Nem ezt ígérték – Féloldalas egyeztetés a Balaton parti sávjának szabályozásáról

A Füred Hotel és a mellette lévő luxusapartmanok előtti partszakasz a jelenlegi és az elfogadás előtt álló szabályozás szerint is nyitott parti sétányként szerepel - Fotó: Győrffy Árpád

Nem tudni, hogy a kormány emberei direkt vezették-e meg a balatoni önkormányzatokat a tóparti szabályozás egyeztetési folyamatánál, vagy közben leállították őket, esetleg egyszerűen arra jutottak, nem kell annyira komolyan venni a harmónia kialakítását, ahogy azt korábban gondolták.

A Balaton létezését, használatát, így az egyes emberek tóval való találkozásának lehetőségét is hosszabb távra meghatározhatja a Balaton vízparti területeinek közcélú területfelhasználási terve néven készülő központi szabályozás, ami egy korábbi szabályozás helyébe lép. Egyik olvasónk jelzése alapján a Balatontippen elsőként hívtuk fel a figyelmet október 25-én a tervről szóló nyilvános társadalmi vita elindulására “A Balaton jövője szempontjából fontos elképzelésekről lehet véleményt mondani – Ha sietünk!” című írásunkban. A rövidnek tűnő kéthetes határidő ellenére is úgy tűnt, korrekten zajlik a folyamat, hisz az önkormányzatoknak biztosan jutott megfelelő idő, lehetőség a véleménymondásra, ahogy az egyik illetékes korábban ígérte.

Kolossa József DLA, a Miniszterelnökség településtervezési, településrendezési főosztályának vezetője egy júniusi csopaki fórumon beszélt arról hogy nagyjából június végére készülnek el a terv teljes átdolgozásával. “Szeptember hónapban kezdjük meg az egyeztetéseket. Az egyeztetéseknek két fő vonulata lesz. Az egyik, amikor a tervezetet szigorúan csak az önkormányzatoknak, egyenként leülünk, elmeséljük, mire jutottunk, hogy, mint. Ez még nem lesz publikus. Kifejezetten az önkormányzat és a Miniszterelnökség saját belső egyeztetése lesz. S amikor az önkormányzattal kialakul a harmónia, és mindenki úgy gondolja, hogy ez így már jó lesz, akkor viszont ezt egy széles körű társadalmasítás követi.”

Az új terv egy több ponton is vitatott része például a tudjuk, ki által megszerzett egykori pártüdülő, a Club Aliga területének szabályozása. Az Aligai Fürdőegyesület több más civil szervezettel közösen nyílt levélben sorolja aggályait. A levelük ide kattintva hívható be

Mint az elmúlt hetekben kiderült, az egyeztetési folyamat önkormányzatokkal kapcsolatos része nem a júniusi ígéret szerint zajlott. A Balatoni Szövetség elnöke október 29-én arról nyilatkozott az MTI-nek, hogy az új terveket a napokban kapta meg, és november 8-ig véleményezheti a 44 Balaton-parti település, valamint a Balatoni Szövetség. Mint Balassa Balázs megjegyezte, kissé rövidnek tartják a hátralévő hét munkanapot egy ilyen kérdés egyeztetésére, attól tart, így nem lehet teljes körű az önkormányzatok észrevételeinek begyűjtése.

Az MTI november 7-én kiadott újabb hírében a BSZ elnöke már markánsabb álláspontot fogalmazott meg. A szabályozási tervvel kapcsolatos több konkrét probléma említése mellett emlékeztetett rá, hogy a Balaton partvonalát az elmúlt több mint másfél évtizedben meghatározó, 2003-as jogszabály megalkotását többfordulós egyeztetés előzte meg, amely most elmaradt. “A balatoni önkormányzatok ragaszkodnak ahhoz, hogy az új jogszabály megalkotásakor is személyesen és a helyszíneken is egyeztethessék szándékaikat a terv készítőivel” – hangsúlyozta Balassa Balázs az MTI írása szerint.

Azt sem mindig szabad készpénznek venni, aminek örülhetnének az új tervben. A  címképen látható Hotel Füred és környéke a készülő szabályozási terven. Ahogy a térképen látszik, a parti sávot zöldterületként és parti sétányként jelölték. A lehetőség inkább csak elvi, vagy ha marad is, a nagyon távoli jövőről szól. Információink szerint a terület használati jogát egy háttéralkuval évtizedekre átadták a hotel tulajdonosainak

A térképen látható terület északi tájolással a WeGohere térkép átdolgozott műholdképén – a piros vonallal a képzelt parti sétányt jelöltük

Kérdésünkre több polgármester is megerősítette, hogy a nyilvános társadalmi vita megnyitása előtt nem került sor az ígért közvetlen egyeztetésre. Októberben egy e-mailben megkapták a letölthető anyagok linkjét, majd CD-n postán is kiküldték mindenhová a tervet, de szó nem volt közvetlen párbeszédről, harmónia keresésről. Gyakorlatilag csak arra kaptak lehetőséget, amire bárki más, hogy e-mailben jelezzék az esetleges kifogásaikat, javaslataikat.

A fentiek alapján e-mailben fordultunk Kolossa József főosztályvezetőhöz, és a csopaki kijelentéseire emlékeztetve azt kérdeztük tőle, miért maradt el a közvetlen egyeztetés az önkormányzatokkal, illetve az eddigi negatív visszhangok, egyénileg és csoportosan megfogalmazok kérések alapján tervezik-e az ígért közvetlen egyeztetések lefolytatását. S ha igen, mikor várható ez.

Ha választ kapunk, frissítjük vele írásunkat.

Győrffy Árpád

A jelenleg hatályos vízpart-rehabilitációs tervek itt érhetőek el, ezekkel összehasonlítva is érdemes vizsgálódásokat folytatni:   (Bocs, közben törölték)

Kapcsolódó későbbi írásunk

Nem mi kaptunk választ, de egy jó hír ráadásnak: Balaton-parti szabályozás – Újraindítják az egyeztetést az önkormányzatokkal

Ha érdekesnek találtad az írásomat, segíts azzal, hogy megosztod, ajánlod ismerőseidnek is!

 

Iratkozz fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradj le semmiről! A feliratkozással hozzájárulsz adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatomat és tájékoztatómat itt olvashatod)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár