Tizenhét vállalkozás és önkormányzat több mint 350 ezer forint értékű ajándékot adott össze a Balatontipp két programjának támogatására, hogy Balaton a kijárási korlátozások idején is visszatérő témája, gondolata legyen sokaknak.
A héten zárult egyik programunk, a Cseh Tamás és Bereményi Géza dalát címével megidéző Ó, a Balaton, régi nyarakon – élménypályázat. Az egy hónapon át tartó “szavazás” után elégedetten hirdethetünk győztest, mert mindegyik pályázó jól szerepelt a versenyen.
Az olvasók többségének tetszését 394 lájkkal dr. Péti Miklós írása, A Fox I. expedíció hiteles története nyerte el, amelyben egy 31 évvel ezelőtti horgászcsónakos vitorlás kirándulást idézett fel. A szerző ezzel elnyerte a pályázat fődíját, a Balaton Ballooning Kft. által felajánlott hőlégballonos kirándulást.
A második helyen Kiss Laura írása végzett 194 lájkkal. Ő azt mutatta be, milyennek látta a Balatont gyermekkorában, és mit jelent neki, milyen élményeket kap tőle felnőttként. Kiss Laura jutalma egy kettő órás sétavitorlázás 25 ezer forint értékben maximum 6 fővel Balatonalmádiból a Kalóz Vitorláskölcsönző ajándékaként.
A harmadik helyet 65 lájkkal megszerző Vándor Tamás egy sokak által megélt balatoni sztorit tárt elénk. A révész lánya című írásában egy igazán el sem kezdődött, de mégis máig kísértő balatoni szerelem történetét idézte fel. Jutalma egy tízezer forint értékű vendégeskedés a sokak által kedvelt balatonalmádi Jóbarátok Halsütödében a Budatava strandon.
Gratulálunk a pályázóknak a munkájukhoz, eredményükhöz, és köszönjük a szolgáltatóknak az ajándékokat.
A másik Balatont népszerűsítő projekt, a balatoni képrejtvénysorozat ezen a héten érkezett a 9. részéhez. A beküldött megfejtések szerint hetente több mint százan kutatják emlékeiket és az internetet, hogy helyes választ adjanak a fotókkal feladott kérdésekre. Enné is sokkal többen lehetnek azok, akik tipp küldése nélkül vesznek részt a játékban. A sikert jelzi a többnyire harminc körüli 100 százalékos megoldás. A főszezonig zajló vetélkedésben a legjobb megfejtők szállás és éttermi utalványokat, strandbérleteket, hajózást, vitorlázást és más érdekes jutalmakat nyerhetnek a szolgáltatók, önkormányzatok által felajánlott ajándékokból.
Tehát a program folytatódik, hisz a jelszó: Karantén idején és karantén után is Balaton!
Győrffy Árpád
A játék és az élménypályázat teljes ideje alatt kisorolásra kerülő ajándékok és felajánlóik
(Az itt olvasható ajándékok egy részét már kisorsoltuk a képrejtvény első és második fordulója után, illetve kiosztottuk az élménypályázaton.)
Ady Vendégház, Paloznak
1+1 db 10 ezer forint értékű szállásutalvány
Alsóörs Község Önkormányzata
1 db 1 hétre szóló családi belépő az alsóörsi Községi strandra
Balaton Ballooning Kft., Cserszegtomaj
1+1 db ballonrepülés, darabonként 42000 Ft értékben
Balatoni Hajózási Zrt., Siófok
Egy alkalomra, 2 főre szóló menettérti hajózás a 2020-as idényben
Balatontourist Camping Kft., több balatoni településen
Három nap/2 éjszaka szállás „standard” parcellán (max. 100 m2), saját kemping felszereléssel, maximum 6 fő részére – felhasználható meghatározott kempingek egyikében
Bike Extrém Kerékpárszaküzlet, Szerviz és Kölcsönző – Balatonfüred, Örvényes
15000 forint értékű utalvány kerékpárkölcsönzéshez
Dínópark, Rezi
Egy darab családi belépő – 16-20 ezer forint értékben
Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft.
2 db Tófürdőjegy utalvány
Huszár Vendéglő, Örvényes
1+1 db 10 ezer forint értékű utalvány
Jóbarátok Halsütöde, Balatonalmádi (Budatava strand)
Tízezer forint értékű utalvány
Kalóz Vitorláskölcsönző, Balatonalmádi
Kettő órás sétavitorlázás 25 ezer forint értékben maximum 6 fő részére Almádiból
Kócsag Kemping, Balatonberény
1+1 darab 2 napra (1 éjszakára) mobilházi szállás
Önkormányzati Vendégház, Paloznak
1+1 db 10 ezer forint értékű szállásutalvány
Park Kemping, Vonyarcvashegy
1+1 darab 2 éjszakára szóló szállás 2 személyes MINI bungalóban
Rév Büfé, Révfülöp
Tízezer forint értékű utalvány
Torony Csárda, Gyenesdiás
1 darab két személyre szóló ebéd vagy vacsora meghívás
Zánka Község Önkormányzata
1+1 db családi belépő egy hétvégére (péntek-vasárnap) a Községi strandra
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)