A Balatoni Borrégióban termelt “világfajtákból” kóstoltak az idén a 14. alkalommal megtartott Tapolcai Sándor-napi Bormustra résztvevői. Az eredménnyel nagyon elégedettek voltak, de a termelőknek több kérdést érdemes végiggondolni, mielőtt ilyen fajtát választanak.
A Badacsonyi Borbarát Asztaltársaság tagjai 2003-ban azzal a céllal indították el a mára hagyománnyá vált Sándor-napi Bormustrát, hogy megfelelő fórumot teremtsenek a térség kiváló borainak, borászatainak. Az indulástól fontos volt, hogy a régióra jellemző fajták szerepeljenek az alkalmanként 150-200 személy részvételével megtartott mustrán.
Volt, amikor a tájfajtákból, másik alkalommal a badacsonyi kutatóintézetben nemesített szőlőkből készült borokból, vagy éppen a régió jelentős részére jellemző olaszrizlingekből válogatták össze a 40-45 megkóstolt italt. Ugyanakkor mindig figyeltek a piaci trendekre is, így két alkalommal szerepeltek rozé borok, másik mustrán a pinot fajtakör tagjai, de a vörösborok, sőt a magas természetes cukortartalmú szőlőből készült borkülönlegességek is terítékre kerültek.
A 2016-os mustrán a világfajtaként ismert szőlők Balatoni Borrégióban készült borait kóstolták.
– A világfajtákra azért esett a választásunk, mert jó évjárat után vagyunk, és mostanra a termelők többsége rendelkezik azzal a tudással, technológiával, amihez az ilyen borok megfelelelő elkészítéséhez szükség van – magyarázta a döntést a mustra szakmai vezetője, Kulka Gábor, aki a Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottságának titkáraként közvetlen áttekintéssel rendelkezik az egész térségről.
– A világfajtákhoz tartozó borok készítése azért jelenthet nagyobb kihívást a termelőknek egy a tájra jellemző szőlő feldolgozásánál, mert ezeknél azt a fajtajelleget kell ismerni, megteremteni, amit az egész világon várnak. Hisz ráadásul a piaci elvárások változhatnak is, amit szintén folyamatosan követni kell. A feladat nehézségét jelzi, hogy kicsit szűkebb lett a fajtaválaszték az eredetileg reméltnél. Persze összességében jóval nagyobb a kínálat a régióban, de a pincészetek is igyekeztek olyan italokat ajánlani, amiknek a minőségére büszkék. Azt gondolom, alapvetően elégedettek lehetünk a válogatással. A fehérborok között Chardonnay-ból volt legtöbb, összesen nyolc, Szürkebarátból hét, Sauvignon blanc-ból hat, Rajnai rizlingből öt szerepelt a listán. A vörösboroknál hat tétellel a Cabernet sauvignon volt többségbe, ebből a fajtából egy rozé is készült.
A közös kóstolást az idén is Kállay Miklós professzor emeritus vezette. A nyugalmazott egyetemi tanár szerint a mostani kóstoló is megerősítette abban, hogy a Balatoni Borrégióban kiváló minőségben készítenek világfajtaként ismert szőlőkből borokat. Ugyanakkor ez nem mond ellent annak a koncepciónak, hogy itt elsősorban a lokális, a tájra jellemző szőlőfajták borainak készítését érdemes preferálni.
– A Chardonnay, a Sauvignon blanc, vagy a Rajnai rizling azért vált világfajtává, mert megfelelő borászati technológiával kiváló minőségű és ugyanolyan karaktert hordozó borokat lehet előállítani belőlük mindenütt. Azt mondhatnám, hogy a világfajtákhoz tartozó bor olyan mint az Unicum, aminek ugyanolyannak kell lenni Új Zélandban, mint Kaliforniában, vagy Badacsonyban, hogy aki ezekből kér, sehol se csalódjon. Ezért maradtak is meg, mert vannak emberek, akik nem akarnak kísérletezni, mindig ugyanazt szeretnék kapni. A most kóstolt fehérborok talán néhányat leszámítva bizonyították, hogy itt is képesek a mindenhol elvárt minőség és fajtajelleg produkálására. A boroknak nem voltak technikai hiányosságai, tükrözték az adott évjárat sajátosságait. A Chardonnay és a Sauvignon blanc borok kiválóak voltak, a Szürkebarátokról nem is beszélve, amik nagyon széles skáláját bemutatták a fajta lehetőségeinek.
Kállay Miklós a mostani tapasztalatai alapján is úgy látja, hogy a fehérszőlők esetében térségünkben sem kell lemondani a világfajtákról, főleg, hogy ezek esetleg anyagi alapot teremtenek a tájra jellemző, a környék adottságait jobban kihasználó, érvényesítő szőlőfajták borainak készítésére.
Lehet persze ezekkel is egyedi minőséget produkálni, de nem biztos, hogy érdemes, mert nem ezt várják tőlük. Ennek nem mond ellent a Szürkebarát fajta helyzete sem, mert azt ezen a vidéken nem annyira világfajtaként, inkább a tájhoz kötődő, az itteni környezeti lehetőségeknek köszönhetően különleges minőséget adó fajtaként termelik.
Kállay Miklós szerint a kékszőlők, illetve a vörösborok esetében kicsit más a helyzet. A most kóstolt borok is bizonyították, hogy a kékszőlőknek is helye van a Balaton északi vidékein. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy világfajtákból kézült borok bármennyire is kiválóak, nem biztos, hogy pontosan azokat a jegyeket mutatják, amiket világfajtaként elvárnak tőlük, mert a környezet adottságai ezt nem segítik elő. Ezért a termelt fajták kiválasztásánál elsősorban arra kellene figyelni, hogy melyik kékszőlőnél mennyire érvényesülnek térség környezeti adottságai.
– A Tihanyi Merlot szinte már klasszikusan kitűnő bornak tekinthető, jól érzi magát itt a fajta, bevált a Kékfrankos is. Régebb óta próbálkoznak a Pinot noire fajtával, az utóbbi időben pedig a Syrah is bekerült ebbe a körbe. Az utóbbi öt évre visszagondolva azt látom, hogy a Syrah-ból mindig jobb minőségű bort lehet előállítani a régióban, mint a Pinot Noire-ból. Ezzel nem lebecsülni akarom a Pinot Noire-t, csak azt gondolom, hogy a Syrah jobban meghálálja ennek a vidéknek az adottságait, tehát én ezt választanám, ha telepíteni akarnék. Persze bármit is választunk, itt ne várjunk testes, mediterrán vörösborokat. Ami persze nem jelenthet problémát, hisz a világ bortermelése nagyon sokszínű. Most egyébként is olyan trendet lehet látni, hogy távolodnak a nehéz vörösboroktól, és bármennyire is meglepő, a fehérborokhoz hasonlóan az üde, friss vörösborokat kezdik keresni a piacon. Ez a változás különösen jó lehetőségeket ad a balatoni térségnek, mert ehhez megvannak a környezeti adottságai.
Kép és szöveg Győrffy Árpád (a fotók korábbi rendezvényen készültek)
A 14. Sándor-napi Bormustrán bemutatott, megkóstolt borok listája
Somlói Chardonnay száraz fehér bor 2015. – Csordás-Fodor Borház Somló
Szentantalfai Chardonnay száraz fehér bor 2015.- Dobosi Dániel Szentantalfa
Tóti-hegyi Laza Cuvée száraz fehér bor 2014. – Istvándi Pincészet Káptalantóti
Lesencefalui Chardonnay száraz fehér bor 2015. – Nagy és Nagy Kft. Uzsa
Balatonboglári Chardonnay száraz fehér bor 2015. – IKON Borászat Látrány
Aszófői Chardonnay száraz fehér bor 2013. seprőntartott – Fodor Gyula Aszófő
Lesencetomaji Chardonnay száraz fehér bor 2013. – Kázsmér Pincék Lesencetomaj
Dörgicsei Sauvignon blanc száraz fehér bor 2015. – Mlinkó István Balatonakali
Szent György-hegyi Sauvignon blanc száraz fehér bor 2015. – Horváth Pince Hegymagas
Lesencetomaji Sauvignon blanc száraz fehér bor 2015. – Effendy-Vin Balatonederics
Lesencetomaji Sauvignon blanc száraz fehér bor 2015. – Lesence Zrt. Lesencetomaj
Aszófői Sauvignon blanc száraz fehér bor 2015. – Hudák Pince Balatonfüred
Balatonboglári Sauvignon blanc száraz fehér bor 2015. – Garamvári Szőlőbirtok Balatonlelle
Balatonfüredi Semillon száraz fehér bor 2015. – Koczor Dóra Balatonfüred
Ábrahámhegyi Rajnai rizling száraz fehér bor 2013. – A’Capella Szőlőbirtok Ábrahámhegy
Kőröshegyi Rajnai rizling száraz fehér bor 2015. – Podmaniczky Pincészet és Szőlőbirtok Balatonföldvár
Szent György-hegyi Tarányi dűlő Rajnai rizling száraz fehér bor 2013. – Gilvesy Pince Hegymagas
Badacsonyi Rajnai rizling száraz fehér bor 2009. – Villa Tolnay Csobánchegy
Balatonboglári Rajnai rizling “Gesztenyés” száraz fehér bor 2009. – Légli Szőlőbirtok és Borászat Balatonboglár
Szentbékkállai Szürkebarát száraz fehér bor 2015. – Varga György Révfülöp
Szent György-hegyi Szürkebarát száraz fehér bor 2015. – Nyári Pince Hegymagas
Badacsonyi Szürkebarát száraz fehér barik bor 2015. – Elsö Magyar Borház – Szeremley Birtok Badacsonytomaj
Alsóörsi Szürkebarát száraz fehér bor 2015. – Csiszár Péter Paloznak
Nagy-Somlói Szürkebarát száraz fehér bor 2013. – Tornai Pince Somló-hegy
Csobánchegyi Ottonel muskotály száraz fehér bor 2015 – Borbély Családi Pincészet Badacsonytomaj
Zánkai Szürkebarát félédes fehér bor 2015. – Varga Zoltán Zánka
Badacsonyi Szürkebarát késői szüretelésű édes fehér bor 2015. – SzBKI Badacsony
Badacsonyörsi Chardonnay félédes fehér bor 1978. – Kiss István Hegymagas
Balatoni Rozé Cuvée száraz rozé bor 2015. – Varga Pincészet Badacsonyörs (szénsavas)
Balatonboglári Cabernet sauvignon – Merlot száraz rozé bor 2015. – Hujber Pince Kft. Balatonboglár
Cserszegtomaji Cabernet sauvignon – Kékfrankos száraz vörös bor 2015. – Georgikon Tanüzem Nonprofit Kft. Keszthely – Cserszegtomaj
Tihanyi Cuvée száraz vörös bor 2014. – Salánki Sándor Aszófő
Nemesvitai Cabernet sauvignon száraz vörös bor 2013. – Csali János Nemesvita
Szent György-hegyi Cabernet sauvignonszáraz vörös bor 2013. – Szászi Pince Hegymagas
Orosztonyi Syrah száraz vörös bor 2012. – Bezerics Kereskedőház Keszthely
Pogányvári Cabernet sauvignon száraz vörös bor 2011. – Veress János Csáford
Zánkai Cabernet sauvignon száraz vörös bor 2011. – Gyukli Gyula Balatonfüred
Dörgicsei Cabernet sauvignon száraz vörös bor 2011. – Canter Borház Zánka
Balatonboglári Cabernet franc – Cabernet sauvignon – Merlot “Sirocco” száraz vörös bor 2009. – Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet Balatonlelle
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre