1566 perces hajózás során 23 balatoni kikötőben ad egy-egy rövid koncertet a Szigetvári Ifjúsági Fúvószenekar, hogy Zrínyi Miklós és hős katonái előtt tisztelegjenek. És nem mellesleg hivatalos Guinness-rekordot is fel szeretnének állítani a balatoni távtrombitálással.
A Zrínyi-emlékévhez kapcsolódó rendkívüli zenei teljesítménnyel fel szeretnék hívni a hallgatóság figyelmét a szigetvári vár 1566-os ostromára, a 2300 védő küzdelmére, hősi halálára. Az egy-egy kikötőben adott 20 perces koncert műsorában a populáris műveken kívül egy-egy Zrínyihez vagy Szigetvárhoz kötődő mű is elhangzik, miközben az érdeklődők részleteket halhatnak a Szigeti veszedelemről. Balatonföldváron, Balatonfüred és Siófokon helyi és szigetvári finomságokat is kóstolhatnak a látogatók a parton felállított standokon, és szigetvári hagyományőrzők is szórakoztatják bemutatóikkal a közönséget.
A zenekar az 1566 perces hajós koncertkörútjával egyben kezdeményezi azt is, hogy a különleges zenei teljesítményt minősítsék Guinness-rekorddá.
A 30 évvel ezelőtt Deichler András karnagy által alapított zenekar életében egyáltalán nem új az ilyen különleges zenélés. Az elmúlt 15 évben több különleges rekordot valósítottak meg, köztük 2002 júniusában a Balatonon is volt egy hasonló akciójuk. Akkor a Hévíz motoros fedélzetéről adtak 22 húszperces koncertet a tó 22 kikötőjében 24 óra leforgása alatt. (Ennek a 14 évvel ezelőtti koncertkörútnak a fonyódi állomásán készültek az írás illusztrációjaként használt fotóim is.)
Akár a sors lépésének is mondhatnánk, hogy a zenekar első balatoni koncertsorozata után tíz nappal új közforgalmú kikötővel 23-ra bővült a balatoni hálózat. Az akkor még Mahart néven működő balatoni hajózási társaság vezetője, dr. Kopár István és Fekete Barnabás polgármester 2012. július 1-én nyitotta meg a közforgalmú hajózás számára Balatonvilágoson a Club Aliga kikötőjét. Ezzel a zenekar lehetőséget kapott egy új rekord felállítására, mi pedig arra, hogy újra meghallgassuk játékukat.
Az írás végén olvasható “menetrend” szerint sok helyen “kis éji zenére” készülhetünk, máshol reggeli ébresztőként, vagy délelőtti, délutáni hangversenyként tervezhetjük programunkban.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
2016. 08. 26., péntek |
|
Balatonföldvár | 18.00-18.20 |
Tihany-rév | 19.00-19.20 |
Balatonudvari | 20.00-20.20 |
Balatonakali | 21.00-21.20 |
Zánka | 22.00-22.20 |
Révfülöp | 23.30-23.50 |
2016. 08. 27., szombat |
|
Badacsony | 1.00-1.20 |
Szigliget | 2.00-2.20 |
Balatongyörök | 3.30-3.50 |
Keszthely | 4.30-4.50 |
Balatonmáriafürdő | 6.00-6.20 |
Fonyód | 7.30-7.50 |
Balatonboglár | 9.00-9.20 |
Balatonlelle | 10.00-10.20 |
Balatonszemes | 11.00-11.20 |
Tihany | 12.30-12.50 |
Balatonfüred | 13.30-13.50 |
Csopak | 14.30-14.50 |
Alsóörs | 15.30-15.50 |
Balatonalmádi | 16.30-16.50 |
Balatonkenese | 17.30-17.50 |
Balatonaliga | 18.30-18.50 |
Siófok | 19.45-20.06 |
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre