Hévíz – Honthy Hanna, Win Diesel és Emma Watson a Fontanában

Papp Gábor polgármester a felújított moziterem megnyitóján köszönti a nézőket

Szuper filmekkel nyitották meg a Fontana Filmszínház felújított, komfortosabbá tett nagytermét, ami mostantól Honthy Hanna nevét viseli Hévízen.

 

A Mozi székfoglalóhét című filmes rendezvénysorozat nyitányaként hétfőn megtartott avató ünnepen Papp Gábor polgármester tartott avatóbeszédet. Mint elmondta, a 2011-es újraélesztés után most újabb jelentős állomáshoz érkeztek a mozi fejlesztésében. Hat évvel ezelőtt közel 35 millió forintos költséggel felújították a technikai hátteret, a hagyományos vetítőrendszert, illetve hangtechnikát digitálisra cserélték. A döntés annyira bejött, hogy a korábban alacsony nézőszámmal küszködő intézmény mára az ország leglátogatottabb egytermes mozija lett. Tavaly például már karácsony környékén köszönthették az ötvenezredik látogatót, de a korábban is negyvenezer körül alakult évről-évre a nézőszám. Mindez a korszerű technika mellett annak köszönhető, az új filmek az európai, illetve hazai megjelenésükkel egy időben, néha még előbb is vetítésre kerülnek Hévízen.

A most befejeződött 15 millió forintos költségű felújítással kényelmesebbé, komfortosabbá tették a nagytermet. Miközben kicserélték az elhasználódott székeket, kicsit át is alakították a termet. A vásznat egy méterrel hátrébb vitték, elbontották a vászon előtti állandó pódiumot és lejtősebbé tették az aljazatot. Az átalakításnak köszönhetően negyedével nőtt, 104-ről 130-ra emelkedett a terem befogadóképessége, miközben az első sorban helyet hagytak mozgássérült kerekesszék számára. A második sorban is úgy alakítottak át egy széket, hogy azt mozgássérültek is használni tudják.

Döntöttek arról is, hogy a felújított termet az 1978-ban elhunyt operettprimadonnáról, Honthy Hannáról nevezik el. A választás azért esett rá, mert sokat járt Hévízen, és ezzel is azt a “boldog békeidők hangulatot” szeretnék kifejezni, ami a város arculatának fontos eleme.

 

Szaknyéri András mozivezető, Hermann Katalin, az anyaintézmény, a Festetics Művelődési Központ igazgatója és Papp Gábor a felújított nagyterem ajtaja előtt

A nagyterem újranyitásával egy időben egy különleges filmes program, a “Mozi székfoglaló hét” kezdődött a Fontanában. A rendezvénysorozatot a Mindenki című Oscar-díjas magyar rövidfilm vetítése indította. A továbbiakban a vasárnapi zárásig több más mellett olyan filmeket láthatnak, mint a Kincsem, a Kong: Koponya-sziget, a Kaliforniai álom, A szépség és a szörnyeteg, világpremierként a Halálos iramban 8., a Jackie, a Bébi úr, A lovasíjász és természetesen a Csárdáskirálynő sem maradhat ki. A filmek többségét a héten többször is lejátsszák. Az esti vetítésekért normál árat kell fizetni.

 

A Fontana Filmszínház a hévízi korzón

A filmeket több más program színesíti. Beszélgetésre várják Réz András filmesztétát, a Kincsem alkotóit, terem névadó operettgálát ad Oszvald Marika és Peller Károly. A fentieken túl lesz lovasbemutató a mozi előtt, huszárfelvonulás és őrjárat a sétálóutcában, úrikaszinó az előcsarnokban, lufihajtogató bohóc és kaszkadőrbemutató.

A nagyterem avatásával egy napon nyitottak meg egy emlékkiállítást a moziépület egyik termében a ma is használatos golyóstoll megalkotójáról, Bíró László Józsefről. A golyóstollal kapcsolatos anyagok mellett megismerhetjük az újságíró, feltaláló más találmányait, elképzeléseit is.

Egy eredeti Birome márkájú golyóstoll a kiállításról – Bíró László és társa Meyne János neve alapján

A május 19-ig nyitva tartó kiállítás áprilisban hétfőtől-szombatig 9-17 óráig, május 1-től hétfőtől-szombatig 10-18 óráig látogatható.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár