Balaton – Vízhiány nem lesz a vírusturizmus miatt, de ez lehet, hogy inkább rossz hír

Ha régiós szinten nem is várható probléma, egyes területeken előfordulhatnak gondok - Békás ivókút a révfülöpi korzón - Raffay Béla alkotása - Fotó: Győrffy Árpád

Eredetileg csak azt próbáltuk kideríteni, hogy a tavaszi vírusturizmus okoz-e vízellátási gondokat a Balatonnál. Bár erre a megnyugtató nem a válasz, de annál nyugtalanítóbb eredményre jutottuk, amikor a kérdés kapcsán megnéztük a szállodai forgalom lehetséges csökkenését.

 

Az elmúlt napokban a Balatontippen is foglalkoztunk azzal, hogy a korábbi években megszokottnál több nyaralótulajdonos költözött le már az előszezonban a Balatonhoz a járványveszély miatt. Ebből arra gondolhattunk, jelentősen megnő majd a közművek terhelése. A víz esetében ez eddig biztosan nem igaz, derül ki a DRV-től kapott válaszokból.

A napokban többek között azzal a kérdéssel fordultunk a térség vízellátását biztosító Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-hez (DRV), hogy az elmúlt héten hogyan változott a vízfogyasztás a Balaton-parti településeken a múlt év hasonló időszakához képest.
A Lakatos Edina sajtószóvivőtől kapott válasz szerint a DRV víztermelési adatai az elmúlt időszakban kismértékű csökkenést mutatnak az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Ez idáig nem volt szükség a szezonálisan működő vízművek elindítására, mivel a jelentkező vízigények ezt nem indokolják. A vízellátás biztonságának fokozása érdekében azonban előbb elkezdték a művek felkészítését a szezonális üzembe állításhoz. A halasztható karbantartásokat átütemezték későbbi időpontra, a nem halaszthatókat folyamatosan végezik. A folyamatos zavartalan szolgáltatás nem sérül a karbantartási tevékenység átütemezése miatt.

Megkérdeztük azt is, hogy a működés megfelelő fenntartásához rendelkeznek-e a szükséges emberi, eszközbeli kapacitással.
A válasz szerint a nyári szezonális időszakra várható vízigényeket ki tudják szolgálni. A rendelkezésre álló kapacitások, a humánerőforrás megfelelő a szolgáltatás zavartalan biztosításához. Nem számolnak kapacitásproblémákkal, illetve vízhiánnyal – fogalmaztak.

 

Vízben nem lesz hiány, ígérik a siófoki központú DRV-nél – Fotó: Győrffy Árpád

A sokak számára, így számomra is meglepő fogyasztás csökkenésre kézenfekvő magyarázatként kínálkozik a turisztikai forgalom rendkívüli visszaesése.  A szállodák jelentős része már bezárt, vagy csökkentett üzemmódra állt, az oldalakról eltűntek a húsvéti csomagokat ajánló felhívások is, legfeljebb a pünkösdi időszakra próbálják csábítani a vendégeket. A korábbi években húsvétkor induló helyek is későbbi időpontra halasztották a nyitást.

Az alábbi táblázatban azt számoltuk ki, milyen csökkenést okozhat a vendégforgalomban a március és július közötti időszak egészének, vagy egy-egy részének esetleges kiesése a kereskedelmi szálláshelyeken a legnagyobb forgalmat bonyolító 30 balatoni régiós településen. A vendégéjszakák számának változása, kiesése a pénzbeli forgalom csökkenése mellett utalhat a közműhasználat változására is.

 

Egyes hónapok vendégéjszakáinak esetleges kiesése az éves forgalomhoz arányítva 2019-ben 30 település kereskedelmi szálláshelyein – KSH-Balatontipp

A szállodák mellett jelentős vízfogyasztók a vendéglátóhelyek. Közülük is több teljesen bezárt, vagy kis sem nyitott, a rövidített nyitva tartással dolgozók, vagy csak elvitelre, kiszállításra főzők pedig a korábbinál kevésbé terhelik a közműveket. Hasonló a helyzet a kapcsolódó szolgáltatásokkal is. Zárva vannak a múzeumok, kulturális és más közösségi létesítmények. De még a Balatoni Hajózási Zrt. is arról tájékoztatja a honlapján érdeklődőket, hogy “a koronavírus járvány következtében kialakult egészségügyi veszélyhelyzetre való tekintettel a hagyományos húsvéti hajózási szezonindulás a Balatonon elmarad, április hónapban a személyhajózási szolgáltatásaink szünetelnek.”

 

A balatonfüredi szállodáknak négy hónapos kiesés 27 százalékos, öt hónapos kiesés 51 százalékos kiesést is jelenthet a vendégéjszakákban a tavalyi forgalom alapján – Fotó: Győrffy Árpád

A vízfogyasztásnál látható tendencia vélhetően megjelenik az elektromos energia ellátásnál, vagy akár a hulladékszállításnál is. Persze egyes térségekben, települések, településrészeken a régiós szintű csökkenés ellenére is kialakulhatnak nehezen kezelhető fogyasztási csúcsok. Különösen előfordulhat azokon a külterületi részeken, ahol egyébként is szűkös a kapacitás, nem megfelelő minőségű a rendszer.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár