Gyönyörű tavaszias időben, kellemes hangulatban zajlott az egész délutánt, estét kitöltő Farsangi Forgatag programja szombaton Hévízen.
Szűkebb körben már délelőtt elkezdődött a rendezvény a Belvárosi Múzeumban tartott kézműves foglalkozással, amin álarcokat lehetett készíteni a délutáni felvonuláshoz. Ebéd után a már hagyományosnak mondható jótékonysági fánkvásárral indult a forgatag szabadtéri része a deák téri Árkádok alatt. Az idén a Kolping Hotel, a HB Söröző, a Hotel Spa Hévíz és a NaturMed Hotel Carbona szakácsai sütöttek mintegy 700 fánkot az árusításhoz. A bevételt jótékony célra szánják.
Közben az állatsimogató is megnyílt. Nyulakkal, kecskével, birkával, pónikkal lehetett barátkozni a gyógytó nyári bejárata előtt.
Kalapos István ceremóniamester délután fél háromkor hivatalosan is megnyitotta programot az egregyi óvoda és a kórházi gyógyszertár dolgozóiból, valamint a Musica Antiqua Együttes tagjaiból verbuválódott csapatok vetélkedőjével. Koszorút és labdát kellett dobni, kéz kicsavarós csoportos mobil Laokoón-szobrot kellett létrehozni, és hévízi farsang lévén fánkot kellett leenni egy pecabotról. A vetélkedőben összesítésben a gyógyszertári csapat végzett az első helyen, így ők nyerték el a jutalom tortát.
A farsangi vetélkedés a két hórihorgas vitéz, a farsangi örömöket megszemélyesítő Konc király és a böjti időszakot alakító Cibere vajda közötti bajvívással folytatódott. Hogy a naptári rend ne boruljon fel, a küzdelmet valószínűleg megbundázták, mert azon a csenevészebb Cibere győzött, hogy ezzel is jelezzék a mulatós korszak végét.
Állandó része a Farsangi Forgatagnak a göcseji hagyományokra épülő bolondlakodalom. (Valójában csak esküvő, mert bort és nyeleshúst nem osztottak a tátogatóknak. (: ) A CSOK-on és más támogatásokon felbuzdulva vőlegényként egy idősödő hölgy fogadott örök hűséget egy fiatalember által megszemélyesített menyasszonyának.
Az esküvő után az ifjú párt egy kerekekkel turbózott rönkre ültették, hogy a díszes karneváli menet kísértében végigjárják a belvárosi utcákat, és bemutatkozzanak az érdeklődőknek. A menethez a sétálós reneszánsz tánczenét zenét Musica Antiqua Együttes tagjai játszották. A boszorkányok, keresztes vitézek, vízililiomok és már érdekes maskarások mellett a miskolci Vaga Banda gólyalábas vándormutatványosai és a Nagykanizsai Gólyalábasok színesítették. A séta során az útvonal több pontján a Boombatucada zenekar köszöntötte a felvonulást.
A menet visszaérkezése után a Vaga Banda adta elő télűző műsorát, majd meggyújtották a máglyát a Kiszebábok alatt. A Farsangi forgatag utcabállal zárult, amihez DJ Belo adta a zenét.
A gyönyörű időben a város a farsangi rendezvény mellett is élte megszokott életét. Sokan fürödtek a gyógytóban, amit a főbejárati rész felújítása miatt most a déli oldalon lévő Festetics Fürdőház kapuján lehet megközelíteni. Ezen a részen javában zajlik az Ady utca északi oldalán lévő sétány kialakítása, amit a korábban itt húzódó hatalmas árok befedésével készítenek.
A tavaszias időben sokan sétáltak, pecáztak, sőt többen fürödtek is a Hévíz-tó kifolyójában, aminek víze csak néhány fokkal hidegebb a gyógytóénál.
A szombati forgataggal a farsangi időszak még nem zárult le a városban. Február 22-én reggel 8 órakor Farsangi disznóvágás kezdődik a Termelő piacon. A disznó leölését, perzselését, feldolgozását, a hurka, kolbász, toros káposzta kóstolását a Németh harmonika duó kíséri zenéjével.
Győrffy Árpád
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)