Hévíz – Újabb durva megszorítások – Állami szakértők helyett inkább maguk lépnek

Az idei évi jelentős, mintegy 940 millió forintos bevétel elmaradást a tartalékaiból fedezni tudta a város, de a járvány hosszabb időre szóló hatásaira is fel kell készülniük - A hévízi városháza - Fotó: Győrffy Árpád

Két hónap után újabb kemény takarékossági intézkedéseket hozott a város képviselő-testülete. Elbocsátásokkal, állások megszüntetésével és más intézkedésekkel próbálják elérni, hogy a romló anyagi helyzetben is megfelelően tudják működtetni a várost – derül ki az önkormányzat alábbiakban olvasható közleményéből.

 

Hévíz város önkormányzatának képviselő-testülete augusztus 14-én rendkívüli ülést tartott, melynek egyik fontos napirendje a város 2020. évi költségvetésének felülvizsgálata a koronavírus járvány gazdasági és államháztartási hatásai miatt, illetve az önkormányzat 2020. évi költségvetéséről szóló rendeletének módosítása volt.

A járvány okozta komoly városi bevétel kiesések ellensúlyozására reagálva az önkormányzat már június elején komoly takarékossági intézkedéseket hozott meg minden intézményére vonatkozóan. Az idei évi jelentős, mintegy 940 millió forintos bevétel elmaradást a tartalékaiból fedezni tudta a város. A világjárvány további negatív gazdasági hatásai következtében jelentős mértékű, és az elkövetkezendő években is várható bevételcsökkenés jelentkezik, ezért a képviselő-testület döntött az önkormányzati feladatok átrendezéséről, a hatékonyság növeléséről is.

A képviselők elfogadták az intézményi átszervezéseket, döntöttek 11,5 üres álláshely megszüntetéséről és 30 főt érintő létszámleépítésről is. Az idei évhez hasonlóan 2021-ben sem biztosítanak fedezetet teljesítmény értékelésen alapuló jutalmazásra, és csak a törvényileg kötelező béremelést és juttatást biztosítják. A racionalizálási folyamat itt nem áll meg, ezért a képviselő-testület határozatban utasította az intézményvezetőket, hogy mérjék fel az önként vállalt önkormányzati feladatok átszervezésének további lehetőségeit, és szeptember elejéig dolgozzák ki az őket érintő további lépéseket. Az ülésen jelen lévő képviselők egyhangúan hozták meg a város minden intézményét érintő döntéseket.

 

A képviselők egyhangúan hozták meg a döntéseket – Fotó: Antal Anita

Papp Gábor polgármester ezek kapcsán hangsúlyozta: Hévíz most abban a helyzetben van, hogy megszorító intézkedéseket kell hozni és felvállalni.

– Feltehetnénk a kezünket, hogy mi ezt nem tesszük meg, hanem külső állami szakértőre bízzuk, hogy tételesen vizsgálja át a város működését, és határozza meg azokat a kereteket, melyekben mozoghatunk. Számunkra ez egyszerűbb és kényelmesebb feladat lenne, de a szakértők pusztán a számok és a település lélekszáma alapján hoznának döntéseket, intézményeket zárnának be, feladat ellátásokat szüntetnének meg, minden, nem kötelező feladatellátáson kívüli önkormányzati feladatot egész egyszerűen megvonnának Hévíztől. Hetek óta, napi szinten egyeztettünk és dolgozunk a kollégákkal, hogy ezt elkerülhessük. Igyekeztünk olyan döntéseket hozni, melyekből, amikor helyreáll újra a város gazdasági, turisztikai, vállalkozói élete, újból tudunk építkezni és a jelenlegi szintet képesek vagyunk és leszünk tartani – hangsúlyozta a polgármester.

 

Hévízen a a jelenlegi nehéz helyzetben sem szeretnék, ha kívülről mondanák meg, milyen feladatok elvégzésére van szükség a városban – A virágos Schulhof sétány – Fotó: Győrffy Árpád

Az ülés keretében egyéb napirendek is szerepeltek. Támogatta a testület a Magyar Kormány döntését, amiben a város 100%-os tulajdonában lévő Hévíz-Balaton Airport Kft-ben 90%-os üzletrészt vásárol az állam. A testület felhatalmazta a polgármestert az értékesítés előkészítésére. Döntött a testület két folyamatban lévő és egy új pályázat tovább-lépésében, valamint tulajdonosi hozzájárulást adott a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. részére a Tourinform-irodák és információs pontok felújítására vonatkozó pályázaton történő részvételhez. (Forrás: Hévíz Város Önkormányzata)

A sármelléki repülőtér működtetését végző Hévíz-Balaton Airport Kft. 90%-os üzletrészének állami megvásárlásáról szóló múlt szerdai kormányhatározat szerint a döntés célja “az állami támogatások felhasználása hatékonyságának növelése, ellenőrizhetősége, valamint a stratégiai fontosságú turisztikai ágazat fejlesztésének elősegítése”.

 

A sármelléki Hévíz-Balaton Airport a levegőből – a repülőteret működtető cég többségi tulajdonosa az állam lesz, az eddig a tulajdonnal kizárólagosan rendelkező hévízi önkormányzat mellett – Fotó: Győrffy Árpád

A határozat szerint a részesedés felett tulajdonosi jogkör gyakorlója a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. lesz. Rögzítették azt is, hogy a cég 51,5 millió forintos jegyzett tőkéjének 90%-os részesedésére a vételár a független vagyonértékelő által meghatározott 114 149 000 forint figyelembevételével határozható meg.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

3 Comments on "Hévíz – Újabb durva megszorítások – Állami szakértők helyett inkább maguk lépnek"

  1. Győrffy Árpád | 2020.08.20. at 22:12 |

    Tisztelt Piszker Éva!
    Hévíznek nincs repülőtere. Az Sármelléknek és Zalavárnak van – a földterület szerint -, valamint Széles Gábornak, akié a felépítmény (ha jól tudom). Hévíznek van egy működtető cége. Mint a cikkben olvashatja, 51,5 millió forintos tőkével. Ennek a 90%-át veszi meg az állam 114 millió forintért. Ha jól tudom, Hévíz a működtetéshez körülbelül annyit tett hozzá minden évben, amennyi a cég tőkéje. Ehhez még kellett évente egy 200 millió körüli állami hozzájárulás. (Korábban ekkora összeget hallottam.)
    Ez a helyzet így biztosan nem volt tartható. Hogy az állam beszállása mit hoz, talán utólag derül ki.
    Győrffy Árpád

  2. Piszker Éva | 2020.08.20. at 19:45 |

    talán a repülőteret nem egy családi ház áráért kellene átengedni az államnak, ill. saját lábnak.

  3. Tóth Béla | 2020.08.17. at 20:47 |

    Sajnos ez már várható volt – február vége óta.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár