Horgas Eszter fuvolaművész, Falusi Mariann énekes és a ClassJazz Band zenészei fantasztikus koncerttel nyitották a múlt héten a Zene a zöldben című koncertsorozat idei szezonját Siófokon.
A Kálmán Imre Kulturális Központ rendezésében zajló hangversenyeknek már a helyszíne is különleges. A zenészek a Petőfi sétány, a Batthyány utca és a Mártírok utca által határol Jókai park egyik tisztásán, a lekövezett sétányon kaptak helyet.

A koncert valahol a park közepén, a körrel jelzett területen zajlott
Mint Horgas Eszter később elmondta, még ő is meglepődött, amikor meglátta a zenészeket pakolni a sétány közepére, ahol se színpad, se nézőtér nincs. De azzal nyugtatta magát, hogy kollégái biztosan tudják, mit csinálnak. A felkészültebb nézők próbáltak időben helyet foglalni a zenekarral szemben. Aki később jött, az akár a zenekar mögött is letelepedhetett a fűbe – ha nem hozott széket magának.

A közönség körbevette a zenekart a Jókai park tisztásán – Fotó: Győrffy Árpád
A szép dalokhoz, zenékhez ideális volt a kora esti időpont is, amikor már csak a fák magasabb részeit éri a nap fénye, lent már minden árnyékban, ami intim hangulatot adott a koncertnek a hatalmas fák között.
A közönség ízlésének megfelelő volt a zenék kiválasztása is. A koncert programját Horgas Eszter és Falusi Mariann eddigi közös műsoraiból állították össze. Talán legtöbb dal a Simon és Garfunkel estből került a siófoki közönség elé. A koncertet is a gitáros, énekes duó által világsikerre vitt perui dallal, az El Condor Pasa-val indították. A folytatásban többek között elhangzott a Sound of silence, a Kodachrome/Maybellene, az I Am a Rock és a Bridge over Troubled Water. Más szerzőktől többek között szerepelt a 26 éve elhunyt argentin zeneszerző, harmonikás, Astor Piazzolla dala, az Óz nagy slágere, az Ower the Rainbow, Leonard Cohen Hallelujah című fohásza, de még Madonna egyik dala is bekerült a műsorba. A dalok többségét Falusi Mariann énekelte. Kaszás Péter, a zenekar dobosa is többször kapott önállóan lehetőséget, és voltak dalok, amiket közösen adtak elő. Természetesen sok fuvolaszólóval.

Horgas Eszter és Falusi Mariann

Az Al Di Meola zenekarában is játszó Kaszás Péter énekel – jobbról Pusztai Csaba
A több száz fősre duzzadt közönség annak ellenére nagyon jól érezte magát a koncerten, hogy igazi ülőhely és megfelelő kilátás a zenekarra csak keveseknek jutott. Hisz a zenét így lehetett élvezni.
A vasárnap esténként zajló ingyenes koncertsorozat következő fellépője Herczku Ágnes és Balogh Kálmán volt. Augusztus végéig az Ewald Rézfúvós Együttest, a Quattrocellit, Cséry Zoltánt, a Rosa Eterna Duót, a Luis Eduardo Castagno triót, a Piano e Forte duót és a Siófoki Művészeti Iskola Ifjúsági Zenekarát és Kórusát hallhatjuk a Jókai park fái alatt. A júliusi programról itt találnak további információt.
Győrffy Árpád
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)