Paloznakon Szilveszterkor már negyedik alkalommal tartották meg a Kocsmapótló nevű programot a főtéren. A közös iszogatással, falatozással, beszélgetéssel a falu egykor ott álló kocsmájában, az Akác vendéglőben töltött kellemes perceket idézték fel.
Az első ilyen összejövetelt akkor szervezték, amikor a korábban egész éven át működő kocsma bezárt a téli hónapokra. Sokaknak hiányzott a hely, ahol egy sör, egy fröccs, egy velős pirítós, vagy egy kávé mellett meg lehetett beszélni fontos dolgokat, vagy akár ultizni is lehetett az állandó kártyapartnerekkel. Ezért arra gondoltak, hogy a kieső hónapokat legalább egy együtt töltött kellemes délelőttel pótolják.
Az utóbbi időben már egy-egy egész évet kellett kiváltani a “kocsmapótlóval”, mert a vendéglő teljesen bezárt. Igaz, nyílt a helyén egy étterem, de az már nem ugyanaz.
A rövid riportban arra próbáltam választ keresni, miért is volt jó kocsmába járni, miért nem tudott a vendéglő tovább működni és van-e, lesz-e valami helyette.
Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre