A balatoni csúszdafejlesztés támogatásáról írt cikkünk hatására módosították a támogatási listát, kikerült a támogathatók közül azoknak a településeknek a többsége, amiket egyébként is kizártak a feltételek, és bekerültek az kiírásnak egyébként megfelelő, de eddig kihagyott települések.
December 20-án írt cikkünkben mutattuk be, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség balatoni csúsznák fejlesztésére kiírt pályázata mennyire szembe megy a valósággal.
Ahogy erről az MTÜ-től jelzést is kaptunk, cikkünk hatására december 23-án délelőtt módosították a kiírás érintett településekről szóló mellékletét. Az új változat szerint a korábbi 19 helyett az alábbi 12 településen meglévő csúszdák gazdái nyújthatnak be pályázatot: Alsóörs, Balatonakali, Balatonfenyves, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balatonlelle, Csopak, Fonyód, Keszthely, Siófok, Tihany, Zánka.
A fentiek szerint a korábbiakhoz képest bekerült az új listába Balatonakali és Keszthely, miközben kikerültek a listából azok a települések, amelyeken már korábban elbontották a csúszdát – Balatonberény, Balatonkenese, Zamárdi -, és egy kivételével azok is, ahol “természetes vízbe”, hanem medencébe érkeznek a csúszdázok – Balatongyörök, Balatonszárszó, Balatonszemes, Gyenesdiás, Révfülöp, Vonyarcvashegy.
A medencébe érkeztető csúszdák közül továbbra is támogatható maradt Tihany, ahol a Club Tihanyban működő csúszda ráadásul a külső vendégek számára nem hirdetett, csak a szállóvendégeknek működtetett “strandon” található. Véleményünk szerint ez nehezen egyeztethető össze a támogatási kiírásban megfogalmazott “Alapvető céllal”, ami többek között így szól: “A felhívás célja jelen útmutató 1. számú mellékletében nevesített balatoni települések vízi csúszdáinak fejlesztése, ezáltal a látogatók igényeinek megfelelő színvonalú turisztikai termékek kialakítása, ennek eredményeként a természetes fürdőhelyek (a továbbiakban: strandok) látogatottságának és jövedelemtermelő képességének növelése.” Ugyanez az ütközés valósul meg a tábori vendégeknek fenntartott zánkai úttörővárosi csúszdánál is.
A módosítások eredményeként a pályázat már egyértelműen arról szól, hogy a kiírók hosszabb távon sem számolnak a Balaton vízszintjének jelentős változásával, ingadozásával. Ha számolnak is vele, nem tartják fontosnak az ere való felkészülést a minden körülmények között biztonságosan működtethető csúszdák preferálásával, vagy legalábbis egyenlő lehetőségekhez juttatásával.
Az MTÜ a fenti módosításokat egy külön cikkben tette közzé az innen elérhető oldalon, majd a pályázat kiírását bejelentő eredeti oldalról letölthető adatcsomagot is a fentieknek megfelelően módosították.
Győrffy Árpád
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)