Kemény Istvánt, illetve a József Attila-díjas író, költő Zrínyi Miklós és az üvegplafon című írását jutalmazta Hévíz város Irodalmi-díjával.
A méltatás szerint Kemény István esszéje érdekes gondolatkísérlet, a szerző fölteszi a kérdést: mit ért volna el a költő és hadvezér (főleg az utóbbi), ha a huszadik századi Magyarországra születik. A játék keserű, és számunkra, akik mind ebben a században születtünk, nem is annyira játék. Zrínyi nagysága alig fér egyazon papírlapra a huszadik századi magyar történelemmel, és éppen ez a mérhetetlen ellenpontozás az, ami Kemény István esszéjének izgalmat ad. A Zrínyi Miklós és az üvegplafon sokáig fáj az olvasóban, fordulatai és képei hetek és hónapok után is visszatérnek.
Kemény István kortárs költészetünk egyik legnagyobb hatású alkotója, nem mellesleg a Hévíz folyóirat barátja. Az új szerkesztőség 2012-ben megjelent első száma és a Hévíz Irodalmi Antológia is az ő versével indult, de amúgy is figyelemmel kíséri a folyóirat sorsát, a budapesti lapszámbemutatók rendszeres vendége – fogalmaz az önkormányzat által kiadott tájékoztató.
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre