Nagyon jól kezdődött és kiválóan zárult az ötödik alkalommal megrendezett Paloznaki Jazz Piknik, de a közepén komoly gondokat okozott a fesztivál fő helyszínére lecsapó szélvihar.
Több oldalról is érdekes volt az idei rendezvény, állítja a program kitalálója, főszervezője, a fesztivált rendező Homola Pincészet tulajdonosa, Homola Szabolcs. Első alkalommal vállalkoztak arra, hogy már csütörtökön elkezdjék a programot. Ráadásul ehhez egy olyan minőségi zenekart hívtak, mint a St. Germain.
Homola szerint alaptalannak bizonyult minden előzetes félelem, az első nap is kimondottan jól sikerült, nagy volt az érdeklődés, jó hangulatú, sikeres koncertet adtak a zenészek.
Inkább volt gond a pénteki nappal, de erről nem a szervezők tehettek, hisz kiváló fellépők mellett minden más feltételt biztosítottak a kellemes bulizáshoz. Ám az időjárás közbeszólt.
– Az idén először bekövetkezett az, amitől minden szabadtéri fesztivál rendezője retteg, hogy vihar csap le a rendezvényre. Nálunk a vihar célpontja ráadásul a rendezvény fő helyszíne, a nagyszínpad és nézőtere, illetve az oda telepített szolgáltatók voltak. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy mindez egy nyitott domboldalon van, ahol szabadon végigszáguldott a szél a színpadig. A vihar akkor tört ki, amikor éppen a második koncert kezdődött volna. A látogatók biztonságát szem előtt tartva úgy döntöttünk, hogy felfüggesztjük a koncerteket a nagyszínpadon, és az embereket megkértük, hogy szép lassan hagyják el a helyszínt. Mivel a vihar nem csillapodott, inkább erősödött, a nagyszínpad programjait később sem tudtuk folytatni, így hosszas technikai egyeztetés után született a jó hír, hogy a Tájház védett udvarában is fel tud lépni az Incognito. Sajnos ez a koncert is részleges volt, a végét elverte egy viharos eső. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy bravúros lépés volt mind a technikai személyzettől, mind az együttestől, hogy így át tudták szervezni a programot.
– Kaptak-e, vagy számíthatnak-e valamilyen kárpótlásra azok, akik a kifizetett belépő ellenére lemaradtak az egyik fontos koncertről és egy másikat is csak részben láthattak, hallhattak?
– Sajnos a szabadtéri rendezvényeknél benne van a pakliban egy ilyen helyzet. Bár ez nem általános szokás, mi azt gondoltuk, hogy a legnagyobb veszteseket, a napijegyeseket kárpótoljuk valahogy. Még a helyszínen felajánlottuk, hogy a pénteki jegyükkel részt vehetnek a szombati programon. Aki ezt nem hallotta, vagy nem volt rá lehetősége, az a pénteki jegyét beválthatja majd egy jövő évi napra. Ennek most dolgozzuk ki a feltételeit. A pontos részleteket majd a fesztivál oldalán hozzuk nyilvánosságra.
Szombaton is kicsit szeles volt az időjárás, de a Balatonnál ez inkább hasznos a rendezvényszervezőknek mert a strandokról “odafújja” a nyaralókat a programokra. Homola Szabolcs szerint így volt ez a Jazz Piknikkel is. Azt mondja, soha ennyien nem látogattak még el a rendezvényre, mint szombaton, és nagyon jó hangulatban zajlott végig a program.
A zenei programról
A műsor csütörtökön a már említett St Germain koncerttel indult. Pénteken a Marge még játszott, de a Kéknyúl Hammond Band műsorát elfújta a szél. Az Incognito sem tudta lejátszani teljesen a műsorát a Tájház Színpadon, ahol előtte a hivatalos prgramban a Juhász Gábor trió, Csemer Boggie, a Váczi Eszter Quartet lépett fel pénteken, a Sáfránkert előtt pedig az Acoustic Cuts játszott. A péntekre itt tervezett Stahl Barbi-Tóth Mátyás duóval egy nappal később találkoztam.
A nagyszínpadon szombaton a Belau és a Bin-Jip nyitott. Majd a 70-es évek nagy amerikai funky-rock sztárjának, az Earth, Wind & Fire együttesnek az egyik utódzenekara, az “Earth, Wind & Fire Experience feat. Al McKay” zenélt. A hajdani hangzást az eredeti banda egykori gitárosa, szerzője, Al McKay garantálta.
A Tájház színpadon a harmadik napon a Jász András és Barátai, a Szőke Nikoletta Quartet és a Pankastic! játszott. A Sáfránkert előtt a már említett Stahl Barbi-Tóth Mátyás duó, a Four Seasons trió és a Delight duó mutatkozott be.
A zene mellett a fesztivál fő jellemzője a bor. A fesztiválon sétálva, alig lehetett olyan emberrel találkozni, akinek nem volt éppen pohár a kezében. Ezekben a poharakban az esetek túlnyomó részében rozé csillogott. Volt egy kevés vendég fehérborra és elvétve lehetett látni vörösboros poharat.
Az gondolhatnánk, hogy nincs is annyi rozé a fesztivál borellátását biztosító Homola Pincészetben, amit itt megittak, vagy legalábbis pohárban körbehordoztak. Akkor honnan, talán megvalósították az egyszeri uniós bürokrata gondolatát, fehér- és vörösbor összeöntésével szaporítják a rozét?! Homola Szabolcs persze tiltakozik a tréfás ötlet miatt.
– Természetesen minden rozé igazi a fesztiválon. Azt tudni kell, hogy a múlt év óta nem csak a Homola Pincészet biztosítja a fesztivál borait, hanem más paloznaki és csopaki pincészetek borait is értékesítettük. Mindegyik színpadnál volt egy pavilonja csopaki és paloznaki boroknak.
Evés, ivás, költekezés
A fesztiválon csak feltöltös Hellopay kártyával, vagy egy érintős Maestro vagy Mastercard kártyával lehetett fizetni. A fizetésnél aktíválva volt a Hellopay borravaló rendszere, ami alapból plusz tíz százalékot tett az árakra, de ezt a vevők akár le-, akár felfelé módosíthatták az érintős képernyőn.
Az ételek közül egy “BBQ Grill Dog” és egy “Csirkés Wrap, Coleslaw” egyaránt 1590 forintba került. A hasonló helyekre ritkábban járók esetleg sorban állás közben tisztázhatták magukkal, hogy tésztába takart csirkehúsos szendvicset vesznek kelkáposzta-salátával. (A trendi szöveg még egyes büféseken is kifogott, volt ahol “Coleslaw salátaként”, tehát kelkáposzta-saláta saláta néven kínálták a zöldet 450 forintért.)
Mártogatott marhahúsos szendvicset és malachúsos szendvicset normál adagban 1200-ért, nagy méretben 1600 forintért adtak.
Kézműves sajttál – 6 sajttal – 1500 forint, sonkatál olivaolajjal, -bogyóval, paradicsom salátával 1800 forint volt.
Fagyiból egy 5-5,5 dekás gombóc 300 forint volt, hozzá a házi édes tölcsér 150 forint.
A borok közül a legolcsóbb, a Homola Fakutya (Pinot Blanc) decije 450 forinttól indult, a fesztivál kultuszitalát, a rozét 550-ért, egy kékfrankost 1050 forintért adtak
deciliterenként. Egy 0,33 literes kóla ára 450 forint, egy deci szódavíz pedig 60 forint volt.
Desszertnek többek között kis csavaros üvegben Panna cottat és Chia pudingot kínáltak Unicummal, szilva zselével és szezonális gyümölcsökkel, egyaránt 790 forintos áron.
Más árakhoz képest a kávé olcsónak tűnt, egy eszpresszót már 350 forintért, egy jeges kávét 550 forintért adtak.
Visszatérve a fesztivál programjára megkérdeztük azt is, hogy marad-e jövőre a most bevált csütörtöki kezdés, a háromnaposra nyújtott fesztivál.
– Az idén a csütörtöki nap a Nagyon Balaton támogatásával jött létre. Hogy mi lesz jövőre, azt meg kell beszélni velük, a szponzorokkal, a közvetlen rendezőkkel és a faluval. Az álláspontok megismerése után lehet csak dönteni arról, mi lesz jövőre.
Amikor négy éve elindult a Paloznaki Jazz és Bor Piknik Snétberger Ferenc gitárművész volt az egyik tanácsadója a rendezvénynek, most ki határozza meg a műsor fazonját, talán a saját ízlése, kedvencei alapján válogat? – kérdeztem Homola Szabolcsot.
– Snétberger Ferenc szakmailag soha nem szólt bele a fellépők kiválasztásába. Az együttműködés inkább Snétberger Ferenc és tanítványainak konkrét közreműködéséről, fellépéséről szólt. Mi pedig támogattuk a tehetséges zenészeket képző Snétberger Alapítványt. Mi ezt szívesen folytattuk volna, de a Snétberger Alapítvány volt, aki ezt nem akarta.
A program összeállításának szakmai háttere a kezdetektől változatlan. Van körülöttem két-három ember, akikkel együtt rajuk össze a hazai fellépők listáját, illetve keressük a nemzetközi fellépőket. Ez nem egy egyszerű feladat, hiszen rengeteg rendezvény van, ráadásul nem vagyunk nagy költségvetésű rendezvény, így kell megtalálnunk azokat a komoly fellépőket, akik Európában turnéznak és éppen van szabad napjuk. Úgy érzem, hogy évről-évre sikerül megfelelően megoldani a feladatot, és egyre rangosabb résztvevőket hívni. A cél, hogy az irány megmaradjon, és jövőre akár az ideinél is rangosabb fellépőket tudjunk Paloznakra csábítani.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre