Ha az idén is beválnak a népi meteorológiai megfigyelések, akkor rövidesen elbúcsúzhatunk a balatoni jégtől. A február 24-én ünnepelt Mátyás a hagyományok szerint, ha jeget talál, töri, ha nem talál, csinál.
Most még bőven talál a Balatonon, hisz a korábbi 20-30 centiméteres vastagságból még mindig sok megmaradt az elmúlt napok tavaszias melege ellenére. Persze ez a jég már messze nem olyan szilárd, mint a Balaton-átcsúszás idején volt, így a napokban várható nagy szelek könnyen megtörhetik. Az így meginduló hullámzás a melegebb rétegek felkeverésével úgy elnyalhatja a vastag jégtáblákat, ahogy mi a fagyit.
Talán a napokban Balatonalmádiban, Csopakon és Balatonfüreden készített fotók is bizonyítják, hogy valóban közeledik a tavasz.

Fürdőző kacsák és hattyú a csopaki strandon

Horgászstég Balatonalmádiban az Auróra strand sarkánál

Felpuhult, kásásodó felületű jég az almádi partok előtt vízfoltokkal

A fürdés még korai lenne a Wesselényi strandon – bár a szombati téltemetőn arra készülnek

Ahol a parti kövek magukba szívták a nap melegét már teljesen elolvadt a jég mellettük

A Remete patak torkolatánál már teljesen eltűnt a jég

Az almádi móló környékén is víz borítja a jeget
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre