A Balaton-Party Kerékpáros Egyesület az idén megújult formában rendezi meg a Balaton-felvidéki Oxigén Túrát május 26-27-én. A korábbi évek tapasztalatai alapján az edzettebb kerékpárosoknak is szeretnének érdemi kihívást nyújtani, így a résztvevők mostantól már három különböző távon tudják bejárni a Balaton-felvidéket.
Program
Május 26. szombat 9.00-17.00
Oxigén Túra
Május 27. vasárnap 11.00-11.30
Balaton-felvidéki Oxigén Túra Eredményhirdetés
Balatonfüredi Polgármesteri Hivatal, Szent István tér.
A túrán továbbra sincs nevezési díj. Csak el kell jönnötök és gurulni egy jót! – üzenik a szervezők.
A hagyományosnak számító 45 kilométeres távon felül lesz egy 63 km-es, a sportosabb indulóknak pedig egy 92 kilométeres is, ez utóbbi majd 1200 méter szintemelkedéssel! A megnövelt távoknak köszönhetően, idén már 18 regisztrációs pontot lehet felkeresni. Az Oxigén Túra célja, hogy a résztvevők által kiválasztott 45-63-92 kilométeres távon belül a lehető legtöbb regisztrációs pontot meglátogassák, a legtöbb pontot begyűjtve ezzel.
Egy kiválasztott távon belül bármely regisztrációs ponttól el lehet indulni és bárhol be lehet fejezni a túrát, az utolsó helyen leadva a nevezési lapotokat.
A legrövidebb, 45 km-es távon belül lesznek külön kategóriák is (például: legfiatalabb, legidősebb, női, férfi, junior, csapat), melynek nyerteseit a legtöbb pontot összegyűjtők között sorsolják ki.
Az 63 és a 92 kilométeres távokon már csak egy abszolút győztest sorsolnak!
Nem kötelező a túra teljes útvonalát végigcsinálni. A KELLYS kerékpárok vasárnapi sorsolásán már azok is részt vesznek, akik legalább egy szakaszt teljesítettek.
FONTOS: a KELLYS nyereménykerékpárokat a vasárnapi díjkiosztón megjelent indulók nyerhetik meg, tehát a átvenni is csak személyesen lehet. Távollét esetén új nyertest sorsolnak ki.
Útvonalak – csak egy-egy lehetséges változat, a lényeg a regisztrációs pontok felkeresése
Regisztrációs pontok
Balatonfüred – BikeExtrem kerékpárüzlet (8230 Balatonfüred, Ady Endre u. 21.), mely Sponser frissítőpontként és szervizállomásként is üzemel
Aszófő – Nagyi Kertje Teaház (8241 Aszófő, Remete u. 2.)
Balatonakali – Fék Étterem és Cukrászda ( 8243 Balatonakali, Pacsirta u. 1/a)
Balatonszőlős – Szőlősi Kocsma (8233 Balatonszőlős fő út 10.)
Balatonudvari – Zsindelyes Csárda (8242 Balatonudvari Nyárfa sor)
Barnag – Faluház (8291 Barnag, Fő u. 33.)
Csopak – Söptei Pincészet (8229 Csopak, Venyige u. 1.)
Dörgicse – Levendárium, a levendula major (8244 Dörgicse, Fő utca 58.)
Fövenyes – Kalóz Strandbisztró (8242 Balatonudvari, Strand utca 1.)
Mencshely – Lekvárszezon (8271 Mencshely, Fő utca 12.)
Nagyvázsony – Balázs Kávézó (8291 Nagyvázsony, Kinizsi Pál u. 57)
Paloznak – Sáfránkert Vendéglő (8229 Paloznak, Fő u. 1.)
Pécsely – Dodó Langalló (8245 Pécsely, Balatoni út 2.)
Örvényes – Huszár Vendéglő (8242 Örvényes, Malom u. 4.)
Tihany – Babamúzeum (8237 Tihany, Visszahang u. 4.)
Tótvázsony- Kele Cukrászda és fagyizó (8246 Tótvázsony, Magyar utca – Hajnal utca sarok)
Vászoly – Zománc Bisztrócska (8245 Vászoly, Vazul utca 8.)
Vöröstó – Bruderhaus Szállás (8291 Vöröstó, Fő u. 17.)
További információ: https://www.facebook.com/events/616192732066522/
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!