Az idén is a pünkösdi szezonnyitóhoz kapcsolódva emlékeztek meg a településhez kapcsolódó két fontos személyről, az 1882-ben Siófokon született, Kálmán Imre világhírű zeneszerzőről valamint a gyerekkorát és aktív időszakának jelentős részét az akkori községben töltő, 1991-ben elhunyt dr. Zákonyi Ferenc közigazgatási és turisztikai szakemberről.
A program kora délelőtt a Kálmán Imre sétányon kezdődött, ahol Zákonyi Ferenc emléktáblája előtt Hamvas Péter alpolgármester emlékezett a település egykori jegyzőjének, a helyi könyvtár, cserkészcsapat, idegenforgalmi iroda megalapítójának rendkívüli munkájáról. Mint elmondta, Zákonyi 1951-ben alaptalan vádak miatt Siófok elhagyására kényszerült, de Balatonfüreden utána is tovább folytatta a Balaton turizmusának fejlesztésében végzett kiemelkedő tevékenységét.
A beszéd után koszorút helyezett el az emléktábla alatt Potocskáné Kőrösi Anita országgyűlési képviselő, Hamvas Péter és Gyulainé Isó Edina, a Kálmán Imre Kulturális Központ igazgatója, a hozzátartozók képviseletében pedig Simon Károly volt balatonfüredi polgármester, a Balatoni Szövetség egykori elnöke koszorúzott.
Az ünnepség a Millennium Parkban álló zenepavilonnál folytatódott. Siófok jegyzője, Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit Kálmán Imre szobra előtt jelentette be, hogy a város képviselő-testülete az idei évben Teremi Trixi színművésznek ítélte oda a Kálmán Imre-emlékplakettet. A sok népszerű szerepet eljátszó szubrett a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után a Budapesti Operettszínháznál kezdte a pályáját. 2001 óta “szabadúszóként” dolgozik, több más mellett szerepelt a veszprémi Petőfi Színházban is. Sokat jár külföldre is, Japánban, Kínában az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadában, Izraelben és Európa országaiban voltak fellépései, 9 éven át volt a Belgiumi Vlaams Musik Theater tagja.
Az emlékplakettet Gyulainé Isó Edina adta át, dr. Lengyel Róbert polgármester virággal köszöntötte a kitüntetett művészt.
Az átadás után tervezett műsor majdnem elmaradt, mert a fellépő művészek az M7-esen kialakult dugóban rekedtek. Teremi Trixi azonban megoldotta a problémát, ha már úgy is éppen itt volt, énekelt néhány dalt, sőt a nézőként jelenlévő férjét, Hábel Ferenc táncművészt is felkérte egy táncra.
Az ünnepség után a népes közönség ünnepi felvonulássá alakulva a Fő téren keresztül átvonult a hajóállomásra, a szezonnyitó további eseményire.
A pünkösdi programmal elkezdődnek a Kálmán Imre Kulturális Központ hagyományos nyári programjai, a főtéri koncertek, folklór- és gyermekprogramok, valamint a Jókai parkban zajló Zene a zöldben koncertek. Ezekről rövidesen részletes információt adunk.
Győrffy Árpád
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)