszabbította a támogatási szerződések véghatáridejét. Azonban módosítás nem jelenti automatikusan a projekt végrehajtására kötött kivitelezői szerződés teljesítési határidejének módosítását, ahhoz a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos ok-okozati viszony megléte és annak alátámasztása szükséges, így a kivitelezői szerződés teljesítését ezen módosítás jelenleg nem érinti: a kivitelező teljesítési határideje a szerződés hatályba lépésétől 2019. szeptember 19-től számított 38 hónap, vagyis 2022. november 18.”– idézték az illetékes vízügyi igazgatóság válaszát.

A látványterv szerint Ilyenek lesznek a zsilipek, ha elkészülnek. A vízügyi igazgatóság szerint ez 2022. november 18.-ára megtörténik – Látványterv: Homologue

Tehát a fenti, éppen biztos információ szerint a projekt nemhogy egy évet csúszik, hanem másfél hónappal a bejelentett idő előtt elkészül.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár