Hétfőn több médium is arról adott hírt, hogy “befagyott a Balaton”. A megfogalmazás így nagyon túlzó, hisz csak egyes sekélyebb vizű, hullámoktól védettebb részeken indult meg a jegesedés.
A fizika persze működik, a nagy hidegben gyorsan megfagy a víz, ahol valami nem akadályozza meg a lehűlését. Így történhetett Fonyód és Balatonfenyves környékén is, ahol Varga György, az MTI fotósa látványos képeket készített a partra kicsapó vízből kialakult jégcsodákról. A jelenség kialakulásában a hideg és a nagy cél mellett jelentős szerepe van annak is, hogy a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot vezető dr. Csonki István döntései alapján a Balaton szintje jelenleg 128 centiméter, ami mintegy harminc centiméterrel magasabb az ilyenkor normális szintnél.
A parti jégalakzatok azonban még nem jelentik a tó befagyását. A mederben lévő víz beállásához, az egybefüggő jégréteg kialakulásához hosszabb ideig tartó hideg és nyugalom kell. Amíg ebből igazán egyik sem valósul meg, csak egyes helyeken számíthatunk jegesedésre, mert hiába hűl le a felső vízréteg fagypontra, ha a hullámzás mindig újabb meleg réteget kever fel az alsóbb részekből.
Az alábbi három kép jól szemlélteti a balatoni víz és jég folyton változó állapotát az ilyen átmeneti időszakban
A Siófok előtti mérőállomáson a vízfelszín közelében néhány nap alatt +2 fokról ma reggelre +0,4 fokra hült a víz hőmérséklete, ahonnan már csak egy kis lépés a jég kialakulása. Ugyanekkor Tihanynál 2,3 méter mélységben még 4,6 Celsius volt a víz hőmérséklete, így bőven van, ami felmelegítse alulról a felső réteget.
A következő három-négy napra még erős hideget jósolnak, de az előrejelzések szerint a szél ereje is megmarad. Így várhatóan továbbra is csak egyes partközeli részeken számíthatunk nagyobb jégfelületek kialakulására. Ha be is fagyna az egész tó, valódi jégpáncélra az idén már nem számíthatunk, mert az elsó melegebb vízréteg és a szombattól várhatóan melegedő idő ezt megakadályozza. Ezért, ha valaki korcsolyázni akar, csak a parti jégpályákban bízhat.
Győrffy Árpád
Iratkozzon fel hírlevelünkre, ha nem akar lemaradni semmiről
No Fields Found.