Örömhír a bicikliseknek! Mégsem tervezik a balatoni bringakör lezárását, csak rosszul fogalmaztak

Csak az elágazóból balra, a Gulya csárda felé menő bicikliutat zárják le, a balatoni bringakört tovább használhatjuk - Fotó: Győrffy Árpád

Megdöbbentő bejelentést tett július 25-én a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.: az M76-os út építése miatt egy évre lezárják a balatoni bringakörútnak a balatonberényi bekötőút mellett futó szakaszát. Szerencsére azóta kiderült, hogy lezárás helyett csak egy fogalmazási problémáról van szó.

 

A csütörtökön délután nyilvánosságra hozott közlemény lényegi mondatai eredetileg így szóltak: “„Az M76 építése kapcsán 2019. augusztus 5-én lezárják a Balatonszentgyörgy, Gulya csárda és a Balatonberény bekötőút mellett futó Balatoni Bringakör kerékpárutat… A kivitelező 2019. augusztus 5-én megkezdi a meglévő kerékpárút bontását. Ehhez az érintett szakasz teljes lezárására van szükség az I. ütem kivitelezésének végéig, várhatóan 2020. július 31-ig.”

Igazán el sem akartam hinni, amit olvasok, hogy egy évre kikapcsolhatják a forgalomból a balatoni bringakör egy gyakorlatilag helyettesíthetetlen szakaszát. Arra is gondoltam, talán én értem félre a szöveget, de nem sokkal később az MTI is kiadta a hírt ezzel a címmel: “Útépítés miatt lezárják a balatoni bringakör egy szakaszát Balatonberénynél”.

 

A balatoni bringakör érintett szakasza a 7119-es számú berényi bekötőút mellett megy. Ha ezt lezárnák, akkor valószínűleg a bekötőutat is. Kerülésre nem lenne használható lehetőség – Openstreetmap – Balatontipp

Mivel továbbra sem akartam hinni a szememnek, az alábbi kéréssel, kérdéssel fordultam a NIF-hez: Kérem, küldjenek egy térképes ábrázolást arról, hogy a kerékpárút, illetve kerékpárutak lezárása pontosan milyen szakaszokat érint. Különösen az alábbi meghatározást jó lenne pontosítani: “Balatonberény bekötőút mellett futó Balatoni Bringakör kerékpárutat.”

A válasz pénteken kora délután érkezett, mint jelezték, pontosították az érintett mondatot. Mostantól így szól: “Az M76 építése kapcsán 2019. augusztus 5-én lezárják a Balatonszentgyörgy, Gulya csárda és a Balatonberény bekötőút mellett futó Balatoni Bringakör közötti kerékpárutat.”
Kicsit bonyolult, de legalább arról szól, hogy nem a bringakört zárják le egy évre, csak a bringakör és a Gulya csárda között önálló bicikliútszakaszt. Ezt az értelmezést egy újabb levélben a NIF is megerősítette.

.

A bringakör legnyugatibb részén akkor is körültekintően közlekedjünk, ha nem lesz lezárva. A tavaly óta zajló építési munkák is több helyen károkat okoztak a bicikliútban, és a Magyar Közút érintett részt kezelő egysége is inkább afféle senki földjeként gondozza ezt a szakaszt.

 

A biciklis pihenő körül inkább csak figyelni kell az áthaladó munkagépekre – Fotó: Győrffy Árpád

 

A 76-os főút mellett egy nehéz járművekkel hónapokkal ezelőtt megrongált rész csak romlik tovább – Fotó: Győrffy Árpád

 

Kicsit arrébb egy másik tönkretett szakasz az átjáró gépek miatt – úgy tűnik, senkit sem zavar a bicikliseken kívül – Fotó: Győrffy Árpád

 

Képzeljük el, hogy kisgyerekes családok hogyan haladnak át itt naponta számtalan alkalommal szemből jövő forgalommal nehezítve. Hónapok óta nem tesznek semmi a helyzet javítására – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az útépítés területén túljutva ilyen buja vegetáció fogad bennünket Keszthely irányában – Fotó: Győrffy Árpád

 

Fenékpusztánál néhol az út nagyobbik felét szívós akácbokrok foglalják el. Ha nincs hely a kikerülésükre ruhát, bőrt, mindet tép a tüskéjük – Fotó: Győrffy Árpád

Talán nem kellene elvenni a biciklisek kedvét a túrázástól, a többnyire amúgy is gyenge minőségű bicikliút ilyen kritikán aluli kezelésével.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár