A balatoni települések strandjain, rendezvényein semmi rendkívüli nincs abban, ha hírességekkel találkozunk. Hisz Színészek, politikusok és más ismert emberek töltik a tó mellett nyaraikat, vagy akár teljesen ide költöztek. Balatonszárszón egy főzőversenyen egy igazi legendával, “az Obádoviccsal” futottam össze.
A matematikával legalább középiskolai szinten foglalkozók előtt biztosan ismerősen cseng név, hisz nemzedékek tanultak a tankönyvéből. Sokan úgy használtuk a szót, hogy igazán eszünkbe sem jutott, hogy az “Obádovics” egy személy neve, egyszerűen a matematika könyvet jelentette. Az alkotóval a múlt évi lecsófőző versenyen találkoztam össze, amikor a titkos receptekről, fogásokról faggattam a csapatok tagjait. Az egyik idősebb úr Obádovics J. Gyulaként mutatkozott be.
Először igazán nem is gondoltam, hogy ő lehet az, mert a könyvet idősebbnek gondoltam annál, hogy a szerzővel én még összefuthatnék. De a név ugyanaz volt, talán rokona, névrokona lehet. Rá is kérdeztem, hogy talán a nagy Obádovics fia tetszik lenni. Nevetve mondta, hogy ő maga az személyesen.
– 1957 januárjában jelent meg először a könyvben, így igazán magam is megértem, ha nem mindenki gondolja elsőre, hogy magával a szerzővel találkozott – mentegette bizonytalanságomat.
– Nem túl régen fordult elő egy vizsgáztatás után, hogy egy kislány visszajött egy salátává forgatott könyvvel a kezében. – Arra szeretném kérni a tanár urat, hogy dedikálja. Úgy örülne a nagyapám, ha aláírná, mert ő is ebből tanult – mesélte a beszélgetésünk idején 88 éves pedagógus. Azon már meg sem lepődtem, hogy az életkorából is nyomban humoros matematikát csinált.
– Ugye ismeri a végtelen jelét, a fekvő 8-ast. Hát én már két végtelennel tudom leírni a koromat – mondta nevetve.
A lecsófőzési feladatokat társainak átengedve arról faggattam, hogyan is indult matematikusi, tanári pályája. Bunyevác ősei valahonnan az Adria partjáról költöztek Bajára, ahol 1927-ben született, s töltötte gyermekéveit. Szerinte a későbbi gondolkodására, munkájára is nagy hatással volt, hogy hat éves kora óta egyfolytában dolgozik, feladatokat kap, amiket el kell végezni.
– Kisgyerekként például a lovat vezettem a kukoricásban az egyeléskor. Mivel kicsi voltam, a levelek nagyon vágták a a kezemet. Amikor már nem bírtam, a nagyapám felültetett a lóra. A lényeg, hogy mindig voltak olyan feladatok, amiket meg kellett oldani. S ahogy a kapáláskor a hosszú kukoricasorok végén ott volt a tejes kalács, úgy máskor is volt mindig valami húzóerő, ha valami nehéz dolgot meg kellett csinálni.
A matematikával is nagyon korán kezdett el foglalkozni. Már 12 évesen olvasta Colerusnak Az egyszeregytől az integrálig című könyvét. Igaz, nem értetett mindent belőle.
– A legnagyobb problémám az volt, hogy egy végtelen sornak hogyan lehet véges összege. Azt sem értettem, miért kell új jeleket bevezetni valaminek a kiszámolásához, ha anélkül is megy – meséli. Ilyen érdeklődéssel került össze a tanítóképző első évében – tehát a mai középiskolás fokozat elején – egy olyan tanárral, akinek abszolút nem volt érzéke a matematikához.
– Megírtam hibátlanul a dolgozatot, de fejben számoltam ki a részeredményeket. Az egyik feladatot sokkal egyszerűbben oldottam meg, mint ahogy ő magyarázta. Áthúzta, mert azt gondolta, valahonnan másoltam az eredményt. Vitatkoztam vele, lépésről, lépésre elmagyaráztam, hogy jutottam el az eredményig. Erre nagyon kiakadt. Szerencsére a második félévben, 1941-ben elhelyezték Újvidékre. Akkor jött helyette egy nagyon rendes tanár, aki világosan magyarázott, és a táblai képe is gyönyörű volt. Szabadon lehetett nála gondolkodni. Nem követelte meg, hogy ugyanúgy jussak el az eredményhez, mint ahogy ő elmondta.
Az útját az határozhatta meg, hogy hat éves kora óta folyamatosan feladatokat kell megoldania
Azt mondja, ekkor kezdte igazán élvezni a matematikát, amikor nem kellett tanulni. Amikor egy jól magyarázó tanár elég volt, hogy megértse.
– A történelmet, vagy a verseket tanulni kellett, ami borzalmas sok időt elvett az embertől. A matematikát egyszerűen megértettem és kész, nem kellett vele többet foglalkozni. Persze ezt nem azért mondom, mintha a verseket nem szerettem volna.
A versek, az irodalom szeretetét bizonyítja az is, hogy a 2. világháború utolsó évében tett líceumi érettségi után irodalom szakon szeretett volna továbbtanul. De kiderült, hogy ehhez különbözeti vizsgát kellene tennie latinból és görögből. Mivel a matematika szakra minden különbözeti nélkül be lehet iratkozni, inkább ezt választotta. 1945-től a Pázmány Péter Tudományegyetemen, a mai Eötvösön tanult matematikát.
– Olyan neves emberektől tanulhattam, mint például Szász Pál, akinek már akkor két vaskos kötete volt. Gyönyörűen adott elő, minden lépést bebizonyított, a táblát nyolcszor teleírta a levezetésekkel. A klasszikus matematikát tőle lehetett igazán megtanulni. A Fourier-sorok témakört és a komplex függvénytant pedig Fejér Lipóttól, aki az 1900-as évek elején egy 12 oldalas doktori disszertációval szerzett világsikert. Szintén világhírű matematikus tanárom volt Riesz Frigyes, aki Szász Pállal ellentétben a táblára nem írt semmit, fejben vezette le a számításokat. Így adott elő olyan dolgokat, amit akkor hallottunk először. Ez egy újabb nagy kihívás volt.
Mint mesélte, már közvetlenül az egyetem után el kezdte írni azokat a jegyzeteket, amikből végül az “Obádovics” megszületett.
– Kohászokat is tanítottam esti iskola hallgatóként, akik mindig azt mondták, hogy olyan könyvet adjak nekik, mint ahogy én elmondom és a táblára írom. Mivel 1953-ban, 54-ben ilyen könyv nem volt, írtam nekik egy kis jegyzetet. Ebből küldtem el aztán 24 oldalt az akkori Műszaki Kiadó egy tankönyv pályázatára. Annyira megtetszett nekik, hogy engem kértek fel a könyv megírására. Ők eredetileg szűkebbre gondoltak, csak a középiskolásoknak akkor éppen kijelölt anyagot akarták. De végül belementek, hogy az egyetemhez, főiskolához beletegyem a differenciál számítást és az integrálszámítást. Hatvan év alatt 19 kiadása jelent meg, persze mindig átdolgoztam. A 19. kiadást a 85. születésnapomra adták ki, és megajándékoztak belőle egy “aranykötésű” példánnyal, mert addig több mint ötszázezer példányban jelent meg. Még ma is évente kétezer példányt eladnak belőle, pedig talán már minden házban van egy belőle – mondja mosolyogva.
Obádovics J. Gyula nem csak “egykötetes” szerző. Több mint húsz másik könyv, sok egyetemi jegyzet és félszáznál több tudományos publikáció szerzője. Élete során főleg tanított. Több más mellett a Miskolci Egyetemen, a pesti Eötvösön, Gödöllőn a GATE Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar matematikai és számítástechnikai intézetének igazgatója és a matematikai tanszék tanszékvezető egyetemi tanára volt. De vezette az Országos Vezetőképző Központ számítástechnikai Osztályát, valamint megszervezte és irányította a Munkaügyi Minisztérium Számítástechnikai Intézetét.
Az oktatói munkát 1990-ben hagyta abba, mint mondja, akkor kapott obsitot. Közben három évtizeddel ezelőtt feleségével Balatonszárszón telepedett le, ahol aktívan bekapcsolódik a település életébe. A múlt évben az önkormányzat munkája elismeréseként Szárszó díszpolgárává is fogadta. A horgászás, kertészkedés mellett ma is folyamatosan dolgozik. Matematikai, számítástechnikai, informatikai könyveket ír, és az ifjúkori versek mellé három regénye is született. Ahogy ő fogalmaz, két matematika könyv között szórakozásból.
Beszélgetésünk végén arról kérdeztem, mi köze lehet a 21. század hétköznapi emberének a matematikához, amikor már lassan a legelemibb számtani műveleteket sem használjuk, mert a gépek mindent elvégeznek helyettünk.
– Ha az ember Pesten utazik, hallja, hogyan csikorognak a villamosok a váltóknál. Ahhoz, hogy a lehető legsimábban át tudjon menni a villamos egy-egy szakaszon, pontos számításokat kell végezni. A számítógépek sok mindent el tudnak végezni, de mindig kellenek hozzá az emberek, akik a szimulációs modelleket megcsinálják a számításokhoz. Így van ez az élet számtalan területén. De egy hétköznapi embernek is fontos, hogy tisztában legyen a matematikai alapokkal, mert neki is legalább nagyságrendileg meg kell tudni ítélni a gép által adott eredmény helyességét, hisz csak így derülhet ki, ha közben esetleg hiba csúszott a számításokba.
De egy hétköznapi embernek is fontos, hogy tisztában legyen a matematikai alapokkal
Szerinte a matematikára mindig is szükség lesz, így “az Obádovics” is sok emberhez eljuthat még.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre
