Bicikliút fejlesztés – Eltolták egy évvel az országos építési programot

A balatoni bringakör felújításánál is terveztek már az idei évre konkrét munkát és hozzá pénzt. A friss információk szerint a fejlesztés továbbra is az előkészítés fázisában tart - Illusztráció: a NIF Zrt áttekintő térkép az északnyugati tervekről

2018 helyett 2019-ben indul több kerékpárút korábban beígért kivitelezése, a befejezést pedig 2019-ről 2020-ra halasztották egy április 25-én elfogadott kormányhatározat szerint. A jelek szerint késni fog a balatoni bringakör rendberakása is.

 

Több jelentős kerékpárút kapcsán a kormány tavaly januárban határozta meg, hogy az akkortól számított hároméves ciklusban milyen fejlesztésekre kerül sor, és ezekhez milyen forrásokra van szükség. Akkor 2017-re és 2018-ra mintegy 1500 kilométernyi útvonal kitáblázását írták elő, amire összesen 750 millió forintot irányoztak elő. Ebben a csomagban szerepelt többek között a Fertőd-Keszthely (131 km), a Szentgotthárd-Keszthely-Balaton (222 km) és a Pannonhalma-Veszprém-Balatonfüred (110 km) közötti területen közutak és erdei és mezőgazdasági utak kerékpárútként való kitáblázása. A most elfogadott módosítás szerint a múltévre tervezett munkák egy része áthúzódik az idei évre. A módosítással a határozatból törölték az érintett úrvonalak hosszát jelző számokat is.

A tervezési munkákra a módosítás után is 300 milliót terveznek az idei évre. Igaz, itt is kivették a korábban 330 kilométeres összes hosszúsággal kalkulált hat szakasz mellől a távolságokat, törölték a Siklós-Pécs közötti szakasz megtervezését.

A legjelentősebb módosítás a konkrét építési munkáknál történt. Eredetileg azt tervezték hogy 2018-ban 2,6 milliárd forintból új szakaszokat építenek Vámosszabadi-Győr (10 km), Eger-Egerszalók (8 km), Hortobágy-Debrecen (53 km), Tokaj-Mád-Sárospatak (12), Dél-alföldi régió (7 km) között. A módosított határozat szerint a 2,6 milliárdos összeget 2019-ben lehet csak felhasználni, és ezt mind a Győr-Vámosszabadi és az eredetileg is 2019-re tervezett Tiszafüred-Hortobágy közötti szakasz megépítésére költik.
A korábban 2019-re tervezett 7 milliárd forintos újabb fedezet felhasználását 2020-ra viszik át. Ebből a pénzből meg akarják építeni a Hortobágy-Debrecen (53 km), a Tokaj-Mád-Sárospatak (12 km), a Siófok-Pécs (136 km), Szigetvár-Kaposvár, Murakeresztúr-Őrtilos szakaszokat. Az építési tervből kimaradt az Eger-Egerszalók (8 km), a Dél-alföldi régió (7 km) és a Pécs-Siklós (55 km) szakasz.

 

Egy térkép korábbról, amin “A 2017-ben elkezdődő kerékpáros fejlesztéseket” mutatták be – a piros vonallal a NIF Zrt. beruházásában megvalósuló projekteket jelezték

A balatoni bicikliúttal kapcsolatban Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos egy februári nyilatkozatában 2019 nyarára ígérte a “Balaton-kör egy jelentős részének” megújulását.
A balatoni bringakör rendbetételével is foglalkozó 1635/2016-os kormányhatározat konkrét fejlesztéssel az idei évben a Balatonlelle-Keszthely, a Keszthely-Balatongyörök és a Balatongyörök-Tihany szakaszon számol. A bringakör mintegy 100 kilométeres másik fele – Balatonlelle-Siófok-Kenese-Tihany – csak a tágabb előkészítési feladatoknál szerepel a határozatban.

 

Újra domborodó gyökerek a Szepezd és Szepezdfürdő közötti szakaszon 2017 augusztusában

 

A “bicikliút” valahol Balatonfenyvesen

 

Balatongyörök nyugati kapuját ez a 4-5 centiméterre kimagasodó aknafedél adja

 

Ilyen a “kerékpárút” Balatonboglár délnyugati részén

 

Kisgyermekes szülőknek kalandpark helyett is jó az adrenalinszint növelésére Balatonszepezd keleti részén egy nagy lejtő után a 71-es főutat keresztező “bicikliút”

A jogszabály az idei évre 2,7 milliárdos kivitelezési költséggel számol. Bár ezt máig nem módosították, a projektekért felelős NIF Zrt. oldalán olvasható anyagok szerint minden szakasznál az előkészítő fázisban tartanak. A cég oldalán az érintett szakaszokról az alábbi friss információk olvashatók:
Balatonlelle-KeszthelyA fejlesztés Balatonlelle és Balatonboglár határától indulva Balatonszentgyörgyig mintegy 35,2 km hosszú kerékpárút szakaszt érint. Jellemzően felújítást, forgalomtechnikai beavatkozást és részben építést, szélesítést jelent. A nyomvonal kisajátítással érintett.
Keszthely-BalatongyörökA fejlesztés Gyenesdiás és Balatongyörök között mintegy 10,04 km hosszú kerékpárút szakaszt érint. Jellemzően… – ahogy az elsőnél
Balatongyörök-Tihany A fejlesztés Balatonederics és Tihany között mintegy 52,26 km hosszú kerékpárút szakaszt érint. Jellemzően… – ahogy az elsőnél
Tihany-Balatonkenese A fejlesztés Tihany és Balatonkenese között mintegy 34,01 km hosszú kerékpárút szakaszt érint. Jellemzően… – ahogy az elsőnél
Kenese-Zamárdi – A fejlesztés Zamárdi és Balatonkenese között mintegy 26.3 km hosszú kerékpárút szakaszt érint. Jellemzően… – ahogy az elsőnél
Zamárdi-BalatonlelleA fejlesztés Zamárdi és Balatonlelle között mintegy 28,8 km hosszú kerékpárút szakaszt érint. Jellemzően… – ahogy az elsőnél

 

A bicikliút vége Pálkövénél – innen a 71-es főút egyenes, az autókat előzésre csábító szakaszán kell folytatni az utat

 

Két évtizede zavarja össze a biciklisek tájékozódását Badacsonytomaj központjában a kép közepén látható régi tábla, amelyik Káptalantóti, illetve a Káli-medence felé mutatja Tihanyt, miközben a helyes irány a jobbra magasan lévő, a biciklisek látómezejéből kieső tábla szerint lenne

Mivel a fentieknél kicsit többet szeretünk volna tudni a várható munkákról, változásokról, márciusban közérdekű adatigényléssel fordultunk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kerékpáros Koordinációs Főosztályához. Az érintettek nem tartották indokoltnak, hogy reagáljanak a kérdésekre.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár