A hévíziek és vendégeik kellemes tavaszi időben tiszteleghettek a hétvégén a gyógyvizüknek köszönhetően elsőként meggyógyult híres személy, Flavius Theodosius, a későbbi Nagy Theodosius római császár emléke előtt.
A legenda szerint a gyermekbénulásban szenvedő, kicsit csenevész felépítésű Flavius Theodosiust a dajkája megmártotta a Hévízi-tó vizében, amitől annyira visszanyerte egészségét, hogy később az egységes Római Birodalom utolsó egyedüli császára lehetett belőle.
A császár emléke előtt tisztelgő program az idén túlnőtt az egregyi római romok mellett kialakított rendezvénytéren, a díszvendégként résztvevő Tizedik Gemina Légió katonái a város központjában is megmutatták magukat.

Díszelgés a Festetics György téren a kórház bejárata előtt

A légiósok felszerelése mintegy 30 kilogrammot nyom – mesélte Bereczki Sándor, azaz Servius Bellius Alexander Angustianus, a Tizedik Gemina Légió egyik vezetője
Az ország különböző részeiből verbuválódó alakulat célja az ókori római katonai élet felelevenítése, de emellett ízelítőt adnak a római polgárok mindennapjaiból öltözködésük, a korabeli gasztronómia, játékok bemutatásával. Ehhez Egregyen is felépítették táborukat. A katonai bemutatók mellett akár társasjátékot is lehetett játszani, és közelebbről meg lehetett ismerkedni fegyvereikkel, sőt még a titkosírás megfejtéséhez szükséges “rejtjelező készülék” használatával is.

Katonai bemutató Egregyen

A gyerekek rövid kiképzést is kaptak a légiós hadviselésből. Persze itt is volt, akinek a legyőzött barbárok szerepe jutott

A katonai bemutató után közelről is meg lehetett nézni a tábort és az eszközöket, fegyvereket
A katonai program mellett a gyerekek és felnőttek két napon át játszhattak a Fanyüvő Játékpark furfangos eszközeivel, jósdai szolgálat működött, voltak karikatúra rajzolók, kézműves programon lehetett részt venni, több büfé is kínált ételeket, italokat.

Sok játék közül lehetett választani a sátor alatt kialakított játékparkban

Mások mellett nagyon népszerű volt ez a félszekérből kialakított hajító fegyver

Gyöngyfűzés a kézműves asztalnál

Viana Solaris egy szeszterciusért bárkinek megjósolta jövőjét
Szombaton este a Bon-Bon együttes és DJ Belo, vasárnap a Zabszalma együttes koncertje zárta a programot.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!