Hétfőn, vízkereszt napján Balatonfűzfőn folytatódott az ősi keresztény gyökerekre alapuló szertartás, a Balaton megkeresztelése. A Jézus Szíve Plébánia közössége az idén harmadik alkalommal köszöntötte ünnepi ceremóniával a Balatont.
A gyülekezett tagjai együtt vonultak le a Fűzfő Marina kikötőbe, ahol most is a hajóbeemelő medence körül sorakoztak fel mintegy százan. A közös ének után Laposa Norbert plébános többek között arról beszélt, hogy nincs élet víz nélkül. Köszönettel tartozunk azért, hogy itt élhetünk e páratlan természeti szépség mellett. Ez ajándék, de nagy felelősség is. Tudjuk-e tisztelni, megbecsülni a Balatont, és egyáltalán a vizet?!
Assisi Szent Ferenc Naphimnuszában így említi meg a vizet: Áldjon, Uram, tégedet Víz húgunk,/ oly nagyon hasznos ő,/ oly drága, tiszta és alázatos.
Ezután imádkoztak, hogy Isten áldását kérjék a Balatonra, az itt lakókra, az ide látogató vendégekre, a nyaralókra. Imádkoztak azokért is, akik gondját viselik, a halászokért. hajósokért, vitorlázókért, a különböző vízsportok kedvelőiért, a búvárokért és mindazokért, akik fontosnak tartják a Balatont. Végül imát mondtak azokért is, akik nem csak örömüket, hanem földi életük tragikus végét a tóban lelték a tóban.
A szertartás végén imával és a tóba dobott virággal, koszorúval emlékeztek meg azokról, akik nem csak örömüket, hanem életük tragikus végét is a Balatonban lelték.
Egy kis ráadás a hétfői Balatonról
A balatoni vízkeresztek sora ezzel nem ért véget. A vasárnap Balatonudvariban és a most Fűzfőn tartott szertartás után január 18-án a tó másik végében, Keszthelyen is megszentelik a Balatont ortodox szertartás szerint. Majd egy nappal később a Hévízi-tóból is szenteltvíz lesz a helyi ortodox orosz közösség szertartásán.
Győrffy Árpád
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)