Az évtizedes hagyományoknak megfelelően nagyszombaton megnyitották a menetrend szerinti hajózás idei szezonját Balatonfüreden. Az árak maradtak, de a tavalyinál eggyel kevesebb kikötőben kötnek ki a Bahart hajói.
A kikötőben délelőtt tízkor térzenével fogadták a Siófokról érkező vendégeket. A Balatonfüredi Ifjúsági Fúvószenekar, a Sellő Tánccsoport, a Siófoki Férfi Dalkör, a Balatonfüred Néptánc Együttes műsora, illetve a szónoklatok után ingyenes sétahajózásra vitték az érdeklődőket. Bár az ég felhős volt, az időjárásra nem lehetett igazán panasz, mert az eső csak a visszaérkezéskor kezdett esni.

A hajósok az érdeklődők gyűrűjében

A Balatonfüred Néptánc Együttes is fellépett az ünnepségen

A táncegyüttes lánytagjai az idén is virágot kaptak a hajósoknak adott borért
Képek a sétahajózásról

Közel háromszázan vettek részt az ingyenes úton

A tihanyi kikötő az apátsággal – A sétahajó az idén is nyílegyenes vonalban áthúzott a tihanyi kikötő elé, majd pontosan azon a csapáson visszatért Füredre

A Kőröshegyi-völgyhíd a tihanyi kikötő elől – középen a szántódi rév fehér pillangószerű épülete

A Hotel Marina és a Fehér-templom. A 132 centiméteres vízszint jól láthatóan közelít a strand gyepének szintjéhez

Feszített víztükör a Hotel Füred előtt. A vízibiciklik könnyen beúsznának a szálloda wellnessrészlegébe, vagy a szomszédos VIP-apartmanházak udvarára, ha egy kicsit komolyabb déli, délnyugati szél jönne (Ettől talán még a vízügyi vezetőknek is elmegy a bátorsága)

A Kerek-templom a kikötő felé hajózva

Laser vitorlások a Rózsakert előtt

Visszaérkezés a füredi kikötőbe

Az eső elől kötélen húzott optimist vitorlások
A hajózási szezonról
Az idei menetrend szerint a korábbi 22 helyett már csak 21 települést kötnek össze az önkormányzatok tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) járatai. A balatonaligai kikötő kimaradt az úticélok közül.
Az árak nem változnak, a tavalyi kategóriák szerint kell fizetni. A legolcsóbb I. díjzónába tartozó Alsóörs-Csopak, Alsóörs-Balatonalmádi, vagy Balatonboglár-Révfülöp közötti utazás 1400 forintba kerül. A legdrágább IV. díjzónába sorolt viszonylatok, mint például a Boglár-Révfülöp, vagy Boglár Keszthely közötti 30-35 kilométeres utazásért 2100 forintot kérnek.
A menetrend szerint közlekedő hajókkal egy nap alatt megtehető legnagyobb távolság mintegy hatvan kilométer. Ilyen utazásra a főszezonban van lehetőség Balatonkenese és Révfülöp között tihanyi és balatonboglári átszállással. Ezért 2 db 4. díjzónás jegyet, tehát 4200 forintot kell egy személynek fizetni. Az indulás 10:15-kor, az érkezés 19:15-kor van, Tihanyban több órás pihenővel.

Amíg 2018-ban csak a Balaton kétharmadán lehet végighajózni – azt is csak két átszállással -, addig 171 évvel ezelőtt, a balatoni hajózás első teljes szezonjában naponta oda-vissza végig lehetett menni Kenesétől Keszthelyig a közben lévő állomások érintésével. Ráadásként még hajnalban és este a Kenese-Füred közötti utat is meg lehetett tenni a hajó “hálása” miatt
Április 1-én indul a viharjelzés
A jogszabályi előírások szerint az idén is április 1-től október 31-ig aktív a balatoni viharjelző rendszer. A tavalyi adatok szerint a tó körül 31 fixen telepített és 15 “mobil” viharjelző állomás működik. A Tihanytól keletre eső területen a múltévi szezon előtt 14 állomást átalakítottak LED-es világításúra. Mint tíz napja írtuk, valamikor a jövőben 411 millió forint brüsszeli támogatásból 5 új viharjelző állomást telepítenek a Balaton partjára, hármat a tó egyes medencéinek a közepébe, további 14 állomást pedig felújítanak.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) siófoki obszervatóriumának szakmai munkájára építő viharjelző rendszer működéséről, szabályairól a Viharjelzés, mentés, elsősegély című írásunkban olvashatnak.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!