A hagyományok szerint az idén is a település sok utcáját végigjáró színes felvonulással kezdődött, majd a Széchenyi parkban megrendezett műsoros parti után batyus bállal zárult a balatonkenesei szüreti ünnep szombaton, ami egyben jótékonysági rendezvény is volt.
A szőlő és más termények őszi betakarítását köszöntő rendezvényre a Széchenyi parkban gyülekeztek össze a felvonulók, hogy aztán ki-ki lovaskocsikon, kisteherautón, vagy éppen gyalogosan induljon el a menettel.

A kenesei szüreti menetet a szőlőharangot vivő legények vezették

A gólyalábasok zászló forgatással tették még látványosabbá a felvonulást

Sokan lovaskocsikon, kisteherautón utaztak

A később műsort is adó ovis csapat egy része is az egyik kocsin kapott helyet

A Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió növendékei is kocsira szálltak

A Szivárvány Népdalkör tagjai már az indulás idején is jó hangulatban voltak

Az éneklésben Nyári László harmonikás segítette a dalkörösöket a zenei kíséretével

Mindenkinek jutott a borból, aki elfogadta
A közel három kilométeres útvonal érintette a város központját, elsétáltak a tájház előtt, majd a Széchenyi utcán és Kikötő úton át visszatértek a Széchenyi parkban felállított színpadhoz. A menet útját végig rendőrök, polgárőrök biztosították.
A Széchenyi parkban jellegzetes őszi anyagokkal, terményekkel feldíszített színpaddal, büfékkel, árusokkal és a Mesetarisznya Játszóház többnyire fából készült, népi gyökerű játékaival fogadták a felvonulókat és a közben egyre nagyobb számban gyülekező érdeklődőket. A programot szervező Kultúra Háza munkatársai borral, szőlővel kínáltak mindenkit.

A gyerekek és a felnőttek körében is nagy sikere volt a játékoknak

A bor mellett itt már finom szőlővel is kínáltak mindenkit

A bátrabb gyerekek a gólyalábasokkal is közelebbről megismerkedhettek

Itt már halloweenre, vagy farsangra is be lehetett szerezni a szükséges kellékeket
A színpadon a Kipp-Kopp Óvoda és Bölcsőde óvodásai (felkészítő óvodapedagógus: Vargáné Dobó Katalin), a Szivárvány Népdalkör tagjai, a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió táncosai adtak műsort, majd Mesetarisznya Bábszínház mutatta be a Mohó Manó története című gyermekdarabot.
A Széchenyi parki programot a magyar népzenei alapokra építő Köztársaság Bandája Zenekar koncertje zárta.

A zenekar célja a magyar népzene modern megszólaltatása, izgalmas átértelmezése akusztikus, népi hangszerekkel. Zenénk műfajilag nehezen behatárolható: fiatalos, jó értelemben vett világzene – határozza meg magát a hat éve együtt játszó banda – fotó: a zenekar Facebook oldala
A szüreti mulatságot a sportcsarnokban tartott szüreti bállal zárták, ami a többi programhoz hasonlóan ingyenes volt, de ha valaki enni, inni akart, magának kellett gondoskodni a hozzávalóról. A zenét a tánchoz a Geri-Betli duó szolgáltatta.
A balatonkenesei szüreti ünnep az idén több oldalról is jótékonysági program volt, hisz a megrendezéshez, dekoráláshoz szükséges anyagokat, terményeket, a kínáláshoz a bort, szőlőt is kenesei vállalkozók, polgárok adták össze, ahogy a felvonulók szállításához is ingyenesen biztosították a járműveket.
A megrendezés segítésén túl külön is adományokat gyűjtöttek egy leukémiában szenvedő nyolcadikos lány, Sarkadi Anna gyógyításához. Korábban már szerveztek sok embert megmozgató futóversenyt is ezzel a céllal “Anna Maraton” néven és Jótékonysági ping-pong partit. Most a kihelyezett dobozokba rakott pénzen kívül a szőlőharang hagyományos elárverezéséből befolyt összeget is Anna gyógyítására ajánlották fel a szervezők.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre