Balatoni strandok – A gyenesdiási Diási Játék strand lett a legjobb az idei minősítésen

Az eredményhirdetésnek helyet adó Zamárdi Nagystrandja is ötcsillagos zászlót kapott az idei minősítésen - Fotó: Győrffy Árpád

Néhány kisebb eltéréssel a tavalyihoz hasonlóan alakult a balatoni strandok versenye, derült ki a harmincöt strand részvételével megtartott minősítés szerdán Zamárdiban tartott eredményhirdetésén. A kapott pontok alapján a legjobb a gyenesdiási Diási Játékstrand lett, amelyik egyben a járvány elleni felkészülésben is az első helyen végzett.

 

A balatoni régió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség 2004-ben indította el strandminősítő rendszerét, így az idén 17. alkalommal zajlott a bírálat. A meghirdetők és más szervezetek képviselőiből álló bizottság a 35 strandot négy nap alatt járta végig. Közülük néhány még ki sem nyitott. Többek között vizsgálták a vizesblokkok állapotát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, a sportolási lehetőségeket, a strandi vendéglátóhelyek kínálatát, a WIFI, az értékmegőrző meglétét és a parkolási viszonyokat.

 

Az összesített pontszámok alapján legjobb eredményt elérő gyenesdiási Diási Játékstrand gyermeköble – Fotó: Győrffy Árpád

Több, korábbi résztvevő az idén nem indult, mint például a tavaly a Fövenystrandra és a Tobruki strandra is három csillagot kapó Balatonfűzfő, vagy a tavaly öt csillagot kapó Balatonakali (Községi strand) és Balatonboglár (Platán strand).

Az elmúlt évekhez hasonlóan egytől öt csillagig kaptak értékelést a benevező strandok. Az idén a tavalyinál eggyel több, 17 strand kapott öt csillagot. Köztük a tavalyi négyről öt csillagra javító Balatonederics (Zöld Hullám), Balatonszárszó (Mikszáth utcai Központi strand), Gyenesdiás (Gyenesi Lido strand), Zamárdi (Nagystrand). Ugyanakkor a tavalyi öt helyett az idén csak négy csillagot kapott a balatonlellei Napfény strand.

 

Kávézó terasz a 2,5 kilométer hosszú ötcsillagos és ingyenes zamárdi Nagystrand keleti szélén – Fotó: Győrffy Árpád

A négy csillaggal jutalmazott 14 strand között új nevező Fonyódról a Bélatelepi strand és a tavalyihoz képest egy csillagot javító révfülöpi Szigeti strand.
Ugyancsak új a mezőnyben a háromcsillagosok között a fonyódi Városi strand és kétcsillagosként a Berény Naturista Camping strandja Balatonberényből.
Az okleveleket és a sárga hullámos kék zászlókat Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke adta át a szerdai rendezvényen.

Öt csillagos zászlót kapott

Alsóörs Községi strand
Badacsonytomaj Városi strand
Balatonalmádi Wesselényi strand
Balatonberény Községi strand
Balatonederics Zöld Hullám strand
Balatonföldvár Keleti strand
Balatonfüred, Esterházy strand
Balatonfüred, Kisfaludy strand
Balatongyörök Községi strand
Balatonszárszó Központi strand
Csopak, Községi strand
Gyenesdiás Diási Játékstrand
Gyenesdiás Gyenesi Lido strand
Keszthely Városi strand
Szigliget Községi strandfürdő
Vonyarcvashegy Lidó strand
Zamárdi Nagystrand

 

Az ötcsillagos zászlót kapó strandok képviselői – Fotó: Győrffy Árpád

Négy csillagos zászlót kapott

Ábrahámhegy Községi strand
Badacsonytomaj, Badacsony strand
Balatonföldvár Nyugati strand
Balatonlelle Napfény strand
Balatonmáriafűrdő Központi Fizető strand
Balatonudvari Fövenyesi strand
Balatonudvari Községi strand
Fonyód, Bélatelepi strand
Fonyód, Panoráma strand
Keszthely Libás strand
Révfülöp Császtai strand
Révfülöp Szigeti strand
Siófok, Nagystrand
Zánka Községi strand

 

Szabó László balatonudvari és Kondor Géza révfülöpi polgármester egyaránt kettő-kettő négycsillagos zászlót vehetett át – Fotó: Győrffy Árpád

Három csillagos zászlót kapott

Balatonfüred Camping (Széchenyi strandfürdő)
Fonyód Városi strand
Keszthely Helikon strand

Két csillagos zászlót kapott

Balatonberény, Berény Naturista Camping strandja

Több különdíjat is kiosztottak az idén is. A Balaton járványügyi védekezésben legfelkészültebb strandja 2020 címet a gyenesdiási Diási Játék strand nyerte el.

 

A “leganticovidabb” strand címet az összesített pontversenyben is legjobban szereplő gyenesdiási Diási Játékstrand kapta – a díjat Gál Lajos polg polgármester vette át Károlyi Szilvia Zala megyei tisztifőorvostól – Fotó: Győrffy Árpád

A “legdinamikusabban fejlődő strandként” a Balatoni Turizmus Szövetség különdíját kapta az idén a balatonedericsi Zöld Hullám strand. (Ahogy fent írtuk, az edericsihez hasonlóan négyről öt csillagra javított további három strand.)
A Somogy Megyei Önkormányzat különdíját a fonyódi Bélatelepi strand, a Veszprém Megyei Önkormányzat különdíját a csopaki Községi strand, a Zala Megyei Önkormányzat különdíját a keszthelyi Libás strand kapta.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár