Balatonalmádi – Téltemetés disznótorral és fürdéssel fűszerezve

Látványos bolondesküvő is volt a téltemetőn

Az almádiak szeretnek biztosra menni, ezért a Pannónia Kulturális Központ többnyire február végén rendezi a téltemető programot, hogy eredményes legyen.

 

Az idén biztosan jól számoltak, mert a szombat délutáni szép napsütésben több százan gyűltek össze az Erzsébet liget kikötő előtti részén, hogy zajos mulatsággal elbúcsúztassák a hideg időjárást. A téltemetést felvezető, kísérő műsort a Vastag Richárd vezetésével működő Gerence Néptáncegyüttes és Baráti Kör adta. A bakonyi és balaton-felvidéki táncokból, énekekből összeállított színes programnak az idén is része volt a látványesküvő, amin a falu öreglegényét és vénlányát összeboronálták. Az esküvő után elégették a telet jelképező kiszebábot, hogy ezzel végleg elüldözzék a telet a környékről.

A téltemető folklór műsor a máglya meggyújtásával és körbetáncolásával zárult – a képen még a kiszebáb el nem égett maradéka

 

Egy kis segítség a tél elüldözéséhez – voltak egyéni télkergetők is 

 

Ők hárman Kanadából érkeztek téltemetést nézni

Közben már készülődött Schirilla György, a nemzet rozmárja és közel húsz fős csapata, hogy megmutassák, mennyire kellemes a strandolás az 5-6 fokos Balatonban. A bátor fürdőzők között egy hölgy is bemerészkedett vízbe, de a vödrös locsolkodásban inkább már nem vett részt.

Schirilla György (balról) most is legtovább bírta a hideg vizet

Láthatóan nagyon élvezték a pancsolást

 

Fürdés utáni melegedés a máglya parazsánál – a budapesti pár a Ramadában pihent, ott hallottak a strandolásról. Azt mondják jövőre is jönnek

A Vörösberényi Lovas Egyesület az idén is a téltemetéshez kapcsolódva rendezte meg a hagyományos módszerekre épülő disznóvágását. Mint Szentesi István elnöktől megtudtuk, egy disznót már pénteken levágtak, hogy szombaton reggel kész kolbásszal, hurkával tudják fogadni a vendégeket.

Szentesi István és csapata az idén már 5. alkalommal tartott disznóvágást az Erzsébet ligetben

A másik disznó leölése már a közönség előtt zajlott az Erzsébet ligetben, ahol egész nap lehetett a disznótoros ételekből kóstolót vásárolni, mellé még réteseket, sőt főtt kukoricát is kínáltak.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár