Érdekes volt a kiállítás is, de nálam szombaton délután a locsolócsövön táncoló Gőgh Zoltán teljesen elvitte a show-t a Hajógyári Kikötőben első alkalommal megrendezett Balatonfüred Boatshown.
A Budapest Boatshowt szervező Hungexpo jutott arra, hogy a tél végi pesti vásár után csinálnak egy vízre kihelyezett folytatást a Balatonnál. Az ötlet tetszett a Hajógyári Kikötő illetékeseinek, akik korábban már próbálkoztak saját kiállítással. Megfelelő helyet adtak hozzá, és maguk is hozzájárultak a látnivalókhoz a hajógyári múzeumukkal, a vitorlásiskolájukkal és kiegészítő programokkal.
A kiállításon mintegy 25, nagyrészt új hajóval várták az érdeklődőket, de voltak eladásra kínált használt járművek is. A kiállított hajók között egyaránt láthattunk vitorlásokat és elektromos meghajtású jachtokat, illetve más úszó járműveket. A vitorlások segédmotor kínálatában is lehetett választani az elektromos és a hagyományos motorok között. A hajók jelentős részével próbaútra is elvitték az érdeklődőket.

A 10 méteres Sun Odyssey 349-es vitorláson akár 8 ember is megszállhat. A jelenlegi vízszinttel akár az alap tőkesúllyal is közlekedhet, amivel 2 méteres a merülése

Vízkelety Annamari, a Vega Yacht munkatársa egy elektromos belsőmotorral készült Balaton 25-ös vitorlásra akart rábeszélni. Egy töltéssel 4,5-5 órát képes haladni, így szélcsendben is nyugodtan elindulhatunk a Balaton legszélesebb részén is egy kávéra a túlsó partra, mert a visszaútra is jut az energiából

Az elektromos hajtású hajók közül ez a Monte Carlo Combo inkább még csak egy páros túrázáshoz ad elég helyet

A SunCamper 30 fedélzetén már egy kisebb társaság is elfér. Az ajánló szerint “egy katamarán kényelmét ötvözi a Balaton legjobb kiáltásával”. Persze a kilátás sem lehet rossz a napozóteraszról

Próbaútra indulnak az egyik elektromos hajtású Green Cruzerrel

A budapesti Boatshow újdonság díját elnyerő Flaar 37-est is kiállították – akár rendelni is lehetett belőle

A néhány éve kifejlesztett angol vitorlással, a D-Zeroval is megismerkedhettek a kiállítás látogatói. Az eredeti lélekvesztőről azt találtam, hogy 4,2 méter hosszú, tömege 43 kilogramm, merülése 38 centiméter, a vitorlája 8,1 négyzetméter. Ez a hajó nekem kisebbnek tűnt, de mivel állandóan vízen volt, nem sikerült tisztáznom, hogy csak én látok-e rosszul

Pontoon Boat – úszóterasz elektromos meghajtással, 30 kilométeres hatótávolsággal már 5,5 millió forinttól. Bulizni, horgászni, barátkozni a partközelben. Persze a Balatont inkább ne akarjuk átszelni vele.
A kiállításról persze nem hiányozhattak a hajózáshoz szükséges felszerelések, eszközök, ruhák, cipők. Hatalmas volt a választék a külső motorokból, összecsukható és elektromos hajtású biciklikkel is kikötőt lehetett volna rekeszteni. Természetesen erről a kiállításról sem hiányozhatott a vitorlássport egyik fontos kelléke, a jakuzzi. (Legalább is a kiállítási tapasztalataim szerint mostanában néhány gyepre telepített pezsgőfürdő már-már elmaradhatatlan része az ilyen programoknak.

A látogatók ezzel a kétárbócos hajóval is megismerkedhettek, de akár ki is bérelhették

Egy rendhagyó családi találkozót is időzítettek a Balatonfüred Boatshow-hoz és a vele egy időben zajló MVSZ évadnyitó vitorlásversenyhez. A Balatonon található tíz Nau370-es hajó gyűlt össze egy rövid barátkozásra annak örömére, hogy a tizedik, a Schatz is vízre került. A képen balról a tulajdonos és névadó, Schatz Árpád és a legénység tagjai az új hajóval
A hajók és eszközök bemutatóját látványos programok egészítették ki. Volt jóga és táncbemutató, lufi hajtogató bohóc és esti parti zenekarral.
Ahogy a bevezetőben is említettem, a programok közül nálam Gőgh Zoltán és Gőgh Karina flyboard bemutatója vitte el a pálmát. A flyboardot a francia jetski világbajnok, Franky Zapata találta fel és készítette el hozzá a szükséges eszközt. A flyboardos deszkájába egy vastag tömlő segítségével bevezetik a jetski sugárhajtóműve által kipréselt vizet, ami a nyomástól függően tolja felfelé a személyt.

A csizmás deszka, amihez a jetskiből induló tömlőt csatlakoztatják – két oldalt a vizet kiengedő csonkok

A nézői kérdésekre örömmel válaszoló Gőgh Zoltán – balról a legkíváncsibb hallgatója, Figula Fülöp

Gőgh Zoltán bemutatóin lánya, Karina kezeli a gázt a jetskin annak megfelelően, hogy milyen mutatványokra készülnek.
Szlalomot már 4500-as fordulaton is lehet csinálni, 5-6000-nél fejest lehet ugrani, 6500-7000-nél szaltót, 8000 ezernél már dupla, vagy tripla szaltót is – mondta Gőgh Zoltán. Persze a nagyon magasról érkezéshez tökéletesen ismerni kell a meder állapotát, hogy akár a víz alatt lehessen korrigálni a problémát.

Kép a bemutatóról – a vízsugár szépen mutatja fordulás ívét

Ugyanez füstfáklyával a kézben
Gőgh Zoltán szerint megfelelő odafigyeléssel teljesen kizárható a baleset. Igaz, egy öt méteres csobbanás már elég ütős, mert az ember nem csak saját súlyával zuhan le a vízre, hanem a tömlőben lévő 250 kilogramm súlyú vízzel nehezítve.
A versenyeken ezért nem lehet pilóta a jetskin, azt a flyboardosnak magának kell távirányítóval vezérelni fentről. Ugyanis egy motorleállás, vagy más hiba esetén 12-16 méter magasból lezuhanó flyboardos nem csak a maga épségét, segítőjének életét is veszélyeztetné.

Gőgh Zoltán szerint nincs semmi ördöngösség a dologban, bárki meg tudja csinálni
A vízsugáron táncoló és azzal repkedő komárnói akrobata Franky Zapatához hasonlóan jetskivel is versenyzett korábban. Innen is volt a kapcsolatuk, és három éve tanulta el tőle ezt a különleges sportot. Mint elmondta, 54 éves kora ellenére nagy sikerrel csinálja, hisz a dubai VB-n a 40 éve feletti “veterán” kategóriában a 13. helyen végzett.
Nem csak csinálja, több száz embert meg is tanított rá. Egy foglalkozáson 15 perc “repülésre” van lehetőség. Szerinte ennyi pont elég ahhoz, hogy utána az illető minden izmát érezze. A 9 éves kora óta válogatottban sportoló, egykori csehszlovák birkózó válogatott tag szerint a kenu tudja ennyire kivenni az ember erejét, ha komolyan csinálja.
Sikerült filmen is megörökíteni a füredi produkciót
Ha valaki élőben is szeretné látni a vizes légtáncot, az július 6-án reggel fél 9 után a Kékszalag rajtja előtt a balatonfüredi mólónál megnézheti. Sőt aznap este sötétedés után, 9-fél tíz körül világító ruhában, fáklyákkal lesz egy még látványosabb show ugyanott. Addig a Facebook oldalán olvashatnak bővebben róluk.
Kép, videó és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre