Holnap, április 11-én, József Attila 115. születésnapján tartjuk a magyar költészet napját. Az ünnepi elmélyüléshez egyik utolsó versét ajánlom, amit a halála előtti hetekben Balatonszárszón írt 1937 novemberében.
A cím nélküli, Íme, hát megleltem hazámat kezdetű verset két változatban is meghallgathatjuk. Az első változat Vedres Csaba zenéjével és Lovasi András énekével szól.
Talán a költő akkori lelkivilágához közel állna a második változat, amiben Kelemen Zoltán színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a győri Nemzeti Színház társulatának tagja mondja el a verset egy teljesen friss felvételen.
.
József Attila 1905. április 11-én született Budapesten. Balatonszárszón hunyt el 1937. december 3-án. Szárszón először 1936 augusztusában, szeptemberében pihent mintegy másfél hónapon át, majd 1937. november 4-től itt töltötte életének utolsó hónapját. Tragikus halála után Balatonszárszón temették el december 5-én, de öt évvel később a budapesti Kerepesi úti temetőben újratemették. Balatonszárszón múzeum és az első sírjának helyén állított emlékmű őrzi az emlékét.
Persze egy születésnapnak nem a búslakodásról kell szólni, ezért a hangulat oldásához ráadásként, hallgassuk meg József Attila Születésnapomra című versét a Csík zenekar zenéjével és előadásában.
Győrffy Árpád
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)